
Nem jönnek Budapestre a CÖF lengyel barátai, otthon tartottak Békemenetet – Ukrajnáért
Mégsem indul el Budapestre idén az a lengyel különvonat, amivel a március 15-i Békemenetre utaztak volna lengyel résztvevők – olvasható...
Haladunk a korral és igyekszünk felvenni a ritmust a változó médiafogyasztási szokásokkal, ezért az orosz oligarchák járgányait figyelő oldalak mintájára elindítottuk tematikus Twitter-fiókunkat, ami a Fidesz-közeli elit luxusjárműveit követi figyelemmel, és automatikusan mutatja a mozgásukat. Érdekel, hol van éppen az Artemy, a Lady MRD, a Seagull MRD vagy épp az OE-LEM? Kattints!
Mostantól nem kell spéci hajózási oldalakon egyesével megnézni a luxujachtok tartózkodási helyét, vagy a repülőgépfigyelő szájton keresni az Orbán Viktor által is használt magánrepülő legutóbbi útját, ugyanis a technika már elvégzi ezt helyettünk. Elég a NERtravel nevű fiókot követni Twitteren, és mindent tudni fogunk.
2016-ban a Magyar Narancs mutatta be az Artemy luxusjachton pihenő Mészáros Lőrincet akkori feleségével, Beatrix asszonnyal. 2018-ban felfedeztük, hogy már egy nagyobb hajó, az akkor 7 milliárd forintot érő Lady MRD fedélzetén nyaralnak a magyar kormányal közeli kapcsolatot ápoló szupergazdagok. Arra is rájöttünk, hogy ehhez a jachthoz nagyon gyakran repül Budapestről egy osztrák bejegyzésű magánrepülőgép, aminek a lajstromjele OE-LEM, az értéke pedig 17 milliárd forint volt újonnan. Lefotóztuk Orbán Viktor miniszterelnököt, amint kiszáll a repülőből egy bulgáriai Videoton-meccs után hazatérve.
Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron | atlatszo.hu
Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron
Bár mindkét jacht máltai zászlót visel, tulajdonosuk pedig egy ottani strómancég, egy pénzmosás elleni európai uniós direktívának köszönhetően 2020-ban kiderült, hogy a luxushajók valódi tulajdonosa Szíjj László, az egyik leggazdagabb magyar.
Szíjj László a Lady MRD és az Artemy jachtokat birtokló máltai offshore cég valódi tulajdonosa | atlatszo.hu
Szíjj László a Lady MRD és az Artemy jachtokat birtokló máltai offshore cég valódi tulajdonosa
Szíjj nagyrészt az állami megrendeléseknek köszönhetően vagyonosodott meg: összeszámoltuk, hogy Duna Aszfalt nevű cége 2017 és 2020 között egyedül vagy konzorciumban összesen 1 ezer 52 milliárd (1 052 000 000 000) forint értékű közpénzes megbízást kapott a magyar államtól, és eközben 7 Lady MRD-nyi, azaz hétmilliárd forintos luxusjachtnyi nyereséget termelt.
Az üzletember Orbán-kormánnyal ápolt szoros viszonyát jól jelzi az is, hogy 2020 nyarán Szijjártó Péter külügyminiszter nyaralt Szíjj egyik jachtjának, a Lady MRD-nak a fedélzetén.
Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László adriai luxusjachtján bekkeli ki a fehérorosz válságot | atlatszo.hu
Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László adriai luxusjachtján bekkeli ki a fehérorosz válságot
A sok közpénzes megbízásból pedig lett egy újabb máltai bejegyzésű hajója Szíjj Lászlónak: 2021 őszén bemutattuk az 50 méter hosszú Seagull MRD nevű megajachtot, ami legalább 30 millió euróba (akkori árfolyamon kb. 10,5 milliárd forint) kerülhetett. Csak a motorcsónakja ára 87 millió forint.
Az előzőnél is nagyobb és drágább luxusjachttal hasít a NER az Adrián – a Seagull MRD tulajdonosa is Szíjj László | atlatszo.hu
2020-ban készült Livornóban, a Benetti olaszországi gyárában a Seagull MRD nevet viselő, 50 méter hosszú luxusjacht. A szó egyáltalán nem túlzás, a Seagull MRD ugyanis a cég Custom nevű családjába tartozik, ami legtöbbet fizető vevők számára, egyedi megrendelésre készülő jachtokat jelenti.
Akárcsak a Lady MRD, a Seagull MRD útjai is többször keresztezték egymást az OE-LEM lajstromjelű magángép kiruccanásaival: Nápolyban, Nizza közelében és a szardíniai Olbián is egyszerre járt a két luxusjármű 2021 nyarán. Németh Dániel és Rádi Gábor filmre is vette a jachtokon mulató Fidesz-közeli szereplőket, például Mészáros Lőrinc gyerekeit és Jászai Gellért 4iG-vezért.
Idén nyáron Szardínián és Nápolyban is járt egyszerre az OE-LEM privát jet és a Seagull MRD szuperjacht | atlatszo.hu
Júliusban szintén járt Nápolyban és Monacóban, de volt a magángép a Szardínián található Olbia, a szomszédos Korzikán található Figari, a finnországi Turku, a törökországi Antalya, a lengyelországi Goleniów, az olaszországi Catania, valamint Bécs repülőterén is. Augusztusban többször ment az OE-LEM Olbiára, Monacóba és Nápolyba, de megfordult Athénban és Rijekában (Fiume) is.
A luxusjárművek útját eddig külön-külön figyeltük, hiszen más-más oldalak mutatják a repülők és hajók mozgását, azonban most sikerült a két külön helyről származó információt egyesítenünk egy Twitter-fiókban. Ez azonnal jelzi, ha valamelyik járgány mozgásba lendül, és posztolja a pozícióját. Ha mindig tudni akarod, hol jár az Artemy, a Lady MRD, a Seagull MRD vagy épp az OE-LEM, kövesd a NERtravelt Twitteren!
NER Travel Detected Landed in Budapest, Pest, HU. Apx. flt. time 1 Hour : 5 Mins. pic.twitter.com/RGPOpInm0O
— NERtravel (@Travel_Scan_NER) March 3, 2022
Ha újabb Fidesz-közeli jachtok vagy repülők kerülnek elő, azokat is rákötjük, hogy mindig időben értesüljünk arról, mikor hol vannak.
Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Mégsem indul el Budapestre idén az a lengyel különvonat, amivel a március 15-i Békemenetre utaztak volna lengyel résztvevők – olvasható...
A világ napraforgóolaj-importjának több mint felét, az EU behozatalának pedig a 88 százalékát adja Ukrajna. A napraforgó-étolaj ára 47 százalékkal...
Orosz oligarchának lenni nem könnyű manapság. Bankszámla befagyasztások, ingatlanok és luxus járművek lefoglalása, lázadó matróz - sok a megoldandó feladat. De hol vannak ilyenkor azok, akik nemhogy bérelt jettel járnak, hanem egész magánflottájuk van? Mutatjuk, hol járnak az orosz oligarchák magángépei a háború idején.
Ennyiért egy legfeljebb 3 szobás lakást, kert nélkül lehet tartósan bérelni a Balatonnál, és az ingatlanos oldalakon sem találtunk hasonó paraméterekkel bíró villát havi 400 ezer forint alatt ezen a felkapott környéken.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!