PODCAST

Csillogó luxus, csóró gyermekvédelem – Átlátszó Besztof

Május végén szokásunk szerint egy félórás podcastot szenteltünk a hónap legérdekesebb cikkeinek. Makai József műsorvezető, az Országszerte rovatunk vezetője Erdélyi Katalinnal, Fülöp Orsolyával és Szopkó Zitával beszélgetett. Az adásban szó volt a Zalalövőre tervezett „csókálló” apartmanokról, Rákay Philip legújabb luxusautójáról és az ezer sebből vérző gyermekvédelmi rendszerről is.

Látszólag nagyon különböző témákról beszélgettek a műsorban kollégáink, de valójában mégse, hiszen a három különböző ügy jól bemutatja, hogy kinek mi a fontos. Az Őrségi Nemzeti Park határán például 200 puccos apartmant akar építeni egy vállalkozó, holott a környékbeli falvak többségében nincs ennyi ház. A 7 milliárdos Petőfi-film atyja pedig egy 100 millió forintnál is drágább Mercedes-Maybachban ülve furikázik, aminek csak a fényezése 7,6 millió forintba került. Eközben a nagykorúvá váló állami gondozottak többsége a maximum 1,9 milliós otthonteremtési támogatást sem kapja meg az államtól.

Olvasónk május elején Budakeszin egy „lándzsás” autómosóban fotózta le a zenetévés műsorvezetőből Fidesz-rajongó kommunikátorrá és filmproducerré vált Rákay Philipet egy Mercedes-Maybach tisztogatása közben. Az autóról készült olvasói fotók alapján Sturcz Antal, a Check Engine Youtube-csatorna újságírója elmondta, hogy a fotókon egyértelműen beazonosítható a jármű, csak azt nem lehet eldönteni, hogy a 72 millió forintról induló 580-as, vagy a 95 milliótól kezdődő 680-as változatról van szó.

A kocsi színét azonban Sturcz könnyedén felismerte: „A képeken látható autó Obszidián-fekete/Kalahári-arany kéttónusú fényezésének felára 7,67 millió forint”. Az autó rendszáma alapján pedig lekértük az adatlapját a belügyminisztériumi nyilvántartásból, ahol az szerepel, hogy az autó a drágábbik, 680-as verzió. A Mercedes nyilvántartásából az alvázszám alapján azt is megtudtuk, hogy milyen extrák vannak a kocsiban: masszírozós-nyakfűtéses, első osztályú hátsó ülések és emblémázott, ezüstözött pezsgőspoharak.

A luxusautót Rákay Philip cége lízingeli, és Rákay 7 milliárd forintot kapott az államtól a Most vagy soha! címet viselő Petőfi-filmre. Makai József műsorvezető, az Országszerte rovatunk szerkesztője a Rákay-kocsi kitárgyalása után az arról író Erdélyi Katalintól Szopkó Zitához fordult, aki az állami gyermekvédelmi rendszer problémáit foglalta össze májusban.

Ugyanis a Fidesz kampányszövegével ellentétben egyáltalán nincs fényes állapotban a rendszer – sőt, ezer sebből vérzik. Bár a kormány előszeretettel hangoztatja, hogy a gyermekek és a családok védelmét prioritásként kezeli, a Központi Statisztikai Hivatal adatai azt bizonyítják, hogy nem sok érdemi javulás történt az elmúlt 14 év alatt. Az adatok alapján az látszik, hogy 2010-ben még közel 2500-al kevesebb kiskorú volt a gyermekvédelemben, mint jelenleg, a nevelőszülők száma ugyanakkor nem emelkedett ilyen ütemben.

Az pedig jól mutatja a társadalmi különbségeket, hogy a Rákay-féle Maybach 7,6 millió forintos festéséből több állami gondozott otthonhonteremtési támogatása is kijönne. Az állami gondozottak ugyanis nagykorúvá válásuk után – a gondozásban eltöltött idő függvényében – otthonteremtési támogatásra jogosultak, amelynek maximális összege 1,9 millió forint. Ám nem sokan jutnak hozzá ehhez a támogatáshoz: 2022-ben például csak 715-en kapták meg az államtól.

