Bezárás
Adatigénylések

Simicskával is szerződött Kocsis

Az atlatszo.hu kikérte az MVM Csoport és a Fidesz-közeliként emlegetett Simicska Lajoshoz kötődő Mahir-cégbirodalom egyes cégei között köttetett szerződéseket. A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján megkapott és most publikált szerződések időben a Hagyó-Kocsis háború elé datálják a jelenlegi kormánypárt holdudvara és Kocsisék közötti kapcsolat kezdetét. Az MVM Csoport nem teljesítette teljes körűen a Mahir-cégcsoportal kötött szerződésekre vonatkozó adatigényléseinket.

“A BKV vezérigazgatója 2008-2009 óta lojális a Fideszhez” – állapította meg Kocsis István meggyanúsítása után a Heti Válasz. A jobboldali hetilap kiadójában a pénzügyi befektető dán DEFAP kisebbségi tulajdonrésze mellett Simicska Lajos gyakori üzlettársa, Nyerges Zsolt a tulajdonos.

A megállapítás hátterében az állami tulajdonú energetikai monstrum Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) éléről 2008 májusában távozó, majd a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgatói székébe érkező Kocsis és a Hagyó Miklós akkori budapesti főpolgármester-helyettes között 2009-ben kirobbant háború állhatott. Egybehangzó vélekedések szerint a Fidesz elszámoltatási kampánytémájának nagyvadját, a 2010 májusában letartóztatott Hagyót és BKV-ügyeit ezzel Kocsis “szállította”.

Az atlatszo.hu által most közölt szerződéseket az MVM kötötte a Fidesz-közeliként emlegetett Simicska Lajoshoz kötődő Mahir-cégbirodalom egyes cégeivel. A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján kikért és most publikált szerződések időben a Hagyó-Kocsis háború elé datálják a jelenlegi kormánypárt holdudvara és Kocsis között feltételezhető kapcsolat kezdetét. A szerződések arról is tanúskodnak, hogy az MVM és a Mahir-csoport közötti együttműködés nem szűnt meg Kocsis távozásával.

(Simicska Lajos 1993-95 között a Fidesz gazdasági igazgatója volt, majd az első Orbán-kormány az APEH elnökének nevezte ki. Noha az adóhivatal éléről 1999-ben távozott, forrásaink szerint gazdasági háttéremberként azóta is élvezi a kormánypárt vezérkarának bizalmát. Üzletemberként – egyéb érdekeltségei mellett – a Mahir Zrt. élén betöltött vezérigazgatói posztjáról ismert.)

MVM-Mahir szerződések

2008. március 31-én ugyanazon év februárjától újévig tartó hirdetési tevékenységre szerződött a Kocsis István vezérigazgató képviselte MVM és a Simicska Lajos vezérigazgató képviselte Mahir Magyar Hirdető Zrt, nettó tizenötmillió forintos értékben (szerződés, PDF). A Mahir szállította hirdetési felületek jellemzően a Magyar Nemzet napilaphoz, illetve annak online változatához kapcsolódtak (direkt hirdetések, mellékletek, PR-cikkek stb).

(A Magyar Nemzetet kiadó Nemzet- és Lapkiadó Kft. tulajdonosai a főszerkesztő Liszkay Gábor, és a Töröcskei István ügyvezette Pro Aurum Zrt. Mindkét személy Simicska Lajos ismerőse. Liszkay Gábor azon a napon került az atlatszo.hu-n már terítékre került Hung-Ister Zrt. felügyelőbizottságába, amikor 1999-ben az akkor is Simicska vezette Mahir tulajdont szerzett benne – Liszkaynak ez a tisztsége egészen 2007-ig élt, a Mahir közben végig tulajdonos volt. Töröcskei korábban a Népszabadságnak mesélt Simicskával ápolt “mély baráti kapcsolatáról”, amelyet követően alakult ki szorosabb kapcsolata a Fidesszel.)

2009-re az év februárjában az ekkor már Mártha Imre vezette MVM kötött hirdetési keretszerződést a Mahir Zrt.-vel, nettó húszmillió forint értékben (szerződés, PDF). A napilap online változata már nem szerepelt a szerződésben, új elemként viszont megjelent tematikus rovatok támogatásának lehetősége.

2011. február elsején határozatlan időtartamra kötött az MVM vállalkozási keretszerződést a Mahir Zrt. közvetlen irányítást biztosító tulajdonrészével működő Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft.-vel (szerződés, PDF). Ennek értelmében a cég kiállítási eszközöket, anyagokat készíthet az állami vállalatnak. 2011 áprilisában a két cég vállalkozási szerződést kötött (noha a szöveg nem jelzi, minden bizonnyal a korábbi keretszerződés alapján, egy abba illeszkedő megbízásra). A Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. ennek értelmében cirka nyolcmillió forint értékben készítette és üzemeltette az MVM-csoport egyedi kivitelezésű pavilonjait több rendezvényen (szerződés, PDF). Mindkét szerződést ugyanazok szignálták: az MVM részéről Felkai György kommunikációs igazgató, a Mahir Kft. részéről Horgos Andrea ügyvezető.

Nem adtak ki mindent

Az MVM Csoport nem teljesítette teljes körűen a Mahir-cégcsoportal kötött szerződésekre vonatkozó adatigényléseinket, az MVM-leányvállalat Mavir Zrt. például vitatja, hogy szerződései közérdekű adatok volnának, ezért nem is adta ki azokat (adatigénylés elutasítása, PDF).

Az MVM Zrt. által az atlatszo.hu rendelkezésére bocsátott összes dokumentumot, köztük a Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. kisebb megrendeléseivel, belső könyvelési bizonylatokkal és teljesítési igazolásokkal, itt töltheti le (a tömörített csomag kiterjesztése .zip, ebben PDF fájlok találhatóak).

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom