Egyéb

Elhunyt Ferenczi Krisztina

Méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után életének 65. évében csütörtökön elhunyt Ferenczi Krisztina színésznő, író, újságíró, az Átlátszó volt külső munkatársa.

Ferenczi Krisztina a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a debreceni Csokonai Színházban kezdett dolgozni, szerepelt a Radnóti Miklós Színpadon és a József Attila Színház társulatában, Pécsen, Békéscsabán, illetve Szegeden, miközben elvégezte az ELTE magyar szakát.

Miután 1990-ben távozott a szegedi színháztól, elvégezte a Magyar Hírlap újságíró-iskoláját, Soros-ösztöndíjjal megírta az 1994-ben megjelent Előjáték a sajtószabadsághoz című kötetét. Oknyomozó újságíróként dolgozott, publicisztikái, tényfeltáró riportjai, könyvei jelentek meg.

Az Orbán-bányákról írt sorozatáért az egykori Magyar Hírlap munkatársai 2001-ben az Év újságírójává választották. Dolgozott a Népszavának, állandó szerzője volt a Népszabadságnak. 2006-ban jelent meg Szüret – Az Orbán-vagyonok nyomában című könyve, majd 2014-ben A Narancsbőr című kötete. Idén a Szüretet újra kiadták.

Ferenczi Krisztina az Átlátszónak 2012-ben készített cikksorozatot a miniszterelnök felcsúti projektjéről: a magyar sajtóban ő vette észre először a fociakadémia körül szerveződő hűbérbirtokot. Mészáros Lőrinc polgármesterrel készült videóinterjúja instant klasszikus, és ő dobta be a köztudatba az azóta már szintén halott Váradi András, alcsútdobozi juhász nevét.

Ferenczi Krisztina cikkei az Átlátszón

Narancsbőr – Ferenczi Krisztina új könyve az Orbán-vagyonokról, részlet

“Szarok rá hogy más mit mond” – Mészáros Lőrinc vs Ferenczi Krisztina, videóinterjú

Milliárdos ékszerdoboz adókedvezményből

Egész pályás bevásárlás Felcsúton

Talpalatnyi föld VI.: Tiborcz most nem panaszkodhat

Orbán-dácsa, rengeteg szántó, és sok marha kell a jó focihoz

Új földesúr Göbölpusztán: “Itt minden Mészáros Lőrincé”

Talpalatnyi föld III.: Lévai Anikó tulajdonostársa nyerte a legtöbbet Felcsúton

Talpalatnyi föld I.: Alcsút és Bicske között terjeszkedik az Orbán-uradalom

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2