Felcsút travel club

Orbán Viktor valószínűleg honvédségi luxusgéppel ment nyaralni Horvátországba

A magyar miniszterelnök magyar idő szerint múlt csütörtökön egy konzervatív rendezvényen mondott beszédet Dallasban, szombat este viszont már egy horvát étterem Instagram-posztjában tűnt fel. A repülési adatok szerint Amerikába a Magyar Honvédség egyik luxuskategórájú repülője vitte, ami pénteken alig ért haza Dallasból, már repült is Horvátországba. Másnap a 607-es Falcon ismét elugrott Budapestről az Adriára, majd onnan Portugáliába, és hazafele megint megállt Horvátországban. 

A Magyar Honvédség 2018 vásárolt 2 darab Airbus A319 és 2 db Dassault Falcon 7X típusú repülőt. A Falconok a szupergazdagok által magángépnek használt, business jet kategóriájú repülőgépek, amelyeket a honvédség „többcélú szállító- és futárgéptípusnak” nevez. Kategórikusan tagadják, hogy kormánygépnek vették volna a repülőket, de Orbán Viktor és más kormánytagok rendszeresen használják őket, az utakat pedig 30 évre titkosították.

Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 4-én magyar idő szerint este 9 körül mondott beszédet a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) eseményén Dallasban. Azt nem titkolták, hogy Amerikába a 607-es lajstromjelű Falconnal ment a miniszterelnök, mert politikai igazgatója, Orbán Balázs az augusztus 1-i indulásról kiposztolt egy szelfit, amin Németh Zsolt fideszes politikussal mosolyognak a repülőgép előtt.

Németh Zsolttal mosolyognak a 607-es Falcon előtt (forrás: Facebook)

A repülési adatok szerint a honvédségi luxusrepülő augusztus első napján New Yorkba ment (Orbán Viktor másnap Donald Trumppal találkozott a közeli Bedminsterben), majd onnan augusztus 3-án repült át Dallasba, ahol a magyar miniszterelnök augusztus 4-én lépett színpadra.

Dallas után Zadar

A magyar idő szerint este 9 óra körül megtartott Orbán-beszéd után a 607-es visszaindult Budapestre, ahova pénteken délelőtt 11 körül érkezett. Nagyjából 1 óra múlva továbbment Kecskemétre, ahol szintén 1 órát töltött, majd a horvátországi Zadarba repült, ahonnan délután jött vissza a kecskeméti légibázisra.

A 607-es Falcon útja 2022. augusztus 5-én Dallasból Budapestre, majd onnan Kecskemétre, és onnan Zadarba meg vissza (forrás: ADSBexchange.com)

Augusztus 7-én vasárnap délelőtt 11 körül a Net.hr nevű horvát lap beszámolt arról, hogy a Brač szigetén található Milna településen lévő Konoba Gajeta étterem Instagram-oldalán előző nap megjelent egy fotó Orbán Viktorról. A magyar miniszterelnök az étterem munkatársaival feszít a képen egy nagyon nyaralós, tarkabarka ingben és rövidnadrágban.

A Konoba Gajeta étterem Instagram-bejegyzése 2022. augusztus 6-án

A horvát lap cikkét először a Telex szemlézte, majd több helyen is megjelent a magyar sajtóban. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő ezt követően arról írt a Facebook-oldalán, hogy „A miniszterelnök továbbra is az állami („honvédségi”) luxus jettel jár nyaralni. Nem hittem, hogy 35 százalékos infláció, többszörös energiaár-emelés, benzinhiány, masszív adóemelés idején is meg meri csinálni, de a repülő jeladója nem hazudik.” Hadházy képernyőképekkel bemutatta a 607-es Falcon augusztus 5-i útját Dallasból Budapestre, onnan Kecskemétre, majd Horvátországba és vissza, ahogy mi is tettük fentebb.

