Mégsem tett le a MOL az őrségi gázkitermelésről, Bajánsenye határában létesítenének gázkutat
Váratlanul teljesítette decemberi adatigénylésünket a Vas Megyei Kormányhivatal, amelyből kiderül: mélyfúrást tervez Bajánsenye határában a MOL.
Pályázatot írtak ki a Jeruzsálemi Magyar Akadémia vezetésére, miután július végével felmentették az intézmény éléről Vörös Győző ókorkutatót. Az Átlátszó korábbi cikkei nyomán derült ki, hogy az Orbán-kormány több mint félmilliárd forint közpénzt különített el az akadémia létrehozására, működtetésére pedig évente közel kétszázmillió forintot szánt. Az eredetileg 2030-ig kinevezett igazgató cikkünk után távozott, most december elejéig keresik az utódját. Az intézmény az áprilisi választások előtt szinte észrevétlenül nyitotta meg kapuit Jeruzsálem egyik legdrágább negyedében, de hogy pontosan mit csinál, az azóta sem derült ki.
Júniusban írtuk meg, hogy az Orbán-kormány szinte titokban hozott létre egy kulturális intézményt Jeruzsálem diplomáciai negyedében. Akkor még azt sem lehetett tudni, mennyi közpénzből működik, és melyik minisztérium alá tartozik – de az intézményről készült első fényképeket sem a magyar, hanem az izraeli sajtó közölte.
Közérdekű adatigényléseinkből aztán kiderült: több mint félmilliárd forintot költöttek a létrehozására, a működésére pedig évente közel kétszázmilliót szántak – miközben a megnyitás óta a nyilvános programnaptár szerint egyetlen rendezvényt sem tartottak itt. A vezetői posztra december 3-ig lehet jelentkezni a Külügy oldalán közzétett pályázati felhívás szerint.
Az Átlátszó júniusban számolt be először arról, hogy az Orbán-kormány tavaly év végén új közpénzből hizlalt magyar intézményt hozott létre, ezúttal Jeruzsálemben, a város előkelő Talbiyeh negyedében, közvetlenül a Keresztény Ifjak Egyesülete (YMCA) épülete mellett.
Hiába kerestük az alapító okiratot, az intézmény létrehozásáról szóló kormányhatározatot, a szervezeti és működési szabályzatot, a költségvetést, vagy bármilyen dokumentumot; ahogy az sem derült ki, hány alkalmazott dolgozik az akadémián (a holnap szerint jelenleg egy, azaz egy fő), milyen forrásból finanszírozzák, és milyen konstrukcióban használják az otthonául szolgáló értékes ingatlant.
A közérdekű adatigényléseink nyomán az új Miniszterelnökség végül elküldte az akadémia létrehozásáról szóló nem nyilvános kormányhatározatot. A dokumentum alapján a külügyi tárca tavaly közel 537 millió forint többletforrást kapott a létrehozáshoz szükséges feladatokra, a Kulturális és Innovációs Minisztérium számára pedig további 28 millió forintot különítettek el. A két összeg együtt mintegy 565 millió forint. A kormány emellett 2026-tól évente legalább 191 millió forintot szánt az akadémia működtetésére.
Az intézménynek otthont adó ingatlant a kormány első körben öt évre bérelte ki, az indulás során bútorokra, informatikai és műszaki berendezésekre, valamint konyhai gépekre is költöttek. Ezek beszerzése mintegy ötveneezer izraeli sékelbe, azaz közel ötmillió forintba került.

Forrás: Google Street View
A titkolni próbált kormányhatározatból az is kiderült, hogy az akadémia a tel-avivi magyar nagykövetség ernyője alatt működik: a létrehozásával kapcsolatos diplomáciai, építési, informatikai és biztonságtechnikai feladatokat Szijjártó Péter akkori külügyminiszterre (aki 2019-ben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel közösen avatta fel a magyar külgazdasági képviseletet Jeruzsálemben), illetve az azóta letartóztatásban ülő Hankó Balázsra, akkori kulturális és innovációs miniszterre bízták.
Papíron a külügyminisztérium felelt a diplomáciai engedélyekért, az épület kialakításáért és a biztonságtechnikai fejlesztésekért, míg a kulturális tárcára elvileg a programok, konferenciák és kiadványok jutottak. A kiadások között szerepelt még kulturális programok szervezése, előadások és filmvetítések finanszírozása, egy kortárs zenei est előkészítése, valamint egy jeruzsálemi évkönyv kiadása is. Az intézmény egy Katona Anikó művészettörténész által tartott előadásért 6700 sékelt, azaz közel hétszázezer forintot fizetett, az előadást azonban nem az akadémián, hanem az Izraeli Nemzeti Múzeum dísztermében rendezték meg.
Az intézmény emellett ötszáz példányban jelentetett meg egy 320 oldalas Jeruzsálem-évkönyvet, saját tudományos folyóiratot indított, és közel fél évvel a megnyitás után, a választások előtti hetekben sikeresen elindították Facebook-oldalukat is.
Vörös Győző leköszönő igazgató saját nyilatkozatai szerint 2030-ig kapott (volna) megbízást. Az akadémia vezetőjeként nagyívű történelmi narratívába helyezte az intézmény létrehozását: a magyar jelenlétet Jeruzsálemben Szent István koráig vezette vissza, kiemelte II. András szerepét az ötödik keresztes hadjáratban, és az 1946 és 1948 között működő jeruzsálemi Magyar Intézetre is előszeretettel hivatkozott. Az akadémia önmeghatározásában fontos szerepet kapott az a gondolat, hogy a kormány „újraalapítja” az évszázadokra visszanyúló „magyar jelenlétet a Szent Városban”.
Vörös személye egyébként korábban is szakmai viták középpontjában állt: a kilencvenes évek végén azzal vált országosan ismertté, hogy elveszettnek hitt egyiptomi fáraósírként mutatott be egy sziklaüreget. Az ókorkutató később vatikáni kitüntetést kapott, az akadémia élén pedig a magyar kulturális diplomácia fontos szereplőjeként mutatkozhatott be.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Jeruzsálemben 2018. július 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az akadémia létrehozásának időzítése is kérdéseket vetett fel: az ügyet ismerő forrásaink szerint Orbán Viktor terve az lehetett, hogy választási győzelme után első külföldi útja Jeruzsálembe vezet majd, a látogatás egyik kiemelt eseménye pedig az akadémia ünnepélyes átadása lesz.
Az Átlátszó júliusban arról is beszámolt, hogy a Transparency International Magyarország több évnyi pereskedés után hozzájutott azokhoz a korábban nem nyilvános, úgynevezett 2000-es kormányhatározatokhoz, amikkel az Orbán-kormány 2010 és 2026 között legalább 160 milliárd forint felhasználásáról döntött a nyilvánosság kizárásával. A 24.hu 2026 szeptemberében már legalább ötszázmilliárd forintra becsülte az így szétosztott vagy átcsoportosított összeget.
Tizenhat év alatt összesen 3598 ilyen határozat született:
közel tizennégy és fél éven át gyakorlatilag nem telt el úgy munkanap, hogy Orbánék ne hoztak volna olyan döntést, amit aztán nem jelentettek be nyilvánosan.
Szeptember vége óta a 2000-es határozatok – amikkel a kormány javarészt a neki kedves alapítványok és szervezetek kezére játsszott át közpénzeket – már bárki számára végigböngészhetők a kormány oldalán.
A legnagyobb támogatást a Makovecz Campus Alapítvány kapta, 52 milliárd forintot, a Lázár János vezette Jövő Nemzedék Földje Alapítvány 27 milliárd forinthoz jutott, a Batthyány Lajos Alapítvány közel tízmilliárd forintot, az Áder Jánoshoz kötődő Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány pedig ötmilliárd forintot kapott. A kedvezményezettek között szerepelt Schmidt Mária közalapítványa, a Kommentár Alapítvány és az Alapjogokért Központ is.
Solti Hanna
Címlapkép: Hungarian Academy in Jerusalem / Facebook
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Váratlanul teljesítette decemberi adatigénylésünket a Vas Megyei Kormányhivatal, amelyből kiderül: mélyfúrást tervez Bajánsenye határában a MOL.
A bál vendégei között rendszeresen feltűntek fideszes politikusok és NER-közeli üzletemberek, a rendezvényt a Batthyány Lajos Alapítvány és az Igazságügyi Minisztérium is támogatta állami forrásból.
A döntést súlyos közbeszerzési szabálytalanságokkal és az uniós támogatások elvesztésével indokolta a kormány.
Heti lapszemlénk.