Váratlanul teljesítette tavaly decemberi adatigénylésünket a Vas Megyei Kormányhivatal. A megkapott határozatból kiderül: mélyfúrást tervez Bajánsenye határában a MOL.
Verőfényes őszi napon indulunk neki az eső után felfrissült erdőnek. Béke és csönd honol az őrségi erdőkben, három órás kirándulásunk során csak az országos kéktúra útvonalán találkozunk egy maroknyi túracsapattal. A falu közelében egy bicikliző kisfiú hangos csókolommal köszön ránk, egyébként magunk vagyunk. A sárban vadnyomok, a cserjések, dagonyák közelében kutyatársunk izgatottan szimatol. A fák közül felhagyott szántóra érünk ki, távolabb az országúton gyér autóforgalom. Ezen a földterületen tervez mélyfúrást a MOL, amint azt egy véletlenül megtalált iktatószám után nyomozva megtudtuk.
A Vas Megyei Kormányhivatal határozatának címére és iktatószámára decemberben, egy informatikai hiba folytán bukkantunk rá. A dokumentum nem volt elérhető, és közérdekű adatigénylésben is hiába kértük a hivataltól: az adatigénylés teljesítésére „nincs lehetőség”, írták akkor. Háromnegyed év elteltével, a napokban váratlanul mégis megküldték a határozatot.
„A MOL Nyrt. a Baján-É-2 jelű mélyfúrás lemélyítését tervezi a Bajánsenye 020/7 hrsz.-ú földrészleten. A fúrás célja, hogy szénhidrogéntermelő kutat alakítsanak ki a fúrási ponton” – olvasható benne.
A határozattal a Vas Megyei Kormányhivatal – bizonyos feltételek mellett – hozzájárulását adta a mélyfúrás megvalósításához. A beadott tervek szerint a MOL 2026-ra tervezte a fúrást, azonban a tevékenység megkezdésére ezidáig nem került sor.
Tájképvédelem
A tervezett fúrótorony területe az Országos Területrendezési Terv szerinti országos tájképvédelmi övezetbe tartozik, a kormányhivatal határozata szerint azonban „egyedi tájérték nincs a területen. A környezetében már vannak művi tájalkotó elemek, mint meglévő gázkút, gázgyűjtőállomás, erdőfelújítás miatti kerítések, vadkárelhárító kerítések”.
Mint írják, „a kutatófúrás lemélyítéséhez szükséges fúrótorony markáns megjelenésű, azonban mint ideiglenes tájképi elem a táj jellegét, esztétikai értékét csak rövid ideig befolyásolja. A visszamaradó kútfej és kerítés a már ott lévő kút látványával gyakorlatilag azonos módon jelenik meg, illetve a környező erdőtömbök takarásával csak a közútról nagyobb távolságból (D-i nézőpontból) lesz látható, a domborzati viszonyok csökkentik a ráláthatóságot”.
A tervezett fúrási terület déli irányból, az országútról. Fotó: Átlátszó.
Zaj
Egy mélyfúrás zajjal jár, ebből a szempontból nem mindegy, lakott területektől mekkora távolságban végzik. A tervezett fúrási terület a falu határában van: tőle 1,4 kilométerre fekszik az 500 fős Bajánsenye. A másik irányban kb. 2,6 kilométerre Őriszentpéter-Galambosszer lakóterülete kezdődik. Az előzetes vizsgálatok szerint a fúrásponthoz legközelebb eső, Bajánsenye, Vörösmarty utca 60. számú lakóépület előtt 30,5 dB zajterheléssel lehet majd számolni. Ez megfelel a rendeletben előírt a nappali (60 dB) és az éjszakai (45 dB) zajterhelési határértéknek is, írja a kormányhivatal.
A fúráshoz kapcsolódó munkálatok előreláthatólag három hónapig tartanak majd, ebből maga a mélyfúrás 35-40 napot igényel, és a nap 24 órájában zajlik majd.
Élővilág
A fúrási pont „környezete jellegzetes, lankás őrségi táj, nagyobb kiterjedésű erdőtömbökkel, erdősávokkal, köztük szántókkal, felhagyott és gyepesedett szántókkal”, áll a határozatban. A területet övező nagy kiterjedésű erdőtömbök egy része megfelel a Pannon gyertyános-tölgyesek kiemelt közösségi jelentőségű élőhelytípusnak.