Nem pénteken, hanem szombaton

Nem sokkal később, Hadházy felvetésére reagálva a Hvg.hu megírta, hogy „valami nem stimmel a számításával”. A lap emlékeztett arra, hogy a közzétett hivatalos fotók szerint Orbán Viktor augusztus 5-én este kormányülésen vett részt, vagyis nem lehetett Horvátországban. Azt is hozzátették, hogy bár Hadházy ezt nem írta, de a 607-es Falcon aznap Zadarba repült, ami 130 kilométerre van Bračtól, ahol Orbánról az éttermes fotó készült egy nappal később.

„Viszont a gép szombaton kora reggel Kecskemétről ismét felszállt, ekkor már Splitbe ment, ami 20 kilométerre van Bractól. De persze önmagában ez sem bizonyítja, hogy Orbán Viktor ezzel a géppel utazott.” – írta a Hvg.hu vasárnap, Hadházy pedig a lap cikkére reagálva elnézést kért, hogy azt állította, Orbán pénteken repült Horvátországba a honvédségi luxusgéppel, pedig valójában „minden bizonnyal SZOMBATON repült a tengerpartra az Önök pénzén”.

A miniszterelnök politikai igazgatójának Facebook-bejegyzése

Az egyébként önmagában nem jelent semmit, hogy augusztus 5-én fényképek jelentek meg (az MTI-ben kettő is a Miniszterelnöki Sajtóirodától) a kormányülésen részt vevő miniszterelnökről, mert azok készülhettek (volna) korábban is. Például 2020-ban Szijjártó Péter külügyminiszterről is irodai dolgozós fotókat tettek közzé, miközben az állami megbízásokból meggazdagodott oligarcha, Szíjj László egyik luxusjachtján, a Mészáros Lőrinc által is használt Lady MRD fedélzetén nyaralt az Adrián.

Az sem megugorhatatlan akadály, hogy a 607-es pénteken dél körül Zadarban landolt, és Orbán másnap este a Brač szigetén lévő étteremben bukkant fel (ha tényleg akkor készült a fotó), ami onnan közel 200 kilométerre van. Ekkora távolságot ugyanis másfél nap alatt könnyedén meg lehet tenni egy gyorsabb hajóval, vagy akár néhány óra alatt autóval, de helikopterrel még ennél is kevesebb idő alatt. Szóval a távolság sem perdöntő az ügyben, mert nem áthidalhatatlan.

Az viszont már elég jó bizonyíték az augusztus 5-i kormányülésre, hogy jöttek ki a Magyar Közlönyben aznapi kormányrendeletek és határozatok Orbán Viktor aláírásával, továbbá 5 helyettes államtitkárt is kinevezett a miniszterelnök Lázár János alá az építési minisztériumba. Tehát nagyon valószínű, hogy Orbán pénteken még tényleg Budapesten volt.

A Brač-Split-Vis háromszög

Ahogy a Hvg.hu is megírta: a 607-es honvédségi Falcon augusztus 6-án szombat kora reggel Kecskemétről a horvátországi Split repülőterére ment, ami nagyon közel van Bračhoz, ahol Orbánról aznap kikerült az Instagramra az éttermi fotó. A repülő körülbelül 45 percet töltött a spliti reptéren, majd onnan Portugáliába, a Monte Real légibázisra ment. Nagyjából 6 órát töltött a portugál katonai repülőtéren, majd visszatért Kecskemétre – ám útközben ismét körülbelül egy órára megállt Split repülőterén. Ez az út valószínűsíti a gyanút, hogy a honvédségi luxusgép vitte nyaralni a miniszterelnököt.

A 607-es honvédségi repülő útja 2022. augusztus 6-án Kecskemétről Splitbe, majd Portugáliába és vissza (forrás: ADSBexchange.com)

Orbán a kezdetektől a nép egyszerű gyermekének igyekszik beállítani magát, aki egy focis hátizsákkal utazik, talponállóban kolbászt eszik, és gumicsizmában pálinkázik. Ezt a gondosan megkomponált puritán képet erősen megreccsentette, amikor 2018-ban lefotóztuk a miniszterelnököt, amint a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető 17 milliárd forintos osztrák luxusrepülőből szállt ki egy bulgáriai focimeccs után.

