választás 2024

Érden és térségében letarolta a Fideszt az ellenzék

Érden akkorát nyert az ellenzéki tömörülés, hogy azt akár a Marsról is lehet látni. A környező településeken szintén kudarcot vallott a kormánypárti koalíció. Cikkünkben annak próbáltunk utánajárni, mi az oka a súlyos fideszes vereségnek. 

Földcsuszamlásszerű politikai változások következtek be Érden, Pest megye legnagyobb városában és térségében a 2024. évi önkormányzati választásokon.

Tíz évvel ezelőtt, 2014-ben a kormánypárti koalíció minden egyéni választókerületben győzött. 2019-ben az ellenzék elsöprő győzelmet aratott, de a Fidesz két egyéni választókerületben még nyerni tudott. Idén a Fidesz-KDNP egyetlen egyéni választókerületben sem tudott nyerni Érden.

Nagyjából kétharmad

Hiába váltották le az érdi Fidesz-szervezet elnökét, T. Mészáros Andrást tavaly szeptemberben, és hiába cserélték le a korábbi fideszes képviselők legtöbbjét. Csőzik László, a Szövetség Érdért polgármester-jelöltje nagyjából kétharmados többséggel tartotta meg a posztját, és győzte le kihívóját. Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, aki a Fidesz színeiben indult a városvezetői posztért, nem válaszolt a választási kudarc okait firtató kérdéseinkre.

A Szövetség Érdért nevű ellenzéki tömörülés 12 egyéni választókerületben, vagyis az összesben nyert. Kardosné (Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum-Érted Családbarát Egyesület) és két pártbéli társa, valamint a Mi Hazánk és a Kutyapárt képviselője kompenzációs listán jutott be az érdi közgyűlésbe. Vagyis Csőzik és az ellenzéki tömörülés kényelmes többségben kormányozhat.

Helyi források szerint Kardosné választási bukásának egyik oka, hogy baráti kapcsolatot ápolt Novák Katalin egykori államfővel. Novák kegyelmet adott egy olyan elítéltnek, aki megpróbálta eltussolni a bicskei pedofil-ügyet. Novák a botrány kirobbanása után lemondott államfői posztjáról – vagyis belebukott az ügybe.

Városházi forrásaink szerint Csőzikék a legnagyobb veszélynek azt látták, hogy a választások előtt a kormánypárt összekapcsolta az önkormányzati választásokat az európai választásokkal. A fideszes EP-kampányban az orosz-ukrán háború veszélyét, annak eszkalációját és a brüsszeli bürokraták elleni küzdelmet tematizálták. Ha a fegyelmezett Fidesz-szavazók ezekre a hívószavakra eljönnek szavazni, akkor jogos elképzelés volt, hogy egyúttal az önkormányzati választáson is behúzzák a Fidesz jelöltjeit.

Nos, ez a hipotézis nem vált be. Érden és térségében a Fidesz-KDNP csúf vereséget szenvedett.

Csőzik a választási győzelem után ezt írta a Facebook-oldalán: „A kampánynak vége, dolgozzunk együtt szeretett városunkért! Örülök, hogy ilyen nagy felhatalmazással ruháztak fel, ezzel óriási erőt adtak a kezembe, melynek birtokában remélhetőleg még eredményesebb és sikeresebb lesz Érd! Bízom benne, hogy nagy jövő előtt állunk! Béke, közös munka vár ránk!”

🙏😍 Szeretném megköszönni, drága Érd, kedves Érdiek ezt a 2/3-hoz közelítő győzelmet! Ennél szebb születésnapom még nem…

Közzétette: Csőzik László – 2024. június 10., hétfő

Érdet és térségét teljesen elbukta a kormánypárt

Figyelemre méltó továbbá, hogy nemcsak Érden, hanem a környező településeken is mekkora politikai változások következtek be. Törökbálinton, Diósdon és Sóskúton megbuktak a stabilan beágyazott fideszes vagy Fideszhez közelinek mondott polgármesterek.

Törökbálinton a fideszes Elek Sándort egy helyi civil szervezet vezetője, Szőke Péter váltotta le.

Az akkuügy miatt elhíresült Sóskúton totális győzelmet aratott a helyi civil szervezet: a polgármesteri szék mellett az összes képviselői helyet megszerezte a Sóskúti Civil Kör. A mindeddig kirobbanthatatlannak tűnő, Fideszhez közelinek számító König Ferenc polgármester októbertől nem lesz tagja a képviselő-testületnek.

Diósdon az erős fideszes kötődésekkel rendelkező Spéth Gézát váltja a polgármesteri pozícióban az Élhetőbb Diósdért nyertes jelöltje, Makádi Anna.

Tárnokon Lukács László nem-fideszes polgármester megtartotta a pozícióját.

Mindezek alapján levonható a következtetés: Érdet és térségét teljesen elbukta a Fidesz.

Nem válaszoltak a kérdéseinkre

A térség választókerületi elnöke Aradszki András KDNP-és parlamenti képviselő. A következő kérdéseket tettük fel a kormánypárt térségi vereségével kapcsolatban Aradszkinak:

„Az Ön választókerületében totálisan átvette a hatalmat az ellenzék. Csőzik László közel kétharmados többséggel legyőzte Érden a kormánypártok polgármester-jelöltjét. A kormánypártok jelöltjei egyetlen egyéni választókerületben sem tudtak nyerni. Engedje meg, hogy emlékeztessem, tíz éve, 2014-ben a Fidesz-KDNP minden evk-t megnyert Érden. Arról szeretnék cikket írni, hogy mi változott, milyen körülmények indokolják ezt a változást.

Törökbálinton megbukott a polgármester, ahogy Sóskúton a Fideszhez közelinek mondott König Ferenc és Diósdon Spéth Géza. Tárnokon stabil a többsége Lukács László polgármesternek. Mit jelent mindez az Ön számára? Milyen konzekvenciákat fog levonni?”

Aradszki nem válaszolt a kérdéseinkre.

Kardosné Gyurkó Katalin szintén nem válaszolt a kérdéseinkre, csak a Facebookon reagált röviden a választási eredményekre: „Köszönöm mindenkinek, aki támogatott, és gratulálok a győztesnek.”

Torokbalint Fidesz Jeloltek Eleksandorfb

A törökbálinti fideszes jelöltek (fotó: Elek Sándor Facebook-oldala)

Törökbálint bukott fideszes polgármestere sem válaszolt az Átlátszó kérdéseire. Elek Sándor ezt írta a Facebookon:

„Köszönöm Önöknek a bizalmat, a támogatást, amely a szavazatok formájában is megnyilvánult. Egy hajszállal ugyan, de kevésnek bizonyult. Meglehetősen nehéz hónapok állnak mögöttünk és én mérhetetlenül hálás vagyok minden segítőnek, aktivistának, akik időt és energiát nem kímélve tették a dolgukat. Gratulálok mindenkinek, aki bekerült az új képviselő testületbe. A munka folytatódni fog, máshogy ugyan, de Törökbálint érdekeit mindvégig szem előtt tartva.”

Elek ellen egyébként korrupciógyanú miatt büntetőeljárás folyik, legközelebb szeptemberben áll bíróság elé. Az ügy részleteiről itt olvashat. T. Mészárost közben a Pest vármegyei közgyűlés tagjának választották meg.

Kis Zoltán

Címlapkép: Csőzik László az eredményvárón 2024. június 9-én (fotó: a politikus Facebook-oldala)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2