Infláció, energiaválság, orosz-ukrán háború, választások, aszály és forróság, rezsicsökkentés-csökkentés, gazdagodó gazdagok, szegényedő szegények, szankciók, tüntetések, nyolcmilliárd. Ilyen volt az idei évünk az Átlátszó és az Átló adatos cikkein keresztül.
Az idei év elején ugyanolyan nehéz dolgunk lett volna megjósolni, hogy mire számíthatunk az év során, mint amilyen nehéz egy évvel ezelőtt volt. Amíg tavaly még a koronavírus-járvány és az év végén felfutó energiaárak nehezítették meg a hétköznapokat, idén a február végén kirobbanó orosz-ukrán háború zavarta fel az állóvizet. Az áprilisi választások miatt felcsavart kormánykommunikáció pedig szinte pár nap alatt adaptálódott az új helyzethez, és tette magáévá a háborús narratívát, összefűzve azt az ellenzékkel és annak miniszterelnök-jelöltjével, Márki-Zay Péterrel.
A választásokra készülve elkészítettük a jelöltböngészőt, és feldolgoztuk a korábbi választások eredményeit is. Készült mandátumkalkulátor is a Political Capital közreműködésével, ahol az olvasó által beállított, egyes pártokra adott szavazatok alapján megmutattuk a parlamenti várható patkó összetételét. A választásokat – és a vele párhuzamosan zajló népszavazást – április 3-án élőben is közvetítettük az erre a célra létrehozott oldalunkon. A választási oldalunk bekerült a Data Vis Dispatch heti legjobb diagramjai, oldalai közé.
Az Átlátszóra készített, 2021. augusztus 4-i elemzésünkben bemutattuk, hogy mely választókerületek számítanak valószínűleg vagy biztosan ellenzékinek, valószínűleg vagy biztosan Fideszesnek és melyek azok az úgynevezett csatatérkörzetek, ahol a szoros eredmény miatt nehéz eldönteni, hogy ellenzéki vagy Fideszes lenne a választókerület.
A nyár közeledtével egyre több szó esett az időjárási körülményekről, az egész Európát sújtó szokatlan szárazságról és a vártnál alacsonyabb terméshozamról. A 2021 év végi energiaárak növekedése, a járvány után kezdődő infláció és az élelmiszerárak emelkedése tovább súlyosbodott emiatt, ráadásul a háború miatt Európa és számos közel-keleti, észak-afrikai, ázsiai ország „éléskamrája” került veszélybe.
Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának gyorselemzése arra figyelmeztet: az ukrán és orosz importnak erősen kitett afrikai országokban az agrár-élelmiszerek árának emelkedése akár az instabilitásukat is fokozhatja.
A háború miatt a nyáron sokan tartottak attól, hogy Oroszország leállítja a gázszállítást Európa felé, válaszul arra, hogy a nyugati világ fegyverekkel és pénzzel támogatja az ukránokat a háborúban. A gázelzárás nem történt meg, viszont a gázárak augusztusban rekordot döntöttek. Drága volt ugyan, de az EU-s gáztárolókat mégis sikerült szinte teletölteni.
A kormány is kénytelen volt változtatni a programja alappillérének számító rezsicsökkentésen, bizonyos fogyasztás felett már a „piaci” árat kell a gázért és az áramért fizetni. A bejelentésre reagálva elkészítettük az idei év egyik legolvasottabb oldalát, a rezsikalkulátort, amivel bárki kiszámolhatta, mennyi lesz ezentúl a gáz-és villanyszámlája.
Az új, augusztustól élő rendszerrel immár a fogyasztók fizetik a számlák nagyobb részét. Az viszont meglepő, hogy a környező országokban sehol sincsenek a kormány által belengetett brutális energiaárak. A piacon elérhető ajánlatok alapján Csehország a legdrágább, de Romániában sem olcsó az élet. Szlovákiában és Szerbiában is van árszabályozás, de még így is többet fizetnek, mint mi most itthon.
Ugyan a koronavírus-járvány már lecsengőben volt idén, több cikkben írtunk sikeres vagy körülményes, járványadatokra vonatkozó adatigényléseinkről. Többszörös igénylésre sikerült kiderítenünk azt is, hogy a fertőzésben elhunytak közül hányan voltak beoltva az egyes oltóanyagokkal, és hány nappal az oltás után veszítették életüket. Így igazolódott be az a korábbi vélemény, hogy a Sinopharm oltóanyag a legkevésbé hatékony vakcina az összes elérhető típus közül.
