Mégsem tett le a MOL az őrségi gázkitermelésről, Bajánsenye határában létesítenének gázkutat
Váratlanul teljesítette decemberi adatigénylésünket a Vas Megyei Kormányhivatal, amelyből kiderül: mélyfúrást tervez Bajánsenye határában a MOL.
Az Átlátszó az elmúlt években többször foglalkozott a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal, vagyis a kekvákkal. Most videóban foglaltuk össze, mit kell tudni a Fidesz-kormány által létrehozott, de a Tisza-kormány által nemrégiben megszüntetett rendszerről, és az állami kézbe emiatt visszakerülő hatalmas kekva-vagyonról.
Bemutatjuk azokat az intézményeket is, amiket az Orbán-kormány a Fidesz holdudvarából szervezett kekvákba, s így akaratlanul az új kormánynak játszotta át őket.
A kekva-rendszer 2021-es létrehozásakor még úgy tűnt, hogy az alapítványok a fideszes vagyon és intézményi befolyás átmentését segíthetik egy kormányváltás esetén. Ezt a számítást azonban keresztülhúzta a Tisza Párt kétharmados győzelme, ami után az új parlament egy alkotmánymódosítással egyszerűen megszüntette a rendszert.
Az alapítványokba kiszervezett, több ezermilliárd forintos vagyon így az államhoz került vissza.
Videónkban bemutatjuk, milyen vagyonelemek, például értékes ingatlanok és céges részesedések lettek újra állami kézben, és mi melyik állami szervezethez tartozik mostantól.
Bemutatjuk azokat az intézményeket is, amiket az Orbán-kormány nem állami tulajdonból, hanem a Fidesz-holdudvarból alapítványosított – és a kekvákon keresztül akaratlanul az új kormánynak játszotta át őket.
Készítette: Zubor Zalán – Bodoky Bence
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Váratlanul teljesítette decemberi adatigénylésünket a Vas Megyei Kormányhivatal, amelyből kiderül: mélyfúrást tervez Bajánsenye határában a MOL.
A bál vendégei között rendszeresen feltűntek fideszes politikusok és NER-közeli üzletemberek, a rendezvényt a Batthyány Lajos Alapítvány és az Igazságügyi Minisztérium is támogatta állami forrásból.
A döntést súlyos közbeszerzési szabálytalanságokkal és az uniós támogatások elvesztésével indokolta a kormány.
Heti lapszemlénk.