Azóta is gondosan ügyelnek, hogy ne legyen több ilyen malőr, Orbán Viktorról semmilyen hasonlóképpen kompromittáló fénykép nem jelent meg az elmúlt években. Úgy tűnik, hogy a PR-csapata a mostani nyaralása kapcsán is igyekszik a minél egyszerűbb ember, az egyáltalán nem urizáló országvezető imidzsét erősíteni: először jött a giccses-gagyi csiricsáré ing a zokni nélküli cipővel az éttermi fotón, majd egy megható történet.

A Slobodna Dalmacija cikke 2022. augusztus 7-én

A Slobodna Dalmacija nevű horvát lap augusztus 7-én arról írt, hogy Orbán Viktor (gumi)csónakja lerobbant a Vis szigetén lévő Rukavac-öbölnél, és a lap korábbi munkatársa, Borisa Vrkića vitte ki a szárazföldre a miniszterelnököt, akivel a felesége és egy testőr volt. A lapnak mindezt kedélyesen elmesélő Vrkića arról is beszámolt, hogy éttermet is ajánlott a magyar miniszterelnöknek, aki az újság szerint el is ment oda, a vendéglátóhelyen pedig csak a távozása után tudták meg, hogy milyen híres ember evett náluk.

Vagyis drága luxusjacht helyett egy ócska ladik, és mogorva testőrhadak helyett újságíróval barátkozás, majd Mátyás királyhoz hasonló álruhás éttermezés. Mindez a közvetlen, egyszerű, puritán életet élő, nem nagyzoló miniszterelnök képét erősíti.

Rukavac kikötője csak csónakkal használható (fotó: Google/Denis Kuncic, 2019)

A meghatottság után vagy helyett azonban érdemes rápillantani a térképre, hogy együtt lássuk Orbán Viktor horvát felbukkanásainak helyszínét. Milnától bő 40 kilométerre van Rukavac, és ekkor távolságot nem (gumi)csónakkal szoktak megtenni a tengeren. Az inkább arra szolgál, hogy a partra vigye az utasokat a jachttól, ami a sekély vízű öböl miatt csak távolabb tudott lehorgonyozni. A Rukavac-öböl pedig pont ilyen, a hivatalos kikötőjében is csak csónakkal lehet kikötni, a település egyéb partjainál pedig pláne.

Ahogy a Slobodna Dalmacija által leközölt fotón látszik, Orbán és Vrkića egy evezős csónakban ülnek, a fotót pedig valószínűleg egy másik hajóból lőtték, hiszen a part a hátuk mögött van. A fénykép vélhetően a mentésre használt csónakból készült, amiben a horvát lap által leközölt információk alapján a miniszterelnök felesége és testőre ülhetett. Bár a cikkben a horvát gumenjak szó szerepel, ami elsősorban gumicsónakot jelent, de használják lélekvesztő értelemben is, ami jó meghatározása az evezős ladiknak.

A honvédségi repülő és Orbán Viktor adriai felbukkanásai 2022. augusztus elején (montázs: Átlátszó)

Az biztos, hogy se gumicsónakkal, se evezve nem jöhettek Orbánék Milnából Rukavacra a nyílt tengeren – már csak biztonsági okokból sem, hiszen a testőrsége nem hagyhat jóvá egy ilyen veszélyes utat egy ország vezetőjének. Sokkal valószínűbb tehát, hogy a magyar miniszterelnök valami nagyobb hajóval járja az Adriát.

Horvátország egyébként a kedvence, minden évbe ide utazik nyaralni: 2015-ben Mljet szigetén, 2017-ben Krk szigetén, 2018-ban Vis szigetén, 2019-ben Molat szigetén, 2020-ban Hvar szigetén bukkant fel a szabadsága alatt, 2021-ben pedig a 24.hu szerint Bračon járt.

2020 augusztusában olvasónk Brač szigetén, Pučišća kikötőjében fotózta le a Lady MRD luxusjachtot, és szintén Bračon járt akkor az OE-LEM lajstromjelű luxusrepülőgép is, amivel 2018-ban lefotóztuk Orbánt a bulgáriai focimeccsről hazatérve.

