Szombathely

3,1 milliárdot költenek a szombathelyi megyeházára, a ZÁÉV végezheti a felújítást

Három éve jelentette be a kormány, hogy 2,2 milliárd forintot irányzott elő a szombathelyi megyeháza felújítására. Most kiderült, hogy a Modern Városok Program keretében, állami finanszírozásból megvalósuló beruházást a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV végezheti el. 

A BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. írt ki közbeszerzési eljárást a szombathelyi Megyeháza épületének felújítására, míg a nyertest a legfrissebb uniós közbeszerzési értesítőben tették közzé hétfő reggel.

A Berzsenyi Dániel tér 1.-ben található megyeháza műemléki védelem alatt álló épület. A leírás szerint a felújítás célja „a jelen és jövőbeli igényeket jobban kielégítő rugalmas belső elrendezés kialakítása úgy, hogy közben lehetőség szerint minél jobban helyreállításra kerüljön az eredeti térrendszer, eltüntetve az idők során végrehajtott – sokszor esetleges –lefalazásokat, átalakításokat”. Az akadálymentesített megközelítés és használat biztosítása érdekében felvonókat és akadálymentesített WC-t alakítanak ki, az épület teljes, belső gépészeti felújításon esik át, valamint a homlokzat és homlokzati nyílászárók is megújulnak.

A tenderre két cég jelentkezett: a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. (FÉSZ) és a ZÁÉV Építőipari Zrt. Alacsonyabb árajánlattal utóbbi lett a befutó, így

a ZÁÉV végezheti el a felújítási munkálatokat nettó 3 134 787 667, azaz 3,1 milliárd forintért.

A soproni Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. 3,3 milliárdos ajánlatot adott. És bár most veszített, a cégnek nincs oka panaszra. Az elmúlt években több állami megbízást is kaptak, így például inkubátorház létrehozását Sopronban 2,2 milliárd forintért, a szegedi kézilabdacsarnok eszközbeszerzését 1,2 milliárdért vagy épp a harkai Általános Iskola korszerűsítését 949 millióért. Sőt, kormányközeli cégek oldalán felbukkanva további beruházásokban vehettek részt, így például a mostani ellenféllel, a ZÁÉV Zrt.-vel is.

Közel 3,2 milliárdért újítja fel a fertődi Esterházy-kastély egy részét a ZÁÉV és a FÉSZ | atlatszo.hu

A FÉSZ Zrt. és a ZÁÉV Zrt. alkotta F-Z Esterházy-kastély konzorcium az Esterházy-kastély „Múzeumi tömbjének” generálkivitelezési munkáit fogja elvégezni. A két cég helyreállítja a kastély kétemeletes középső részét („Múzeumi tömb”), pincétől a „belvedere”, vagyis kilátószintig. Az óraszinten vetítőteret alakítanak ki, a Belvedere-t pedig kiállítások mellett időszakos rendezvények megtartására is alkalmassá teszik.

A ZÁÉV Építőipari Zrt.-ről a napokban is többször írtunk. A cég a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc érdekeltsége hivatalosan 2019 óta. A ZÁÉV éves nettó bevétele az elmúlt években 15,4 és 72,8 milliárd forint között mozgott, az adózott eredmény pedig a 7,1 milliárdot is elérte. Sok másik állami tender mellett ehhez biztosan hozzájárult a Puskás Aréna (190 milliárd forint) vagy az atlétikai stadion (nettó 150 milliárd forint) megépítése a Magyar Építő Zrt.-vel közösen.

A Megyeháza-fejlesztésről 2019-ben számolt be a Napi.hu, amikor azt írta, a kormány 2 milliárd 230 millió forintot irányzott elő a szombathelyi épület felújítására, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. Az intézményben a Vas Megyei Kormányhivatal működik, azonban a cél elsősorban a „város vonzerejének növelése és élhetőbbé tételének elősegítése”. A lap a Közlönyre hivatkozva azt írta, 2,2 milliárd forintból 1 milliárd 129 millió a 2019-es költségvetést, míg 1 milliárd 101 millió forint a 2020. évit terheli majd.

Katus Eszter

Nyitókép: A szombathelyi megyeháza (forrás: Google Maps)

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2