Természetesen a jelenlegi ingatlanárak mellett még a maximális 1,9 millió sem elég arra, hogy stabil lakhatást tudjanak biztosítani maguknak az állami gondozásból kikerülő fiatal felnőttek. Egy olyan lakóparkról pedig nem is álmodhatnak ebből a pénzből, amilyenről Fülöp Orsolya számolt be május közepén.

A 2700 lakosú Zalalövő szélén átfolyó Szőce-patak felduzzasztásával a nyolcvanas években létrehozott Borostyán „tó” elsősorban a környékbeliek körében kedvelt horgász-, és nyaranta fürdőhely. A tópart kiépítettebb részén árnyas, egyszerű strand, egy-két büfé, lángosos, két tucat nyaralóház, egy jobb napokat látott ifjúsági tábor és egy osztrák tulajdonban lévő, bungalós kemping működik. A tópart nagy része azonban természetvédelmi terület.

Erre az idilli területre akar 200 darab apartmanházat felépíteni egy budapesti vállalkozó, Praznovszky András és az általa kiválasztott kivitelező cég. Praznovszky egy reklámvideóban arról beszélt, hogy a „turisztikai airbnb-ként” üzemeltetendő „tűzálló, vízálló, csókálló” épületek szaunával, jakuzzival és grillterasszal lesznek felszerelve, és „nem is lesz még meg a szálloda, de mindenki eléri a szállodai szintű szolgáltatásokat, tehát a reggeli, ebéd, vacsora, jön a masszőr, jön a jógaoktató, satöbbi, satöbbi.”

Kollégánk a helyszínen viszont egyelőre csak kétes hátterű cégeket és egy engedély nélkül felépített „mintaházat” talált. A podcastban próbáltunk rájönni, mi lehet a puccos ígéretek mögött rejtőző bizniszmodell lényege, és egyáltalán, mennyire lehet komolyan venni a még telekkel sem rendelkező vállalkozót, de nem sikerült kibogoznunk a zűrzavaros történet szálait.

 

A teljes adás meghallgatható Youtube-onSoundcloudonSpotifyon, Google Podcasten, Player.fm-en és további helyeken.

SHOW NOTES:

Rákay Philip egy legalább 72 milliós Mercedes-Maybach autóval a mosóban: https://atlatszo.hu/kozugy/2024/05/14/rakay-philip-egy-legalabb-72-millios-mercedes-maybach-autoval-a-mosoban/

Ezüstözött pezsgőspoharak és nyakfűtés: újonnan 100 millió forintnál is többe került a Rákay Philip által használt Maybach: https://atlatszo.hu/kozugy/2024/05/17/ezustozott-pezsgospoharak-es-nyakfutes-ujonnan-100-millio-forintnal-is-tobbe-kerult-a-rakay-philip-altal-hasznalt-maybach/

A kormány a gyermekek védelmével kampányol, pedig ezer sebből vérzik a rendszer: https://atlatszo.hu/adat/2024/05/09/a-kormany-a-gyermekek-vedelmevel-kampanyol-pedig-ezer-sebbol-verzik-a-rendszer/

Kétszáz „tűzálló, vízálló, csókálló” apartmanházzal építenék be az erdei tó partját a nemzeti park határán: https://atlatszo.hu/orszagszerte/2024/05/14/ketszaz-tuzallo-vizallo-csokallo-apartmanhazzal-epitenek-be-az-erdei-to-partjat-a-nemzeti-park-hataran/

Az Átlátszó Facebook-oldala: ⁠⁠www.facebook.com/atlatszo.hu/
Az Átlátszó Instagram-oldala: ⁠⁠www.instagram.com/atlatszo/?hl=hu

Az Átlátszó Twitter-oldala: ⁠⁠twitter.com/atlatszo
Az Átlátszó YouTube-oldala: ⁠⁠www.youtube.com/c/Atlatszovideo
Az Átlátszó Tumbrl-oldala: atlatszo.tumblr.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42