Olvasónk vasárnap Brač szigetén fotózta Szíjj László híres jachtját, akkor járt ott a NER luxusrepülőgépe is | atlatszo.hu

Horvátországban nyaraló olvasónk, Gábor tegnap, augusztus 23-án vasárnap Brač szigetén, Pučišća kikötőjében fotózta a Lady MRD luxusjachtot, ám kormánytagokat ezúttal nem sikerült megpillantania: „nem mutatta magát egy lélek se, csak a személyzet, de azt jól kiadja a kép, hogy a puciscai kőfaragó iskola épületéhez képest is jelentős méretű a kishajó”.

Hajózási adatbázisok szerint most sem a Lady MRD, sem Szíjj László egyéb jachtjai, a régebbi Artemy és a Lady MRD-nél is nagyobb, újabb és drágább Seagull MRD sincs Orbán felbukkanási helyeinek közelében – és nem is járt ott egyik jacht sem a háromból az elmúlt napokban.

30 évig titkos a repülők útja

Az egyáltalán nem újdonság, hogy a jelek szerint a honvédség egyik luxusrepülője vitte a miniszterelnököt Horvátországba, ugyanis 2018-as beszerzésük óta rendszeresen használja az elvileg nem kormánygépnek vett katonai repülőket Szíjjártó Péterrel együtt. Idén áprilisban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is az egyik honvédségi Airbus fedélzetén utazott Madeira szigetére szentmisére és koncertre, legutóbb pedig arról írtunk, hogy Novák Katalin köztársasági elnök a repülési adatok szerint valószínűleg a 607-es Falconnal ment Brazíliába Jair Bolsonaro elnökhöz.

A honvédség egyik Dassault Falcon 7X repülőgépének fedélzete Kecskeméten, a MH 59. Szentgyörgyi Dezsõ Repülõbázisán, ahol kihelyezett ülést tartott az Országgyűlés honvédelmi bizottsága 2020. február 27-én. (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Miután egyre több cikk jelent meg a sajtóban a honvédségi repülőkkel utazó miniszterelnökről, a két honvédségi Airbust és két Falcont letiltották a nyilvános repülőfigyelő oldalakról. A pozíciójukat sugárzó transzpondert azonban nem kapcsolhatják ki, az általa sugárzott rádiójeleket pedig egy olcsó vevőkészülékkel fogni lehet. Az ADS-B Exchange önkéntesei a világ minden táján gyűjtik a repülőgépek által leadott transzponder-adatokat, és a cenzúrát elutasítva közzéteszik azokat.

Az ADS-B Exchange által gyűjtött adatok alapján 2019-ben összegyűjtöttük, hogy merre jártak a honvédségi repülők a beszerzésük óta. A két Airbus és két Falcon feltűnően sokszor repült ismert nyaralóhelyekre, amiknek meglátogatása nem tűnik katonailag indokoltnak – például Dubajban, Máltán, Panamában és Las Vegasban is feltűntek a magyar légierő gépei.

30 évig titkos, hogy miért jártak nyaralóhelyeken a Magyar Honvédség repülőgépei | atlatszo.hu

30 évig titkos, hogy miért jártak nyaralóhelyeken a Magyar Honvédség repülőgépei

Cikkünk nyomán Harangozó Tamás (MSZP) országgyűlési képviselő megkérdezte a honvédelmi minisztert, hogy hol miért jártak a HM repülőgépei, és kit szállítottak oda, de Benkő Tibor akkori tárcavezető azt közölte vele, hogy ezek az adatok honvédelmi és nemzetbiztonsági okokból 30 évig nem nyilvánosak. Vélhetően ez vonatkozik a 607-es idei horvát és portugál útjaira is, tehát legkorábban 2052-ben derülhet majd csak ki, hogy tényleg Orbán Viktort vitte-e az Adriára.

Erdélyi Katalin

Frissítés: Cikkünk megjelenése után nemsokkal levelet kaptunk Havasi Bertalantól, a miniszterelnök sajtófőnökétől, aki azt írta az Átlátszó cikkére reagálva, hogy „Orbán Viktor nem ment honvédségi géppel nyaralni Horvátországba”.

Címlapkép: Átlátszó-montázs

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42