Felcsút travel club

Kedden Tel-Avivban bukkant fel mindkét honvédségi Falcon, már a második is szürke

Tavaly derült ki, hogy a 606-os, honvédségi lajstromszámú mellé a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő HM EI Zrt. titokban vásárolt még egy Dassault Falcon 7X típusú business jetet, amit polgári lajstrommal vettek nyilvántartásba, így összesen már két ilyen típusú repülőgépet üzemeltet a HM. Orbán Viktor miniszterelnök szilveszterkor az utóbbi repülővel utazott Jair Bolsonaro beiktatási ceremóniájára Brazíliába, majd a gép sokáig Franciaországban volt. Az Átlátszó értesülése szerint onnan március elején tért haza katonai arculattal, és március 19-én ezzel a szürke festéssel fotózták le Izraelben, ahol akkor Szijjártó Péter külügyminiszter cégvezetőkkel tárgyalt, és külképviseletet nyitott. A Honvédelmi Minisztérium nem válaszolt a repülőgéppel kapcsolatos kérdéseinkre.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Január elején írtuk meg, hogy a repülési szakportálok szerint Orbán Viktor miniszterelnök a HA-LKX lajstromjelű, Dassault Falcon 7X típusú business jettel ment Brazíliába szilveszterkor Jair Bolsonaro szélsőjobboldali elnök beiktatási ceremóniájára. A repülőgép akkor még fehér színű volt.

Orbán Viktor a titokban vett honvédségi Falconnal ment Brazíliába szilveszterkor

December elején az azóta bezárt Zoom derítette ki, hogy a Honvédelmi Minisztérium cége titokban vásárolt egy business jetet, amit polgári lajstromjellel vettek nyilvántartásba. Ebből már gyanítható volt, hogy kormánygépként fogják használni, és nagyon úgy tűnik, hogy beigazolódott a gyanú.

A repülőgépet a Zoom találta meg decemberben, és a lap írta meg róla, hogy a tulajdonosa a HM EI Zrt., a Honvédelmi Minisztérium cége. Miután a Zoom lebuktatta a titokban vett repülőt, a Honvédelmi Minisztérium szűkszavú és sértődött közleményben ismerte el a vásárlást. Azt írták, hogy “A most beszerzett repülőeszköz további moduláris rendszerek beépítési lehetőségével alkalmassá tehető légi vezetési pont kialakítására és működtetésére is. Ilyen képességgel eddig soha nem rendelkezett a haderő.”

A repülési portálok szerint a HA-LKX január 3-án tért haza Brazíliából Budapestre, másnap pedig Bordeaux-Mérignac-ba ment, ahol a gyártónak szervize van. Hosszú kint tartózkodás után március elején jött vissza a repülőgép Magyarországra, és információink szerint ekkor már honvédségi arculata volt: a honvédség többi repülőjéhez hasonlóan szürkére festették (eredetileg fehér volt), és megkapta a katonai jelzéseket is, de azokat egyelőre még fehér matricák fedik.

A trackeroldalak szerint a HA-LKX március 18-án Budapestről Tel-Avivba ment, és ott másnap egy spotter le is fotózta. A képen látszik, hogy a gép már valóban szürke, és fehér matricák takarják rajta a katonai jelzéseket, de még a polgári lajstromjelét viseli.

A spotterfotó napján, március 19-én Szijjártó Péter külügyminiszter Izraelben tartózkodott: cégvezetőkkel találkozott, és külgazdasági képviseletet nyitott Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

Szijjártó azonban valószínűleg nem a HA-LKX lajstromú repülővel ment Izraelbe, mert előző nap, március 18-án még Brüsszelben volt az EU-tagországok külügyminiszteri találkozóján, és a HA-LKX nem járt ott akkor.

Azonban a honvédség 2018 augusztusában vásárolt, 606-os katonai lajstromjelet viselő,, szintén Dassault Falcon 7X típusú business jet-je március 18-án reggel Budapestről pont Brüsszelbe repült. Onnan pedig délután Tel-Avivba ment, ahol a spotter le is fotózta a repülőtéren a HA-LKX mellett.

HA-LKX és 606 Tel-Avivban

A HA-LKX és 606-os lajstromjelű repülőgépek Tel-Avivban 2019.03.19-én (fotó: Rami Mizrahi)

Nagyon valószínű tehát, hogy Szijjártó Péter a 606-os honvédségi géppel ment Tel-Avivba, de azt nem tudni, hogy ki repült oda a HA-LKX fedélzetén Budapestről.

A Honvédelmi Minisztériumtól még március 8-án érdeklődtünk a HA-LKX-ről, de azóta sem válaszoltak az alábbi kérdéseinkre:

  • Miért ment a repülőgép 2019 januárjában Franciaországba?
  • Mikor jött vissza a HA-LKX lajstromjelű repülőgép Franciaországból Magyarországra?
  • Hol van jelenleg a HA-LKX lajstromjelű repülőgép?
  • Milyen a HA-LKX lajstromjelű repülőgép belső kialakítása és felszereltsége?
  • Mikortól és mire használja / fogja használni a Magyar Honvédség a HA-LKX lajstromjelű repülőgépet?
  • Marad a repülőgép a HM EI Zrt. tulajdonában és a HA-LKX polgári lajstrom alatt?
  • Van a Magyar Honvédség vagy a HM EI Zrt. tulajdonában a HA-LKX és 606 lajstromjelű repülőgépeken kívül további Falcon repülőgép?
  • Tervezik-e további Falcon típusú repülőgép vásárlását? Ha igen, mikor, hány darabot, és milyen célra?

Az Átlátszó korábban cikksorozatban mutatta be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök legalább ötféle különgéppel repked szerte a világban: utazott a Mészáros Lőrincék által használt osztrák magángéppel Vidi-meccsre, az OTP magánrepülőjével Berlinbe, a Magyar Honvédség csapatszállítóival számos helyre, és egy titokban vásárolt honvédségi business jettel szilveszterkor Brazíliába.

Orbán Viktor gyakori repülőútjainak költségeit következetesen titkolják: a hivatalos állami látogatások esetében nem közlik, hogy ezek mennyibe kerülnek a magyar adófizetőknek, a meccsnézős magánutakról pedig csak találgatni lehet, hogy pontosan kiktől, és milyen értékű ajándékokat fogad el a miniszterelnök, amikor milliárdos üzletemberek luxusrepülőgépeivel közlekedik.

A miniszterelnök legalább ötféle különgéppel repült tavaly – titkolják, hogy melyiket ki fizette

Magyarország miniszterelnöke számára 2018 a repülés éve volt. Utazott a Mészáros Lőrincék által használt osztrák magángéppel Vidi-meccsre, az OTP magánrepülőjével Berlinbe, a Magyar Honvédség csapatszállítóival számos helyre, és egy titokban vásárolt honvédségi business jettel szilveszterkor Brazíliába.

Címlapfotó: A HA-LKX lajstromjelű repülő 2019.03.19-én Tel-Avivban (fotó: Rami Mizrahi)

Megosztás