Ezer sebből vérzik a gödi Samsung-gyár új hulladékos engedélye, a civilek a megsemmisítését kérik
A Göd-ÉRT Egyesület szerint az akkugyártás és a hulladékkezelés összeadódó környezeti hatásait nem vizsgálták ki kellően.
A Göd-ÉRT Egyesület szerint az akkugyártás és a hulladékkezelés összeadódó környezeti hatásait nem vizsgálták ki kellően.
A megbüntetett cégek azonban bírósághoz fordultak, mert szerintük joguk volt a több száz tonna akkumulátort újrafelhasználásra alkalmas termékként értékesíteni.
Sem a fideszes, sem a tiszás politikusok nem jelentek meg a katódgyáras közmeghallgatáson, de a lakosok felháborodottan tiltakoztak az akkus cégek működése és további bővítése ellen. Videóriport.
Az akkugyár melletti lakóövezetben májusban 12 decibellel is meghaladta a határértéket a mért zajszint. A jogszabály alapján a hatóságnak ilyenkor kötelessége lenne megtiltani a tevékenység folytatását.
Az SK Battery Manufacturing Kft. nem hajtotta végre maradéktalanul a korábbi bírságolás során megállapított kötelezéseket, valamint újabb munkavédelmi és katasztrófavédelmi vétségeket követett el.
A veszélyes akkumulátorhulladékot termékként értékesítette, és egy saját tulajdonában lévő cégnek adta el az ALTEO.
Csak az idén kötelezték a tulajdonosokat, az ALTEO Circular Kft.-t és a Peregium Green Zrt.-t a hulladék elszállítására. Az akkukat a hatósági iratok szerint Kistarcsára vitték.
Akkumulátorhulladék, fadarálás, nemesfémkohó, plusz évi 15 ezer tonna műanyag- és fémpalack: az ALTEO Circular Kft. tevékenysége ellen tiltakoznak a helyiek.
A kutatók a Mikepércsi Anyák és a Göd-ÉRT Egyesület tevékenységét elemezve összegezték, mi mindent tettek a civilek az Orbán-kormány idején.
A Samsung SDI Zrt.-t több alkalommal megbüntette a kormányhivatal 2024-ben és 2025-ben is. A cégre eddig kiszabott bírságok összege 405 millió forint.
Megindultak a földmunkák a fonyódi Balaton-partra álmodott Cordia-lakópark miatt. A tiltakozók szerint azonnal építési moratóriumot kellene elrendelni.