Brüsszel valójában nem volt vevő Soros ötleteire – könyv Soros Györgyről és alapítványairól

Évtizedek óta kezdődött folyamat eredménye Soros Györy Nyílt alapítványainak kivonulása Európából, a magyar származású milliárdos már a 2000-es évek elején elhatározta, hogy erőfeszítéseit a harmadik világ és Amerika felé fordítja – többek között ez is kiderül Anna Porter Mit akar Soros? című könyvéből. Porter könyve szerint bár Soros Györgyöt a magyar és amerikai média mindenható bábjátékosként festi le, valójában inkább kudarcnak tekinthető a nyílt társadalomért vívott harcának utolsó egy-két évtizede.

„György szívesebben finanszíroz olyasmit, ami belátható időn belül véget ér (…) Ez a gondolkodás a pénzügyi világban jó szolgálatot tett Sorosnak: Lépj be, lépj ki, és ne maradj tovább a kelleténél” – jellemzi Gara LaMarche, Soros egyik amerikai munkatársa az egyesek által „filantróp-kapitalizmusnak” nevezett módszert Anna Porter, a szintén magyar származású újságíró eredetileg 2015-ben megjelent, magyarul 2019-ben kiadott könyvében. Porter Soros mellett a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) több munkatársát is megszólaltatta, miközben arra kereste a választ, milyen célok vezérlik Soros filantróp tevékenységét, illetve milyen célokat ért el velük.

Nem válik el az üzleti és társadalmi filozófia

Az alapítvány nevében is szereplő nyílt társadalom eszméje már fiatal kora óta része Soros személyes filozófiájának. Soros még Londonban, a náci, majd szovjet megszállás alá került Magyarországról frissen menekült egyetemistaként ismerte meg egyik professzora, Karl Popper elméletét. Popper a nyílt társadalmat úgy jellemzi, mint „nem tökéletes társadalom, de olyan, ami nyitott önmaga jobbá tételére”, mivel lehetővé teszi eszmék egymás mellett élését. A gyakorlatban ez nagyrészt megfelel a liberális demokrácia és a szabadpiac eszméjének, szemben a kommunista és fasiszta diktatúrákkal – ugyanakkor annál valamivel több is, legalábbis

Soros többször bírálta a kapitalizmus hátulütőit is, például a vagyoni egyenlőtlenségeket és a cégvezetők érzéketlenségét a társadalmi problémák iránt.

Porter szerint azonban Popper filozófiája nemcsak filantrópként, de befektetőként is hatást gyakorolt Sorosra, mint írja, egykori professzora elméleteit a piacokra vonatkoztatva tippelte meg előre a közelgő buborékokat és fellendüléseket, amelyekkel a ’70-es évektől kezdve fokozatosan a Wall Street egyik legsikeresebb brókere, majd a világ egyik leggazdagabb embere lett (mostanra ugyanakkor Soros vagyona eltörpül a Forbes listáját vezető milliárdosok mellett, amióta vagyona nagy részét 2017-ben az alapítványának adta, „csak” a 396. helyet éri el a listán, alapítványi és személyes vagyonát összeadva – mintegy 25 milliárd dollár – is körülbelül a 60. helyre kerülne).

Porter hangsúlyozza, hogy Soros gondolkodását ugyanazok az alapelvek vezérelték az üzleti életben, mint a közéleti szerepvállalásban. Soros szerint a közgazdaság nem tekinthető tudománynak, hosszú távon egyik közgazdasági modell sem bizonyul működőképesnek, hiszen a modellekbe vetett hit maga is befolyásolja a gazdasági folyamatokat. Azok, akik a modelleket alkotják, nem állnak a rendszeren kívül, ugyanúgy befolyásoló résztvevői a folyamatoknak. A szükségszerűen tökéletlen modellek idővel mindenképp a válságos és fellendülő időszakok váltakozásához vezetnek, és Soros Quantum Befektetési Alapja épp ilyen fordulatokkor keresett vagyonokat.

Soros társadalmi elképzeléseinek alapja saját elmondása szerint szintén „hit saját esendőségünkben.”