A tervezett fúrási területhez közeli erdő. Fotó: Átlátszó.
Bár a terület nem része a nemzeti parknak, a kormányhivatal az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság szakmai véleményét is kikérte. A Nemzeti Park állásfoglalásában jelezte, hogy a fúrási terület melletti bokros és fás élőhelyek fontos táplálkozó és költőhelyei számos védett énekesmadár, kisemlős, kétéltű és lepke-fajnak. Többek között előfordul vörös kánya, rétisas, fekete gólya, tövisszúró gébics, fülemüle, sárgahasú unka, erdei béka és különböző denevérfajták is.
Az éjszakai aktivitású fajokra a fáklyaégetés és a munkaterület megvilágítása lehet különösen veszélyes. A láng közelébe repülő rovarok és denevérek a hőhatás következtében elpusztulhatnak, megsérülhetnek. A fényhatás következtében a munkaterületre tévedt kétéltűeket a munkagépek eltaposhatják, valamint megfelelő búvóhely hiányában kiszáradhatnak. Az éjszakai megvilágítás a madaraknál stresszt idéz elő, melynek következtében meghiúsulhat a költés.
Határozatában a Vas Megyei Kormányhivatal megállapította, hogy a kutató mélyfúrás során nem feltételezhető jelentős környezeti hatás, ezért nem tartja indokoltnak sem környezeti hatásvizsgálati, sem egységes környezethasználati engedélyezési eljárás lefolytatását. A gáz kitermeléséhez azonban külön, vízvédelmi, vízügyi hatásokat is bemutató környezetvédelmi engedélyezés lefolytatása lesz szükséges, írják.
A kormányhivatal összességében tehát táj- és természetvédelmi szempontból hozzájárulását adta a kutató mélyfúrás megvalósításához, bizonyos korlátozásokkal. Például a fakivágási munkálatokat a vegetációs időn kívülre, azaz szeptember 1. után és március 1. előtti időszakra kell időzíteni. A hideg színhőmérséklet tartományú LED világítótestek alkalmazása csak a november 1. – február 28. közötti időszakban, a fáklya szürkületi, éjjeli üzemelése pedig a november 15. – január 31. közötti időszakban történhet.
Előzmények
Komoly felháborodást váltott ki 2021-ben, amikor kiderült: a MOL új olaj- vagy gázkutakat fúrna az Őrségi Nemzeti Park területén, lakóházak közelében. A terv ellen a környékbeli lakosok és civil szervezetek is tiltakoztak: a Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége több mint száz másik szervezettel közösen követelte a projekt leállítását. Az Őrségi Nemzeti Park sem támogatta a terveket. A MOL végül elállt szándékától, és az eljárás megszüntetését kérte a kormányhivataltól.
Ezt követően évekig csend volt. 2024-ben azonban újabb aggodalom támadt, amikor a Bajánsenyével szomszédos Kercaszomoron hatalmas fénnyel világító „űrleszállópálya” jelent meg az erdő mélyén, és hetekig ott maradt. Ugyanez történt 2025 telén egy bajánsenyei területen. Kérdésünkre akkor a MOL azt közölte, hogy a kútmunkálatok már meglévő kút további gáztermelésének fenntartása érdekében folynak, a bányafalügyelet által jóváhagyott kitermelési műszaki üzemi terv alapján.
A kitermelési műszaki üzemi tervet elkértük a bányafelügyeletet ellátó Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságtól, azonban válaszukban azt közölték, hogy az adatigénylés teljesítésére „nincs lehetőség”. Ezért bejelentést tettünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, és az ügy vizsgálatát kértük. Közel öt hónap elteltével, június közepén kaptuk meg a NAIH vizsgálati jelentését. Ebben megállapították, hogy az általunk kért információ közérdekű adatnak minősül, és a bányafelügyelet jogsértést követett el, amikor nem adta ki azt. Felszólították a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát, hogy teljesítse az adatigénylésünket, azonban a hatóság megismételt adatkérésünk ellenére sem adta ki a kitermelési műszaki tervet, és a MOL-tól is hiába kértük azt.
Így jelenleg nem tudjuk, Bajánsenyén kívül hol tervez még gázkitermelést a MOL.
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10. Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A bál vendégei között rendszeresen feltűntek fideszes politikusok és NER-közeli üzletemberek, a rendezvényt a Batthyány Lajos Alapítvány és az Igazságügyi Minisztérium is támogatta állami forrásból.