Kiderült: Mészárosék ajándéka volt a felcsúti jégpálya, de egyelőre nem lesz új
A közbeszerzési eljárás során mindössze egy ajánlat érkezett egy osztrák cégtől, de az is érvénytelen volt.
A közbeszerzési eljárás során mindössze egy ajánlat érkezett egy osztrák cégtől, de az is érvénytelen volt.
A lemondott civil tagok helyének betöltésére a munkacsoportban új pályázatot írt ki az Integritás Hatóság.
Orosz közlések szerint elpusztították Kijev egyik Patriot légvédelmi rendszerét, az ukrán közlések szerint viszont leszedték az oroszok csodafegyverként hirdetett hiperszonikus rakétáit – megpróbáltuk kideríteni, mi lehet az igazság.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Több tízezren tüntettek a státusztörvény ellen május 19-én a fővárosban, majd a demonstrálók és a rendőrök a Lendvay utcában feszültek egymásnak.
Nyolc országban összesen huszonnyolc médium foglalkozott a magyar lombkoronasétánnyal, egészen Indonéziáig jutott a híre. Interaktív térképen mutatjuk.
Heti lapszemlénk.
Megkaptuk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, hogy mit tartalmaztak 2017-ben a szegények élelmiszercsomagjai. Döbbenetes, 2023-as árakat.
Közérthető könyv a közgazdaságtan alapvető fogalmairól és folyamatairól.
A magyar kormányzati médiában Soros európai karmestereként aposztrofált Knaus szerint az uniós alapértékek védelme lehet a kulcs a jövő sikeres Európájához. Interjú.
A szebb napokat is látott német-magyar politikai viszony lassan megmérgezi a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat is, aminek mindkét fél vesztese lenne.
Ez családonként 140 ezer forint, miközben a kormány azzal kampányol, hogy a rezsicsökkentés havi 180 ezer forint megtakarítás a családoknak.
Az adás itt visszahallgatható.
De jutott a Családbarát Magyarország kampány kommunikációs feladataira is 1,6 milliárd a I. negyedévben. Ismét Balásy cégei kapták a megbízásokat.
Az Éltex Kft. kifogásolta korábbi cikkünket, de a bíróság szerint jogosan írtuk, hogy a veszélyes hulladék kódját meghamisították Mocsán.
A Transparency International Magyarország hosszas pereskedés után végre megkapta a pályázati anyagokat az állami tulajdonú Kisfaludy2030 Zrt.-től.
Hitünk szerint az Átlátszónak nyújtott támogatás nem egyszerűen adomány, hanem a jövőbe való befektetés, amely előbb-utóbb tisztább közéletet, tisztességesebb piaci versenyt, átláthatóbb viszonyokat teremt.
A kormánykedvenc MCC 2,4 milliárdot költ rendezvényekre, de más érdekes tételek is vannak a Nemzeti Kommunikációs Hivatal listáján.
Minden politikai entitástól független, és nem csak a kormánykritikus sajtóra lő az általuk rendezett újságíró-vitákról ismert Transzparens Újságírásért Alapítvány, mondja Partos Bence, a szervezet alapítója, akivel hosszas vitát folytattunk egyebek mellett az újságírás alapértékeiről és a kormányfüggetlen média külföldi finanszírozásának létjogosultságáról.
Sosem fogjuk megtudni, hogy hogyan szerezte Nyerges Zsolt 2000-ben az első milliárdját. Az igazán szomorú az, hogy ez tíz évvel és három országgyűlési választással az eredeti adatigénylés benyújtása után igazából már mindegy is.