2020

Nertravel 2020: Zürichtől az Adriáig, külügyminiszterrel, karantén idején is

Több mint két éve követjük figyelemmel a kormányközeli luxusjacht és magánrepülő, plusz a „nemkormánygépek” útjait, és az előző évekhez hasonlóan idén is több cikkben beszámoltunk arról, hogy mikor hol jártak. Ráadásul augusztusban lefotóztuk Szijjártó Péter külügyminisztert a Lady MRD fedélzetén, ami erősen korrupciógyanús, hiszen a máltai offshore cégek valódi tulajdonosait listázó adatbázisból kiderítettük: a Máltán regisztrált jacht a magyar állami megbízásokból meggazdagodott Szíjj László üzletember tulajdona.

Támogatási kampány

2018 szeptemberében írtunk először az osztrák bejegyzésű, 17 milliárd forint értékű, OE-LEM lajstromjelű Bombardier Global 6000 típusú magánrepülőgépről, amellyel utazott már Orbán Viktor miniszterelnök, és barátja, a gázszerelőből milliárdossá vált Mészáros Lőrinc is. Ugyanekkor mutattuk be olvasóinknak a máltai zászló alatt hajózó, 7 milliárd forint értékű Benetti Crystal 140 típusú luxusjachtot is, ami szállította már az Adrián Mészárost, valamint Homolya Róbert MÁV-elnököt és egy kormánymegbízottat is.

Azóta figyelemmel követjük a magángép és a jacht mozgását, ahogy a Magyar Honvédség 2018-ban vásárolt 4 repülőgépének útjait is. A honvédség következetesen állítja, hogy a két Airbus és a két Falcon nem kormánygép”, ennek ellenére Orbán Viktor rendszeresen használja őket hivatalos utazásai során.

2019 végén megszereztük a honvédségi gépek összes addigi útvonalát, és nyilvánosságra hoztuk, hogy Las Vegasban, a Kanári-szigeteken és Dubajban is jártak már. Idén év elején kiderült, hogy ezekről az utakról 30 évig semmit nem fognak nyilvánosságra hozni az illetékesek, ugyanis honvédelmi és nemzetbiztonsági okokból ennyi időre titkosították az információkat.

30 évig titkos, hogy miért jártak a honvédség repülői nyaralóhelyeken és adóparadicsomokban

December közepén hoztuk nyilvánosságra a honvédségi repülők összes eddigi útját, amelyek között népszerű üdülővárosok is vannak. Cikkünk nyomán Harangozó Tamás (MSZP) országgyűlési képviselő megkérdezte a honvédelmi minisztert, hogy hol miért jártak a HM repülőgépei, de Benkő Tibor azt közölte vele, hogy ezek az adatok honvédelmi és nemzetbiztonsági okokból 30 évig nem nyilvánosak.

Közben az OE-LEM és a Lady MRD 2019-es útjait is összegyűjtöttük, és megírtuk, hogy 2018-hoz hasonlóan tavaly is az Adrián találkozgatott a két NER-közeli luxusjármű. Aztán márciusban észrevettük, hogy 6 milliárd forintért árulják a Lady MRD-t, júliusban pedig egy pénzmosás elleni uniós szabálynak köszönhetően kiderítettük, hogy a luxusjacht tulajdonosa Szíjj László kormányközeli üzletember. Az a Szíjj, akinek fő cége, a Duna Aszfalt Kft. 2017 óta egyedül vagy konzorciumban összesen 1 ezer 52 milliárd (1052.000.000.000) forint értékű közpénzes megbízást kapott a magyar államtól.

Szíjj László a Lady MRD és az Artemy jachtokat birtokló máltai offshore cég valódi tulajdonosa

Az elmúlt két évben sokszor írtunk arról, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt, osztrák bejegyzésű, OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőgép többször is pontosan oda repült a horvát tengerpartra, ahol éppen a Lady MRD nevű, máltai bejegyzésű luxusjacht tartózkodott. A 7 milliárd forint értékű luxusjachtról fotókat és drónfelvételeket is készítettünk.

Ezután augusztusban lefotóztuk Szíjj jachtján Szijjártó Péter külügyminisztert, aki családi vakációzott az Adrián, miközben a Facebookra irodai dolgozós fotókat töltött fel. Mivel Szíjj László közpénzes munkákból gazdagodott meg, a külügyér nyaralása a jachján egyértelműen közügy, és erősen korrupciógyanús – hiába állítja maga Szijjártó és a kormány többi tagja is, hogy magánügy a jachtozás.

Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László adriai luxusjachtján bekkeli ki a fehérorosz válságot

A magyar külügyminiszter látszólag lázas munkával tölti az idei nyarat, elég csak meglátogatni Facebook oldalát hogy erről meggyőződjünk: irodai környezetben, öltönyben, mobiltelefonnal a kezében egyeztet a minszki helyzetről magasrangú külföldi politikusokkal, külügyminiszter kollégákkal az elmúlt napokban.

De a külügyminiszter nem csak a Lady MRD fedélzetén utazgatott idén, hanem a honvédségi repülőgépeken is. Erről a szokásáról a miniszterelnök sem tett le: sőt, február 10-én Orbán el is dicsekedett Facebook-oldalán az egyik “nemkormánygép” Falcon business jet használatával: annak a fedélzetén érkezett Berlinbe.

A miniszterelnök továbbra is kormánygépnek használja a honvédség luxusrepülőit

A honvédség 2018-ban vásárolt két Airbus A319 és két Dassault Falcon 7X típusú repülőgépe a koronavírus-járvány idején sem pihen: jártak Washingtonban, Moldovában, Oroszországban és Kanadában is az elmúlt öt hónapban, Valentin-napon pedig az egyik luxusgép kiruccant Rómába. Több út nyilvános fényképekkel is alátámasztható egyezést mutat a miniszterelnök külföldi látogatásaival.

Fényképekkel bizonyítható, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mellett Szijjártó Péter külügyminiszter is többször használta idén a honvédségi repülőket és volt olyan, hogy ketten két géppel repültek Belgrádba. Orbán és Szijjártó is többnyire valamelyik Falconnal utazik, de május közepén a külügyér az egyik Airbus fedélzetén ment Debrecenbe a BMW-gyárról tárgyalni.

„Nem kormánygépek”, de Szijjártó Péter rendszeresen használja a honvédség repülőit is

Megszereztük a honvédség 2018-ban vásárolt két Airbus A319 és két Dassault Falcon 7X típusú repülőgépének nyári útvonalait. A koronavírus-járvány dacára a gépek nem pihentek: jártak az elmúlt hónapokban Brüsszelben, Minszkben, Moszkvában és Rómában is.

Eközben a magánjárművek sem pihentek: a Lady MRD és az OE-LEM szokás szerint idén nyáron is az Adrián „találkozgatott”. Közös úticéljuk volt a népszerű nyaralóhelynek számító Brac szigete, Rijeka, és Zadar is.  A közismert horvát üdülőhelyek mellett 2018-hoz és 2019-hez hasonlóan az OE-LEM járt Larnaca (Ciprus), Malaga (Spanyolország), Bordeaux és Nizza (Franciaország), és Zürich (Svájc) repülőterén is.

Nyáron féltucatszor találkoztak az Adrián a NER luxusjárművei, mutatjuk az útvonalakat

A kijárási korlátozások feloldása után az osztrák bejegyzésű, 17 milliárd forint értékű, OE-LEM lajstromjelű privát jet idén nyáron is Budapest és a tengerpart között ingázott, ahol a 7 milliárd forint értékű, Máltán bejegyzett, Lady MRD nevű hajóval többször jártak ugyanakkor ugyanott – ahogyan tavaly és tavalyelőtt is.

A jacht aztán nyár végén kikötött, de a magánrepülőt nem tartotta itthon sem az egyre hidegebb időjárás, sem a koronavírus második hulláma, sem az amiatt bevezetett korlátozó intézkedések. A NER kedvenc magánrepülője szeptemberben Nizzába és Zürichbe, októberben Bordeauxba, novemberben pedig Rijekába és Velencébe vitt ki valaki(ke)t.

A NER kedvenc magánrepülője Zürichben, Nizzában, Rijekában és Velencében is járt ősszel

A koronavírus-járvány második hulláma miatt szeptember 1. óta a Külügyminisztérium nem ajánlja a külföldre utazást, a hazatérő magyaroknak pedig karanténba kell vonulniuk. A hivatalos ajánlás és a szigorú intézkedések ellenére az Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és Szíjj László által is használt 17 milliárd forintos magánrepülőgép, az OE-LEM többször járt külföldön nyár vége óta.

Erdélyi Katalin

Címlapfotó: Németh Dániel

Megosztás