„A döntéseinkben szerepet játszó tévképzetek és félreértések hozzájárulnak azoknak az eseményeknek az alakításához, amelyekben részt veszünk (…) A tévedések lehetősége ugyanazt a szerepet játssza, mint amit a mutáció a biológiában.” A nyílt társadalmakat éppen azért támogatja, mert az alkalmat ad a reflexióra és párbeszédre, míg a zárt társadalmakban (ahol tévedhetetlennek beállított vezetők vagy eszmék uralkodnak), erre nincs lehetőség, ez pedig magában kódolja a társadalmi katasztrófákat.

Fókuszban Amerika

A nyílt társadalmakat fenyegető legnagyobb veszélynek Soros egyébként már jó ideje nem a klasszikus autoriter eszméket, hanem a piaci fundamentalizmust, a szabadpiac mindenhatóságának elméletét tartja, többek között a 2008-as válságért is ezt a megközelítést okolta. Soros magát „osztálya árulójának” nevezte, többször hangsúlyozta, hogy a gazdagokat jobban meg kéne adóztatni, és hogy a növekvő vagyoni különbségek (globálisan és társadalmakon belül) veszélyes folyamatokat indíthatnak el.

Soros alapítványait Kelet-Európában leginkább a magyarországi rendszerváltásban és a többi volt szocialista országban, a demokratikus rendszere kiépülésében játszott szerepe miatt ismerik. Ugyanakkor maga Soros már a 2000-es évek eleje óta jobban érdeklődik a nyílt társadalom támogatásáért Ázsiában és Afrikában, illetve annak megóvásáért az Egyesült Államokban (az OSF 2021-es adatai szerint európai és közép-ázsiai projektekre együtt feleannyi pénzt költöttek, mint az Egyesült Államokban). Porter azt írja: Sorost már a ’90-es években érdekelni kezdte az a jelenség, amit az „amerikai demokrácia eróziójának” nevezett. A Republikánus Pártot eluraló neokonzervatívokat szélsőségeseknek tartotta, és George W. Bush megválasztása, az afganisztáni és iraki háborúk után az OSF először szállt be amerikai belpolitikai kampányokba: 2004-ben 27 millió dollárt adományozott a Bush leváltásáért folytatott kampányoknak.

Régi rágalmak a kormánypropagandában

Ezt követően vált Soros a jobboldali erők egyik első számú bűnbakjává: 2010-ben Glen Beck amerikai tévés megmondóember a Fox Newson egy, akkor nagy botrányt okozó riportot készített róla. Ebben gyakorlatilag elhangzott már minden olyan vád, amit 6-7 évvel később a magyar propagandamédia is hangoztatott – hogy árnyékkormányon keresztül, hogy  irányítja az Obama-adminisztrációt, hogy lebontaná a határokat, és hogy szélsőséges szervezeteket pénzel.

Itt szerepelt először az a hamis vád is, hogy Soros a holokauszt idején náci kollaboráns volt, és segített „haláltáborokba küldeni” más zsidókat (Soros, aki a háború alatt tizenéves volt, valójában hamis papírokkal, egy keresztény család védelmében élte túl a vészkorszakot).

A 2010-es években az OSF több kezdeményezést is indított az Egyesült Államokban, például a feltehetően szándékosan provokatív nevű Amerikai Halál Projektet (Project on Death in America), amely a halálos beteg emberek ellátását támogatja, egyben felhívja a figyelmet az amerikai egészségügy problémáira, az orvosi ellátáshoz való egyenlőtlen hozzáférésre. Másik Amerika-fókuszú projektje a kábítószer-ellenes háború lezárását célzó kampány – Louise Arbour volt ENSZ-főbiztos ezt egyenesen Soros „utolsó nagy csatájának” nevezte. Az OSF dollár-tízmilliókat költött olyan kampányokra, amelyek amellett érveltek: a droghasználat, különösen a könnyűdrogok kriminalizációja sokkal többet ártott, mint használt, a droghasználatot alig csökkentette, miközben segítségre szorult emberek tízezreiből csinált bűnözőt, és virágzó piacot teremtett a szervezett-bűnözéshez. Ehhez meglepő módon több dél-amerikai ország támogatását elnyerte, az Egyesült Államokban azonban kevésbé talált támogatásra, a Trump-adminisztráció pedig minden létező kaput bezárt a drog-dekriminalizáció előtt.

Miről szólt valójában a „Soros-terv”?

