Több mint ügyvéd, több mint miniszter: másfél évtized Seszták-ügyei az Átlátszón
Tízmilliárd forintos nagyságrendű jogtalan előny elfogadásával hozza összefüggésbe az ügyészség Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési minisztert.
Tízmilliárd forintos nagyságrendű jogtalan előny elfogadásával hozza összefüggésbe az ügyészség Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési minisztert.
Európai díjat nyert az ötven szerkesztőség összefogásával készült, orvosi visszaélésekről és eltiltott orvosokról szóló cikksorozatunk.
Három ukrán tanár története a veszteségekről és az identitás megőrzéséről.
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
A kormány újraszabályozná és felülvizsgálná a hazai akkuipar szereplőit, amihez a civil szervezetek szaktudására is szükség lenne, mondta el kollégánk a műsorban.
Dunai fenékküszöb Paksnál, olcsóbb augusztus 20-i nemzeti ünnep, pozícióban maradtak egyes NER-káderek – többek közt ezek voltak a beszélgetés témái.
Oroszország átnevelési rendszert épített ki, hogy a megszállt területeken élő fiatalokat beillessze az oktatási és katonai-hazafias rendszerébe. Vladiszlav és Ihor nem fogadták el a rájuk kényszerített szabályokat, és keresték az ellenállás lehetőségeit.
Egy közadatigénylésünkből derültek ki a részletek, amit a Fidesz-kormány nem, de az új Tisza-kormány megválaszolt.
Ha kigyullad a szomszéd istállója, mész és segítesz – hangzott el a Levél az ukrán népnek kezdeményezés rendezvényén. A vendégeket Gerzson János kérdezte.
Egy fogságban lévő anya „kijelentette”, hogy lemond a családjáról. Mi vár azokra az ukrán gyermekekre, akiknek szüleit őrizetbe vették, vagy bíróság elé állították az oroszok?
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.