közbeszerzés-figyelő

Nem vizsgálják a Miniszterelnökség jogsértőnek tűnő tenderét, amelyben Mészáros ügyvédje is felbukkant

Júliusban írtuk meg, hogy a Miniszterelnökség jogsértő közbeszerzéssel keresett volna közbeszerzési szakértőket, ám végül visszavonták a 470 millió forintos tendert. Augusztus végén új eljárást indítottak, de ugyanolyan feltételekkel. Ez már az Integritás Hatóságnak is szemet szúrt, és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak jogorvoslatért. Ezt azonban a Döntőbizottság most jogosultság hiányában megszüntette. Az ügy érdekessége, hogy a megszüntetésről szóló határozatban Dr. Kertész József Tamás ügyvéd és Bokor Gergő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (faksz) neve is felbukkan. Előbbi Mészáros Lőrinc, utóbbi az Elios-ügy miatt lett ismert. 

Augusztus végén írtuk meg, hogy újra kiírta a Miniszterelnökség a június végén visszavont, közbeszerzési tanácsadók kiválasztására kiírt jogsértő közbeszerzési eljárást. Az eset azért volt teljesen abszurd, mert éppen azokat a szakértőket keresték a felhívással, akik a közbeszerzések szabályosságát vizsgálták volna – többek között az uniós források felhasználásánál.

Az első alkalommal a pályázó többek között azt kifogásolta, hogy a Miniszterelnökség „valamennyi közbeszerzési rész vonatkozásában jogellenesen határozta meg az alkalmassági minimumkövetelményeket”, továbbá a kiírásban túl sok volt a tervezhetetlen elem, a kötbér pedig aránytalanul magas.

Annak a tendernek végül nem lett eredménye, mert a Miniszterelnökség visszavonta azt. Aztán újra nekifutottak a kiírásnak, amit azonban láthatóan változatlan feltételekkel indítottak meg – talán abban reménykedve, hogy ezúttal nem támadják meg a pályázók.

Ez a várakozásuk azonban nem igazolódott be: a forgatókönyv ugyanis nagyjából ugyanaz, mint az előző tender esetében. Egy pályázó ismét előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be, kifogásolva a kiírás jogsértő feltételeit, a Miniszterelnökség pedig ismételten elutasította azt. Ezután újabb panasz érkezett: ez már a túl alacsony óradíjakat kifogásolta az ajánlattevők esetében. A Miniszterelnökség erre is választ adott (nyugtatni próbálta a panaszost), ám közben váratlan dolog történt: felbukkant az Integritás Hatóság.

Az Integritás Hatóság hatáskörrel rendelkezik az Európai Uniótól részben vagy egészben pénzügyi támogatásban részesülő tervezett, folyamatban lévő vagy korábbi intézkedések, projektek tekintetében. A Hatóság minden olyan esetben felléphet, ahol álláspontja szerint nem tették meg a szükséges lépéseket a csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzésére, felderítésére és kijavítására.

A kormány által létrehozott, közpénzből működtetett szervezet jogorvoslati kérelemmel fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz a tenderrel kapcsolatban. Most azonban kiderült, hogy hiába.

A Döntőbizottság ugyanis megszüntette a jogorvoslati eljárást arra hivatkozva, hogy „a hivatalbóli kezdeményező nem európai uniós forrásból megvalósuló közbeszerzési eljárással szemben nyújtotta be hivatalbóli kezdeményezését, melynek okán hiányzik a hivatalbóli kezdeményezés előterjesztéséhez szükséges kezdeményezési jogosultsága”. Ez pedig „olyan eljárásjogi akadálynak minősül, hogy a Döntőbizottság a kezdeményezést érdemben nem vizsgálhatta.”

Vagyis, mivel nem uniós forrásokból fizetnék a szakértőket, az Integritás Hatóságnak nincs lehetősége jogorvoslati eljárást kérni.

Így pedig hiába merült fel a jogsértés gyanúja, úgy tűnik, egyelőre senki sem vizsgálja érdemben a Miniszterelnökség tenderét.

Bár úgy tűnhet, hogy ezzel a történet véget is ért, a Nemzeti Együttműködés Rendszere mindig tartogat meglepetéseket. A Közbeszerzési Döntőbizottság végzésén ugyanis két olyan név bukkant fel, akikre nem feltétlenül lehetett számítani.

Megjelent Mészárosék ügyvédje, a KESMA tulajdonosa

A nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az eljárást „egyéb érdekeltként” nyomon követte „a részvételi szándékát jelző” Kertész és Társai Ügyvédi Iroda képviselője, Dr. Kertész József Tamás ügyvéd, valamint a Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft., amit Bokor Gergő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó képviselt.

2020 decemberében írtuk meg, hogy a dr. Kertész József Tamás lett az egyik legnagyobb hatalmú ember a magyar médiában — legalábbis papíron. Az ügyvéd ugyanis abban az évben szerezte meg a Media Fundamentum Nonprofit Zrt. 100 százalékos tulajdonrészét megtestesítő részvényeket Liszkay Gábortól. (Liszkay még tavasszal távozott a Mediaworks Hungary Zrt.-től is, ahol korábban vezérigazgató volt.)

A Media Fundamentum Zrt. annak a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA) az alapítója, amelynek 2018-ban a Fidesz-közeli médiaszereplők formálisan odaajándékozták a különböző cégeiket, létrehozva ezzel egy hatalmas médiaszörnyet, Kertész József Tamás ügyvéd emellett a Prime Finance és a Prime Property magántőkealap tulajdonosa is.

Kertész azonban mindezek előtt még azzal szerzett magának hírnevet, hogy 2018-ban a Kertész és Társai Ügyvédi Iroda képviselte – az akkor még felcsúti polgármester – Mészáros Lőrincet az osztrák közszolgálati csatornával, az ORF-el szemben. (A csatorna egy korábbi riportjában valótlanul állította, hogy Mészáros Lőrinc „több futballklubot tulajdonol”, „az elmúlt években privatizált termőföldek fele hozzá tartozik, és számos trafikkoncessziót nyert”.) Kertészt azóta is Mészáros ügyvédjeként aposztrofálják.

Aki levezényelte az Elios győzelmeit

Bokor Gergő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft. képviseletében vett részt az eljárásban. Bokorról 2016-ban írta meg az Index.hu, hogy „a semmiből jött, levezényelte az Elios győzelmeit, majd távozott”.

A lap szerint a Közbeszerzési és Tanácsadó Kft. intézte a miniszterelnöki cég győzelmével zárult közbeszerzéseket Tamásiban, Balatonfüreden, Tapolcán, Szekszárdon, Hatvanban, Kalocsán, Siklóson, Cegléden, Sárváron, Hajdúböszörményben és Mezőhegyesen is úgy, hogy a közbeszerzési adatbázis a célzott keresésre csak ezt az együttműködést adja ki találatként a városok és a cég között.

A munka mindenhol a közvilágítás fejlesztése volt, a nyertes pedig mindig Tiborcz István cége, az Elios lett.

A 11 tender 3,2 milliárd forintnyi megrendelést hozott az Eliosnak, a cég győzelmeiből nagyjából minden harmadik a Közbeszerzési és Tanácsadó Kft. közreműködésével jött össze.

Bokor Gergő cége ma is megvan, és továbbra is jól hoz a konyhára: tavaly 112 milliós forgalmat bonyolított, és 38,8 milliós eredményt produkált.

Katus Eszter

A cikk az Átlátszó és a K-Monitor együttműködésében, a Nyílt Társadalom Kezdeményezés Európáért (OSIFE) támogatásával készült. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Átlátszó montázs

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2