Emellé viszont érdemes az egyes dózisokként beadott oltóanyagok arányában is megvizsgálni az oltott elhunytak arányát: Mivel Sinopharmból a három dózisból összesen 2,2 milliót adtak be 2021-ben és Pfizerből 7,7 milliót, így az oltottakon belüli megoszlásban aránytalanul magasabb a Sinopharmmal oltottak aránya, az oltáshoz mért arány terén pedig minhárom dózisnál a Sinopharm a legmagasabb.
Műfaji újítás
Az év elején letisztáztuk az Átlátszó oldalán megjelenő diagramok stílusát, felismerhetőbbé és letisztultabbá tettük, így azok jobban illeszkednek az oldal dizájnjába. Számos diagramot nem interaktívan publikáltunk, hanem képként. Ez egy részről limitáció, hiszen az interakcióval számos időbeli változás, részletes adat megmutatható animációkkal, felugró ablakokkal. Más részről viszont jelentős előny, hiszen sokkal fókuszáltabbá tette a diagramokat az, hogy nem tudunk az interakcióra hagyatkozni. Annyit tudunk elmesélni egy ábrával, amennyi a képen látszik. Ezek a képek ráadásul az Átlátszó közösségi felületein is jobban oszthatók, érthetővé téve a témát anélkül, hogy a sietős olvasónak el kéne olvasnia a teljes cikket.
Ilyen módon mutattuk be a leggazdagabb magyarok gazdagodását,
Ez utóbbi lista élén 2011 és 2020 között Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója volt, azt megelőzően pedig 2005-ben és 2006-ban töltötte be Magyarország leggazdagabb emberének szerepét. 2021-ben 420 milliárd forinttal a második helyre csúszott vissza a rangsorban, első helyre pedig Mészáros Lőrinc, az Opus Global Nyrt.
az elmúlt évek elvesztett és megnyert sajtópereit,
A fideszes propagandát toló közmédia, Origo, Magyar Nemzet, Pesti Srácok és társai mellett minden évben bemutattuk a kormány által támadott szerkesztőségek által elvesztett helyreigazítási perek számát is. A független sajtó 5 év alatt mindössze 40 pert vesztett el részben vagy egészben, vagyis tizedannyit, mint a Fidesz-média.
A művelődési házban várakozó családok nem tudják mi a következő lépés, volt, akinek csak fél órája volt összekészíteni a csomagját, miután a televízióban meglátta a háború kitöréséről szóló híreket. Helyszíni riport Záhonyból és Beregsurányból.
A másik atomfélelem az atomreaktorok elfoglalásának tényéből fakadt. Már a háború első napján, február 24-én sikeresen elfoglalták a Csernobili Atomerőművet az orosz csapatok, amely akció során a felkavart radioaktív por miatt megnőtt a környéken mért gammasugárzás. A március 6-ára elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőműnél pedig tűzeset is volt, aminek helyét a kezdeti információk nem közölték, így akár az is feltételezhető volt, hogy az atomreaktorok kerültek veszélybe.
A negyedik oltás – és általában a koronavírus elleni védőoltás – az elmúlt hónapokban már nem volt ennyire népszerű. A legtöbb, egy hét alatt beadott negyedik dózis 45 938 adag volt, 2022 negyedik hetében. Az oltási kedv azóta fokozatosan romlik, a 20. és a 21.
Az olcsóbb, hazai termelői árak azonban szintén jelentősen megemelkedtek az előző évhez képest. Áprilisban az ipari termelői árak átlagosan 35 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A KSH szerint az áremelkedés ütemét az alapanyagok és az energia drágulása, valamint a forint gyengülése befolyásolta.
A jelenlegi bizonytalan időszakban még fontosabbá vált, hogy az országok megfelelő téli tartalékkal rendelkezzenek. A fogyasztás mértéke miatt a nagyobb kapacitású vagy a jobban feltöltött tároló nem jelent egyből azonnali megnyugvást. A magyar tárolókban jelenleg december közepéig elegendő gáz van, de teletöltve is csak a fűtési szezon háromnegyedét tudnák fedezni.
Az 1991-2020-as évek átlagához viszonyítva is látszik, hogy idén eddig csak áprilisban volt az átlagosnál több csapadék, az összes többi hónapra a kevés esőzés vagy a száraz időjárás volt a jellemző. Tavaly sem volt sokkal jobb a helyzet, viszont augusztusig két olyan hónap is volt, amikor átlagon felüli csapadék esett, és négy olyan hónap, amikor csak kicsit volt kevesebb az eső az átlagosnál.
