Másodfokon is pert nyertünk a dunavarsányi mézüzem uniós támogatásának ügyében
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Egy évvel ezelőtt indítottunk adatigényléses pert a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) ellen a Kocsis-éra offshore ügyeit vizsgáló belső jelentéseinek kiadásért, mivel az iratokat a társaság – per eredményeként – a korábbi vezetés felelősségét takargatva, erősen csonkítva adta csak ki. Az elsőfokú ítélet után a Fővárosi Ítélőtábla is osztotta a véleményünket abban, hogy főszabályként az MVM-nek ki kell adnia a kezelésében levő adatokat, ezt csak akkor tagadhatja meg, ha a konkrét ügyben bizonyítani tudja, hogy aránytalan sérelmet okozna a számára a nyilvánosságra hozatal.
Az ítélettel a magunk részéről elégedettek vagyunk: soha nem állítottuk, hogy az MVM-nek nem lehetnek jogszerűen üzleti titkai. Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás az esetek túlnyomó többségében az átláthatóságot és a nyilvánosságot követeli meg, egy állami cégnek is lehetnek ugyanakkor olyan, a jogszerű üzleti tevékenység körébe tartozó érzékeny adatai, amelyek közzététele veszteséget okozna számára. A megkapott jelentésekből egyértelműen kiderül ugyanakkor, hogy a jelen ügyben az MVM nagyrészt nem jogszerűen próbálta titokban tartani a vizsgálati dokumentációt.
Csak azt nem értjük, miért ennyire fontos a cég jelenlegi vezetésének, hogy a korábbi menedzsment betyárbecsületét mentse, különösen akkor, amikor a jelentésekkel érintett több ügyben immár büntetőeljárás folyik Kocsis István és társai ellen. Bár elképzelésünk azért van a válaszról.
Baji Csabát is pénzelte Kocsis és Kapolyi offshore-mágusa
Az atlatszo.hu birtokába került dokumentumok tanúsága szerint az MVM offshore ügyeiben ma már gyanúsított státuszú Szász Andráshoz köthető spanyol céggel is szerződésben állt a kérdéses időszakban Baji Csaba, az MVM Zrt. jelenlegi vezérigazgatója. Tovább a teljes cikkre.
A megkapott iratok:
6., A 2009. március 25-én kelt Táblázat (PDF)
A pertörténet:
Az adatigénylést letöltheti itt. (PDF)
Az adatigénylés megtagadását letöltheti itt. (PDF)
A keresetlevelet letöltheti itt. (PDF)
Az MVM ellenkérelmét letöltheti itt. (PDF)
Az első tárgyalás jegyzőkönyvét letöltheti itt. (PDF)
Az MVM előkészítő iratát letöltheti itt. (PDF)
A második tárgyalás jegyzőkönyvét letöltheti itt. (PDF)
Az MVM bizonyítási indítványát letöltheti itt. (PDF)
A harmadik tárgyalás zárt volt, így annak jegyzőkönyvét nem közölhetjük.
Az elsőfokú ítéletet letöltheti itt. (PDF)
A másodfokú ítéletet letöltheti itt. (PDF)
Korábbi cikkeink a témában:
Az MVM az utolsó töltényig védelmezi Kocsisék offshore-, szálloda-, és atomtitkait
MagyarLeaks: Kreatív könyvelés az MVM-nél
Pereljük az MVM-et, és megint szivárogtatunk
Miben és mennyiért adott tanácsot Kocsis Istvánnak az MVM mostani vezére?
Atlatszo.hu vs MVM: az alperes húzza az időt
Vértesi Erőmű: a pert elbuktuk, a nyomozást megszüntették
MVM: Baji Csabát is pénzelte Kocsis és Kapolyi offshore-mágusa
Simicskával is szerződött Kocsis
Az MVM is havi 1 millióval honorálta Baji Csabát a szocialista panamák idején
A Paksi Atomerőmű is hirdetett a Mahirnál
Meghívó tárgyalásra: Meddig titkolja még az MVM a Kocsis-ügyeket?
Halott helyettesével takarózott Kocsis István a bíróság előtt
Belső jelentések Kocsisék offshore ügyeiről: atlatszo.hu – MVM 1:0
Döntött a Kúria: Nem megismerhető a Vértesi Erőművet tönkretévő ügylet
Tordai Csaba – Bodoky Tamás
(Fotó: innen.)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Az Átlatszó azután fordult adatigényléssel a szervezethez, hogy az ügyvédi kamara visszautasította Szuverenitásvédelmi Hivatal „információk bejelentését” célzó együttműködési javaslatát.
Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!