Miért menesztették az ukrán hadsereg főparancsnokát?
Kormányátalakításnak indult, politikai válság lett belőle. Az ukrán közvélemény tiltakozni kezdett, mert a védelmi minisztert is menesztették.
Kormányátalakításnak indult, politikai válság lett belőle. Az ukrán közvélemény tiltakozni kezdett, mert a védelmi minisztert is menesztették.
Ha kigyullad a szomszéd istállója, mész és segítesz – hangzott el a Levél az ukrán népnek kezdeményezés rendezvényén. A vendégeket Gerzson János kérdezte.
Egy fogságban lévő anya „kijelentette”, hogy lemond a családjáról. Mi vár azokra az ukrán gyermekekre, akiknek szüleit őrizetbe vették, vagy bíróság elé állították az oroszok?
Egy frontvonalba szorult ukrajnai gondozóotthon története, aminek lakóit golyózáporban evakuálták az orosz megszállás borzalmai elől.
Oroszország egész rendszert épített ki áttelepített gyermekek ideológiai átnevelésére, katonai kiképzésére és oroszosítására.
A magyar és a szlovák áramexport minimálisan csökkent ugyan, de a lengyel és a román nőtt, így Ukrajna abszolút nem maradt áram nélkül.
A 2024 augusztusában megvont lakhatási támogatással a kormány magyar ajkú családok százait tette utcára, köztük főként nőket és gyerekeket. Az orosz-ukrán háború évfordulóján egy budafoki munkásszállón jártunk egy kárpátaljai családnál.
Az ukránellenes propaganda mellett pozitív együttműködés is folyt az ukrán belügyminisztériummal, amit a kormányzati kommunikáció teljesen elhallgatott.
Beszámolónk a menekülteket segítő Kárpátok Alapítvány egri konferenciájáról.
A korrupciós botrány és az orosz-amerikai békediktátum együttállása sem a békefolyamatnak, sem a korrupció elleni küzdelemnek nem kedvez.
Kárpátalján egy önkéntes civil szervezettel találkoztunk, akik fronton levő szomszédaikat látják el felszereléssel, a kötszerektől és az álcahálóktól kezdve a drónokig.