A World Population Review valósidejű adatai szerint mindössze két országban magasabb a népesség egymilliárdnál: Kínában (1,42 milliárd fő) és Indiában (1,41 milliárd fő). Ezt követi 12 ország, ahol százmilliónál is többen laknak. A világ harmadik legnépesebb országa az Egyesült Államok 338 millió lakossal.
A hatodik (2022. június 3.) és a nyolcadik (2022. október 6.) csomag részeként megszavazott olajembargó és ársapka december 5-én lépett életbe. Ezentúl tilos az EU-ba hajóval orosz nyersolajat behozni, a harmadik országokkal folytatott kereskedés esetében pedig 60 dollárban maximalizálták az olaj árát.
A statikus diagramoknak az Átlón készítettünk egy gyűjtőoldalt:
ez az Orbis Pictus, az Átlátszó cikkeiben megjelent statikus diagramok gyűjteménye.
Orbis pictus – az Átlátszó cikkeiben megjelent statikus diagramok gyűjteménye
Ez is történt még
Az Átlón is számos új projekten dolgoztunk idén. Otthont adtunk Német Szilvi, Minkó Mihály, Katona Eszter közös projektjének, a NER Metaverzumnak, amiben a kormánypárti véleményvezérek Facebook-os hálózatát mutatják be:
NER METAVERZUM – 2021 Kis világba tömörülnek a kormánypárti kommunikátorok a Facebookon Német Szilvi, Minkó Mihály, Katona Eszter NER METAVERZUM – 2021 Kis világba tömörülnek a kormánypárti kommunikátorok a Facebookon Német Szilvi, Minkó Mihály, Katona Eszter Sok minden
Budapest Főváros Levéltárával együttműködve bemutattuk Budapest személyekről elnevezett közterületeit, ami egy pár évvel korábbi munkánk átdolgozása új dizájnnal. Ezt a munkánkat több magyar oldal is szemlézte (mint a Qubit vagy a Telex), de nemzetközi heti best-of listákban is helyet kapott (mint a Datawrapper Data Vis Dispatch-e, vagy a GIJN Data Journalism Top 10-e).
Budapesten több mint kétezer olyan közterület van, amely valós vagy fiktív személyről lett elnevezve, esetleg valamely keresztnevet viseli. A névadási szokások sokmindent elárulnak arról, hogy az utókor kiket és miért tart emlékezésre méltónak, mely korszakokat véli saját történelme kiemelkedő és fontos időszakának.
Március 15-re fizikai adatábrázolással készültünk, a Budapest Brand felkérésére vizuálisan mutattuk be a 12 pont 12. pontját, az Uniót. A plakátkiállítás a Deák Ferenc téren volt látható a nemzeti ünnep körüli hetekben.
Tavaly az olimpia 125 évét mutattuk be a magyar olimpikonok vonatkozásában. Idén folytattuk a nagy tömegeket érdeklő sportok feldolgozását. A Formula 1 Magyar Nagydíjára időzítve elkészítettük a száguldó cirkusz történetét és győzteseit feldolgozó munkánkat, amit a GIJN az akkori heti legjobb munkák közé sorolt.
Az anyag megtekintéséhez látogasd meg a weboldalt asztali számítógépen! 1950 óta megháromszorozódott a versenyek száma. A hét versennyel indult száguldó cirkusz versenynaptára a 70-es évek végére, 80-as évek elejére 14-16 versenyre stabilizálódott. Azóta még inkább kinőtte magát: idén és tavaly is 22-22 versenyen kell a pilótáknak a maximumon teljesíteni.
December 18-ra, a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság döntőjére időzítettük a focivébé történetét, csapatait, játékosait és góljait bemutató munkánkat.
A FIFA labdarúgó-világbajnokság történeteSzabó Krisztián – Szász Gergő 2022. december 18-án vasárnap tartották a 22. FIFA labdarúgó-világbajnokság döntőjét, az utolsó meccsen Argentína mérkőzött meg a címvédő Franciaországgal. A meccs több mint 120 perc után 3-3-ra végződött. Argentína végül büntetőpárbajban győzte le Franciaországot 4-2-re, így az argentin válogatott harmadjára nyerte meg a világbajnokságot.
