PODCAST

Lesz-e abszolút többsége a Fidesznek? Kiket söpör el a Tisza? – választási podcast

Az utolsó napokban is fordulatosan alakultak a vasárnapi választáshoz vezető folyamatok. Eggyel csökkent a főpolgármester-jelöltek száma, és az előrejelzések szerint több százalékkal nőtt a Fideszre szavazni akarók aránya. Ennek ellenére a voksolás még tartogathat meglepetéseket, ahogy az európai parlamenti választások többsége eddig is hozott. Az Átlátszó egész napos összeállítással, rengeteg ábrával, elemzéssel és helyi beszámolókkal készül a választásra. A témának egy külön podcastot is szenteltünk, melyben László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével és Szabó Krisztián adatújságíróval beszélgetett Hont András.

Példátlan szituáció lesz a magyar választástörténetben az idei: soha nem csúsztattak még össze két ennyire eltérő logikájú voksolást. Ám önmagában már az is egy komoly próba, hogy a logikától függetlenül kiismerjük magunkat a választási szisztémában, hiszen van olyan hely, ahol három, olyan, ahol négy, és végül, ahol öt szavazólapot kapnak a polgárok. Milyen típusú voksolások vannak, miben különbözik a többitől a kislista, mennyiben más, mint, mondjuk, az EP-listás szavazás vagy a fővárosi lista? Podcastunk ezekben a kérdésekben is rendet vág.

A mostani választás előtt az is kérdés, hogy a részvétel melyik korábbi részvételi mutatóra fog emlékeztetni. Az EP-választásokéra vagy az önkormányzatikra? Ennek a végeredmény szempontjából is komoly jelentősége lehet, hiszen a helyi választás inkább a kistelepüléseket mozgatja meg, az EP meg többnyire a városi szavazók körében érdekes.

Ahogy arról a podcastban Szabó Krisztián adatújságíró és Hont András, az Átlátszó két munkatársa is beszélt, lapunk különböző települési kategóriákat állított fel. Ezek alapján besorolta a napközbeni részvételi adatokat, hogy menetközben is követhető legyen, miként alakul az érdeklődés a falvakban, a kis-, közepes- és nagyvárosokban, illetve Budapesten, és ezek a számok mennyiben térnek el a korábbiaktól.

 

A részvételt folyamatosan nyomon tudjuk követni, de az eredményeket nem tudjuk – még a kis falvak esetében sem – este 11 óra előtt közzétenni, mivel akkor zárnak be az olasz szavazófülkék, és egész Európában tilos addig adatokat közölni.

Viszont amikor meglesznek az eredmények, azokat is igyekszünk egyből ábrákra és térképre helyezni. Ugyanis, mint azt korábbi cikkünkben is jeleztük és a podcastban is elhangzik, a magyar kormány mozgástere szempontjából döntő jelentősége lehet a többi EU-s államban tartott választásnak.

Az európai parlamenti választások amúgy is kitüntetett helyet foglalnak el a magyar politikában. 2004-ben az EP-eredményeket követően (ahogy László Róbert emlékeztetett rá, ez akkor 34 százalékos MSZP-s és 47 százalékos fideszes teljesítmény volt: ez számított akkor bukásnak, illetve sikernek) lemondatták a miniszterelnököt. A 2009-es EP-választás átrendezte a teljes magyar politikai teret, míg 2019-ben az ellenzéknél hozott változásokat, és megágyazott az önkormányzati választáson a nem várt pozíciószerzésekre.

Most is meghökkentő változásoknak vagyunk tanúi, és nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége. Az ellenzéki térfelet mindenesetre alaposan fölforgatta a Tisza párt megjelenése, de korántsem biztos, hogy a Fideszre ennek bármilyen hatása van. A héten megjelent fölmérések a kormánypárt erősödéséről számoltak be, és hirtelen az is karnyújtásnyira került, hogy az ellenzéket kiüssék a fővárosi vezetésből.

A podcast felvételének idején Szentkirályi Alexandra visszalépése még nem volt ismert, így erről a résztvevőknek nem lehetett véleménye. Viszont az adásban az önkormányzati választással kapcsolatban is elhangzott több minden, ami akár a Karácsony-Vitézy-versenyfutás szempontjából is hasznos lehet.

Az Átlátszó választási oldala a 2024-es EP és önkormányzati választásra.

 

A teljes adás meghallgatható Youtube-onSoundcloudonSpotifyon, Player.fm-en és további helyeken.

SHOW NOTES:

Áttörnek-e Orbán barátai az európai parlamenti választáson?: https://atlatszo.hu/adat/2024/06/01/attornek-e-orban-baratai-az-europai-parlamenti-valasztason/

Indul a választási hajrá az Átlátszónál: https://atlatszo.hu/adat/2024/05/22/indul-a-valasztasi-hajra-az-atlatszonal/

Hont András cikksorozata az önkormányzati választásról: https://atlatszo.hu/category/onkormanyzati-valasztas-2024/

A Political Capital Facebook-oldala: https://www.facebook.com/politicalcapital

Szabó Krisztián Facebook-oldala: https://www.facebook.com/szabokrisztianadat

Hont András Facebook-oldala: www.facebook.com/hontandras75

Az Átlátszó Facebook-oldala: ⁠⁠www.facebook.com/atlatszo.hu/

Az Átlátszó Instagram-oldala: ⁠⁠www.instagram.com/atlatszo

Az Átlátszó Twitter-oldala: ⁠twitter.com/atlatszo

Az Átlátszó YouTube-oldala: ⁠⁠www.youtube.com/c/Atlatszovideo

Az Átlátszó Tumblr-oldala: atlatszo.tumblr.com

Megosztás