Több mint félmilliárdot költött a magyar állam egy szlovákiai kolostorra, és még messze a vége
Még a Fidesz-kormány döntött az ingatlanegyüttes megvásárlásáról és a közel 800 millió forintos felújításról. Az adás-vétel részletei most derültek ki.
Még a Fidesz-kormány döntött az ingatlanegyüttes megvásárlásáról és a közel 800 millió forintos felújításról. Az adás-vétel részletei most derültek ki.
350 millió forint közpénzből finanszírozták 2025-ben egy olyan lengyel témákkal foglalkozó kutatóintézet létrejöttét és működését, amely a vele szemben fennálló körözés elől Budapestre menekült, a Fidesszel baráti viszonyban álló lengyel politikusnak adott munkát.
Trump külügyminisztériuma európai „szuverenitáspárti” célok támogatására hirdetett pályázati programot, ezen a korábban magyar állami pénzből működő Danube Institute új amerikai szervezete is elindulna.
Az Orbán alatt kormányzati pénzekből működtetett Danube Institute több külföldi kutatójától megválik a költéseket felügyelő kormányzati biztos.
Bár Nagy István nagyköveti megbízatása 2020-ban véget ért, párja diplomata-útlevele ezután még hat évig érvényben volt.
Egy eddig ismeretlen kormányhatározat szerint tavaly több mint félmilliárd forintot tapsolt el a leköszönő kormány a Jeruzsálemi Magyar Akadémia létrehozására, aminek még rendes honlapja sincs.
Orbán Viktor terve az lehetett, hogy a választási győzelme után első külföldi útja Jeruzsálembe vezet majd, a látogatás egyik kiemelt eseménye pedig a Jeruzsálemi Magyar Akadémia ünnepélyes átadása lesz.
A Fidesz-szimpatizánsok tavalyi Békemenet-felvonulásán Tóth Gabi énekesnő és a fideszes politikus Kocsis Máté között vonult a Marcin Romanowskinak szállást adó testvérpár egyik tagja, Párkai Dávid.
Kikértük a Danube Institute szerződéseit, ami az európai jobboldali-populista és az amerikai, Trump-közeli közszereplők kifizetőhelyeként több százmillió forintot fizetett külföldi partnereinek.
Amerikai, brit és nyugat-európai vendégkutatók magánszférájukra hivatkozva az Orbán-kormány által közpénzből finanszírozott Danube Institute-tal kötött, gyakran milliós szerződéseik anonimizálását kérték.
Közpénzmilliárdokból működtetett Fidesz-barát álcivil szervezetek prominensei nyüzsögnek a budai lakás körül, ahol Marcin Romanowski meghúzza magát.