MÁV-tender: kiénekelte a 7,3 milliárdos sajtot a Homlok-cégek szájából a Swietelsky
Hiába voltak a legolcsóbbak, mégsem Mészáros Lőrinc exvejének és testvérének a cégei dolgozhatnak a 100-as számú vasútvonal kőbányai szakaszán.
Hiába voltak a legolcsóbbak, mégsem Mészáros Lőrinc exvejének és testvérének a cégei dolgozhatnak a 100-as számú vasútvonal kőbányai szakaszán.
A Közbeszerzési Döntőbizottság mindkét esetben Lázárék minisztériumának adott igazat, így továbbra sem tudni, ki fogja elvégezni a vasúti híd felújítását.
A cég szerint a nyertes kormányközeli vállalkozók pályázatánál felmerül az összeférhetetlenségi szabályok megsértése.
A szerverek és tárolók beszerzésére kiírt eljárás több sebből vérzik, a nyertesek között kormányközeli cég, így például a 4iG is ott van.
A Grep Zrt. és az Oriental Lux Kft.-t. úgy nyerte el a meghívásos tendereket, hogy már az eljárások kiírását is befolyásolták. A többi cég csak asszisztált.
A Gubacsi hídra kiírt tender után most a szegedi ipari park szennyvizének elvezetésére kiírt eljárást támadták meg Mészárosék. De hiába.
A Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a jogorvoslati kérelmet, így nagy valószínűséggel a Swietelsky és az A-Híd lesz a befutó 16,6 milliárdos ajánlattal.
A Fővárosi Törvényszék új eljárásra kötelezte a Közbeszerzési Döntőbizottságot a Balásy Gyula cégét is érintő kommunikációs tender kapcsán.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Rendszerszintű korrupcióra utaló jeleket fedeztünk fel egy hajdúböszörményi cég nyertes tendereivel kapcsolatban, ezért fordultunk a hatóságokhoz.
Júliusban írtuk meg, hogy a Miniszterelnökség jogsértő közbeszerzéssel keresett volna közbeszerzési szakértőket, ám végül visszavonták a 470 millió forintos tendert....