Uniós támogatások

Az elmúlt három évben több százmilliárd forintnyi uniós forrást használt, és 7 luxusjachtnyi profitot termelt Szíjj László építőipari cége

A magyar külügyminisztert jachtoztató kormányközeli nagyvállalkozó Duna Aszfalt Kft-je 2017 óta egyedül vagy konzorciumban összesen 1 ezer 52 milliárd (1052.000.000.000) forint értékű közpénzes megbízást kapott a magyar államtól, és eközben 7 Lady MRD-nyi, azaz hétmilliárd forintos luxusjachtnyi nyereséget termelt. A cég által elnyert megbízások 43,5 százalékát európai uniós támogatásokból finanszírozták. Összeszámoltuk és infografikákra tettük Szíjj László építőipari nagyvállalkozásának állami megrendeléseit az elmúlt három és fél évből.

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

2020. augusztus 16-án munkatársunk lefotózta Szijjártó Péter külügyminisztert a Lady Mrd luxusjacht fedélzetén. A tárcavezető a családjával nyaralt a horvát vizeken, miközben a Facebook-posztjai szerint az irodájában serénykedett öltönyben.

Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László adriai luxusjachtján bekkeli ki a fehérorosz válságot

A magyar külügyminiszter látszólag lázas munkával tölti az idei nyarat, elég csak meglátogatni Facebook oldalát hogy erről meggyőződjünk: irodai környezetben, öltönyben, mobiltelefonnal a kezében egyeztet a minszki helyzetről magasrangú külföldi politikusokkal, külügyminiszter kollégákkal az elmúlt napokban.

A külügyér által használt jacht nem akárkié: Magyarország a Forbes tavalyi becslése szerint 4. leggazdagabb emberéé, Szíjj Lászlóé, akiről nemrégiben egy pénzmosás elleni uniós direktívának köszönhetően derítettük ki, hogy valódi tulajdonosként ő áll a Lady MRD luxusjachtot tulajdonló máltai offshore cég mögött.

Szíjj László a Lady MRD és az Artemy jachtokat birtokló máltai offshore cég valódi tulajdonosa

Az elmúlt két évben sokszor írtunk arról, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt, osztrák bejegyzésű, OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőgép többször is pontosan oda repült a horvát tengerpartra, ahol éppen a Lady MRD nevű, máltai bejegyzésű luxusjacht tartózkodott. A 7 milliárd forint értékű luxusjachtról fotókat és drónfelvételeket is készítettünk.

Szíjj László az építőipari vállalkozása által kapott rengeteg közpénzes megbízásnak köszönhetően vagyonosodott meg fénysebességgel 2010 óta, vállalkozásait már az első Orbán-kormány (1998-2002) idején a Fidesz holdudvarába sorolták, és a gyurcsányista 8 szűk esztendőben is szépen hoztak a konyhára.

Egyértelmű, hogy ha a közpénzes megbízásokból származó haszonból vásárolt luxusjárművön a magyar kormány egyik tagja nyaral családostól, az nem magánügy, hanem korrupciógyanús esemény, és emiatt közügyként szabadon tárgyalható.

Miért nem magánügy, ha Szijjártó Péter egy oligarcha luxusjachtján nyaral titokban?

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt nyilatkozta a külügyminiszter nagy visszhangot kiváltott jachtos kiruccanásáról, hogy magánügy, ki és hol nyaral a jogszabályok betartása mellett. A helyzet azonban az, hogy egy miniszter és egyben országgyűlési képviselő vagyonára, illetve a neki adott ajándékokra is szigorú szabályok vonatkoznak.

Annak érdekében, hogy jobban átlátható legyen Szijjártó Péter luxusjachton töltött vakációjának problémája, a Közbeszerzési Értesítőből összegyűjtöttük a jachttulajdonos Szíjj László legfontosabb cégének, a Duna Aszfalt Kft.-nek közpénzes megrendeléseit az elmúlt 3,5 évből.

Szíjj László 1990-ben gyerekkori barátjával, Varga Károllyal közösen alapította meg a Vakond Út és Építőipari Kft.-t, ami 1996-ban létrehozta a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft.-t. 2000-ben Szíjj és Varga személyesen is tulajdonosok lettek a Duna Aszfaltban, ami hamarosan hatalmas fejlődésnek indult. 2013-ban a cég versenytársa lett az addigi favoritnak, a Közgépnek a közbeszerzéseken, majd fokozatosan lenyomta – a 2015-ös szakítás után a NER kegyeiből kiesett – Simicska Lajos építővállalatát. 2018-ban a Duna Aszfalté lett a Közgép 30 százaléka, 2019 óta pedig Szíjj személyesen birtokolja a cég részvényeinek több mint 50 százalékát.