A tanártüntetések apropóján készítettünk egy interaktív térképet a tanári kiállásokban részt vevő oktatási intézményekről. A térkép hetekig frissült az újabb és újabb tüntetésekkel párhuzamban, több mint 500 oktatási intézmény 10 ezer tanára vett részt az egész országon átívelő tüntetéseken és kiálláson. Ezt a munkánkat is a heti legjobbak közé sorolta a GIJN.
Az oktatási rendszer javításának ügye mellett több oktatási intézmény pedagógusai álltak és állnak ki ezekben a napokban országszerte. Ezen a térképen lelkes támogató szülők gyűjtésének segítségével bemutatjuk azokat a szolidarító intézményeket, amelyek nyilatkozatot tettek közzé a Facebookon, honlapjukon vagy a sajtóban. Az egeret a pötty fölé húzva megjelenik az intézmény neve, a szolidarító pedagógusok száma és a kiállás dátuma.
Két munkában mutattuk be hazánk időjárását. Az egyikben a múltba néztünk, a 2021-es időjárást ábrázoltuk számos animált térképen:
Az Átlón a kezdetektől fogva sokat foglalkozunk Magyarország természeti és földrajzi viszonyaival (lásd az az anyag alján a további tartalmainkat a témában!). Most azt néztük meg, hogy hogyan változtak és milyen földrajzi mintázatokat rajzoltak ki az időjárási-klimatikus jelenségek 2021-ben a Copernicus-ECMWF-CDS/ERA5 részletes rácsozott (gridded) napi adatai szerint.
Ezen a nyáron is számos meteorológiai rekord dőlt meg Magyarországon, továbbá olyan jelenségek kerültek be a mindennapi hírfolyamba most már itthon is, mint a szélsőséges szárazság, vagy a bozót- és erdőtüzek megemelkedett száma. Azt is tudjuk már, hogy ez volt 1901 óta a legmelegebb nyarunk.
Az Átlót idén 775 500 egyedi látogató nézte meg 957 ezer alkalommal, és több mint 250 alkalommal idézték munkáinkat. Több díjra is beneveztük munkáinkat vagy éves portfóliónkat. A Sigma Awards-nál shortlistig jutottunk (608 munkából a legjobb 100 közé válogattak be minket). A díjra a világ legnagyobb lapjai, mint a Washington Post, a New York Times, az Economist, a Financial Times, a Zeit, az El País, a Guardian, a Sky News, vagy a La Nación is minden évben neveznek. A versenyen egy magyar szerkesztőségnek már a döntőbe jutás is óriási eredménynek számít, ilyen legutóbb a verseny első kiírásakor, 2013-ban történt, akkor a Kreatív jutott döntőbe. Emellett longlistig jutottunk az Information is Beautiful Awards-on és a Digital Humanities Awards-on is.
Köszönjük a rovat és az Átló közreműködőinek az idei munkát: Szabó Krisztián, Bátorfy Attila, Hont András, Szémann Tamás, Segesvári Csaba, Szopkó Zita, Pete Luca, Szász Gergő, Német Szilvi, Katona Eszter, Minkó Misi, Koloh Gábor, Ablonczy Balázs, Pápai Tamás, Ternovácz Bálint, Trembeczky Péter, és sokan mások.
Ugyan már számos tervünk van a jövő évre is, idén sok mindent az év eseményei alakítottak. Ezeket az akadályokat szakmailag leküzdöttük, fejlődtünk, igényesebb munkát adtunk át nektek, olvasóknak. Kövessétek munkáinkat 2023-ban is. Ha szerintetek is fontos, amit csinálunk, akkor támogassátok az Átlátszót, jelöljétek be az értesítéseket a jobb alsó sarokban található haranggal, és rakjátok kedvencek közé az oldalunkat Facebook-on.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Érd jelenlegi városvezetése polgári peres eljárással kívánja visszaszerezni az előző fideszes polgármestertől a szerintük jogellenesen kifizetett pénzeket, miután a rendőrség elutasította a büntető feljelentést.
A Hazugság Csatornái projekt keretében az Átlátszó tizenhárom közép- és kelet-európai szerkesztőséggel fogott össze, hogy alaposan megvizsgálja, hogyan visszhangozzák és erősítik fel Európában a hamis és szélsőséges híreket terjesztő “híroldalak” a Kreml stratégiai megfontolásokból terjesztett dezinformációs üzeneteit.
A múlt évtized demonstrációfolyama, illetve annak furcsa ritmusa nem destabilizálta, hanem konszolidálta a rendszert és a látszólagos pártversengést. Tanulságok és mellékhatások, tüntetésmustra második rész.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!