Európa a 2010-es évek elején, a görög recesszió és az euró válsága miatt mégis újra Soros figyelmének középpontjába került: Soros többször kifejezte aggodalmát az EU jövője kapcsán, egy alkalommal még az euró kivetetését is felvetette. 2013-ban az OSF 17 millió dollárt fordított egy európai projektre, aminek fő célja az idegengyűlölet elleni küzdelem és az európai szolidaritás megszilárdítása volt. Ennek egyik első vállalkozása a Soildarity Now nevű kampány volt, amely Görögország helyzetére hívta fel a figyelmet, ezt azonban Soros is kudarcnak nevezte.

Ami az EU megmentését illeti, a legnagyobb figyelmet e téren Soros azzal érte el, hogy „publikus értelmiségiként” lépett fel, beszédekben, publikációkban vetett fel ötleteket az Unió megreformálására.

Az uniós vezetők azonban (akiket a magyar kormánypropaganda következetesen Soros bábjaiként ábrázol) Porter szerint nem igazán voltak vevők ezekre az ötletekre.

A görög válság idején például azt javasolta, hogy a recesszióba került országok gazdaságát strukturális reformok mellett támogatásokkal kell felpörgetni. Brüsszel, írja Porter, ehhez képest „odaállította a furcsa nevű Trojkát – az Európai Valutaalapot, az Európai Központi Bankot és az Európai Bizottságot –, hogy felügyeljék Görögország megszorítási programját. Ennek keretében nagyobb adóbevételt, a közszféra karcsúsítását várták el, tanárok, rendőrök és kórházi dolgozók leépítését.”

Szintén elutasításra talált Berlinben, amikor Angela Merkel kancellárnak azt javasolta, csökkentse a kisebb uniós tagállamoknak nyújtott kölcsönök kamatát, és a gazdasági növekedés beindítása érdekében járuljon hozzá az euró inflációjához. Később Németországot azért bírálta, mert szerinte birodalmi hatalomként viselkedik Európában. Hasonló elutasításra találtak a 2015-ös menekültválság kapcsán tett javaslatai: ekkor az úgynevezett dublini rendszer megszüntetését javasolta, amely szerinte túl nagy terhet ró az Unió külső határain fekvő országokra (többek között Magyarországra is), amelyek önmaguknak kellene viselni a migrációs hullám terhét, elhelyezni és elbírálni a menedékkérőket. Soros ekkor megjelent cikkeiben ehelyett a centrum országainak azt javasolta, hogy vegyék át a menekültek egy részét, tehermentesítve a periféria-államokat. Ebből máig nem sok valósult meg, egyes országok ugyan alkalmilag vállalták menedékkérők egy-egy csoportjának átvállalását (azonban a német kormány épp a napokban felfüggesztette ezt a politikát), azonban a dublini rendszert azóta sem váltotta fel egyenlőbb mechanizmus, a menedékkérők és illegális migránsok kezelése továbbra is nagyrészt a külső országokra hárul.

A filantrópkapitalizmus korlátai

Mint Porter írja, Soros „filantróp-kapitalizmusának” tagadhatatlan előnye, hogy kézzel fogható célokat támogat, konkrét eredmények elérésére elérésére ösztönzi a támogatott szervezeteket. Soros filantrópként hasonlóan gondolkodik, mint befektetőként, csak a pénzügyi haszon helyett ilyenkor a társadalmi hatást tartja szem előtt. Ennek a befektetői szemléletnek a gyakorlatban a hátránya – ahogy ezt Porter több ország, például Magyarország és Oroszország esetében is bemutatja – hogy egy-egy sikeres, időben korlátozott projekt sokszor nem elég ahhoz, hogy előrébb vigyék a nyílt társadalom ügyét.

Soros több esetben arra számított, hogy sikeres programjait (például az oktatást, sajtószabadságot segítő projekteket) később átveszik a közintézmények azután, hogy az OSF kiszállt a „befektetésből”.  Az azonban csak nagyon kevés esetben történt meg, és sok helyen az OSF kivonulása után felgyorsult a társadalmak bezárulása. Soros erőfeszítései ellenére, írja a szerző, a nyílt társadalmak világszerte hanyatlanak, elég csak ránézni például a Freedom House indexére, amely globálisan évről évre a szabadságjogok romlását mutatja.

Zubor Zalán