A Duna Aszfalt 2017-ben kezdett feltűnően sok és nagyösszegű közbeszerzést nyerni. Abban az évben a többi NER-kedvenc építőcég (Mészáros-birodalom, WHB, ZÁÉV) is tarolt az állami tendereken, de a nyertes Szíjj László vállalkozása lett nettó 606,5 milliárd forint értékű megbízással.

2018-ban ennél jelentősen kevesebb, ám mégis jókora összértékű közbeszerzést nyert – többnyire egyedül, de néhány esetben egy-két másik céggel konzorciumban – a Duna Aszfalt: a cég akkor nettó 259,5 milliárd forint értékű tenderen lett befutó.

Tavaly nettó 127,5 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert Szíjj aranytojást tojó tyúkja, idén pedig – augusztus 25-ig – összesen nettó 59 milliárd forintnyi közpénzes megrendelésnek örülhetett.

Az elmúlt bő 3,5 évben tehát egyedül vagy konzorciumban összesen 1 ezer 52 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert a Duna Aszfalt. 

A Duna Aszfalt által elnyert közbeszerzések nem túl változatosak: többnyire különböző útépítések és -felújítások a Magyar Közút vagy a NIF megbízásából, Berettyóújfalutól  kezdve Nagylakon át Tiszakürtig. Vannak önkormányzati megbízásai is például Kecskeméten és Érden, meg persze Szíjj szülővárosában, Tiszakécskén, de említésre méltó a 45 milliárdra drágult zalaegerszegi tesztpálya is.

Mivel a kormány évek óta hergeli az Európai Unió ellen a magyar állampolgárokat, kigyűjtöttük a Közbeszerzési Értesítőből – ahogy korábban Mészáros Lőrinc cégeinél és az Eliosnál is – azt a nem mellékes adatot is, hogy a Duna Aszfalt által elnyert közbeszerzéseknek mekkora része uniós támogatás. A számok magukért beszélnek: Szíjj cégének megbízásaiban (is) nagyon magas az EU-s pénzek aránya.

A Duna Aszfalt által egyedül vagy konzorciumban 2017-től napjainkig elnyert közbeszerzések 43,5 százaléka, nettó 458,9 milliárd forint európai uniós támogatás volt.

Mivel a tenderek eredményhirdetése és a munkák kivitelezése/kifizetése között hosszú idő telik el, továbbá több megbízást nem egyedül nyert el Szíjj cége, a fentebb összesített közbeszerzések összegei nem köszönnek vissza változatlanul a vállalkozás mérlegein.

Azonban az egyértelműen látszik, hogy 2017-től kezdődően ugrásszerűen emelkedni kezdtek a Duna Aszfalt bevételei. Ahogy korábban már megírtuk, a 2016-os 32,4 milliárd forintos árbevételt bőségesen megduplázva 2017-ben nettó 75,6 milliárd forintos, 2018-ban ezt közel megkétszerezve 129,5 milliárdos, 2019-ben pedig még azt is túlszárnyalva 157,4 milliárd forint rekordforgalmat produkált a cég.

Persze az árbevétel nem egyenlő a profittal, de utóbbin is látszik, hogy jól megy a Duna Aszfaltnak. A hivatalosan adózott eredménynek, a köznyelvben pedig haszonnak hívott összeg a 2016-os 11,1 milliárd forintról 2017-ben 18,7 milliárdra nőtt, 2018-ban közel ugyanennyi (18,5 milliárd) lett, tavaly viszont rekordot döntve már 24,3 milliárd forint volt.

Hogy kézzelfoghatóbbak legyenek ezek az óriási összegek, megmutatjuk, hogy hány darab olyan 7 milliárd forintos luxusjachtot lehetne venni belőlük, mint a Mészáros Lőrinc és Szijjártó Péter által is használt Lady Mrd.

Erdélyi Katalin

A Duna Aszfalt közbeszerzéseit összesítő táblázataink itt megtekinthetők: 2017, 2018, 2019 és 2020. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapfotó: A Lady MRD Brac szigetén, Milnán 2020. augusztus 25-én, olvasónk felvétele.

Ha már egyszer itt vagy… Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás