Debrecen

Több mint 700 milliót költhet debreceni központjának terveire a fideszes elitképző

A K-Monitor szerint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) vagyona tavaly az 500 milliárd forintot is megközelíthette. Így nem meglepő, hogy a kormány elitképzőjeként emlegetett MCC továbbra is bátran költhet legendás épületek megvásárlására és felújítására. Most a kiemelt műemléki védelem alatt álló, debreceni Aranybika szállón van a sor, amelynek felújítását már korábban is tervezték. Az új tendert a nyíregyházi B5 Építészstúdió Kft. nyerte el nettó 769,8 millió forintos árajánlattal.

A miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs nevével fémjelzett Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) a debreceni oktatási központjával és a kiemelt műemléki védelem alatt álló Aranybika szálló felújításával összefüggő generáltervezési tevékenységekre írt ki közbeszerzési eljárást. A beérkező ajánlatok bírálatát a napokban töltötték fel az ekr.gov.hu-ra. Eszerint a munkálatokat a nyíregyházi B5 Építészstúdió Kft. végezheti el.

A cég feladata lesz többek között megtervezni

  • a meglévő épületek átalakítását a történeti értékek megőrzése mellett;
  • az elavult épületek/épületrészek bontását,
  • és helyükre az új, korszerű épületek, épületrészeket azzal, hogy a leendő épület tekintetében megrendelői elvárás a korábban meghirdetett nyertes tervpályázati pályamű új épületszárny Kossuth tér felőli és Nagytemplom felőli homlokzatának sarokbástyáig történő maradéktalan megtartása.

A további épületszárnyak tekintetében elvárás, hogy illeszkedniük kell a debreceni belváros történeti környezetéhez. A létesítmény tervezett funkciói: oktatás, közösségi terek, for-profit tevékenység, iroda, szállás, sport és parkolás. A tervezéssel érintett épület becsült szintterülete 25 440 négyzetméter.

A felhívásra 9-en jelentkeztek, hatan tehettek ajánlatot, és ebből hármat érvénytelenné nyilvánítottak.

A legolcsóbb, nettó 769,8 millió forintos ajánlatot a B5 Építészstúdió Kft. adta. A cég az Opten adatai szerint 2016 óta nem nyert közbeszerzést, és a mostani megbízás összege több, mint a cég ötéves forgalma volt 2018 és 2022 között.

 

Előtte➡️utána
🏗️ Így fog megújulni az Aranybika Szálló Debrecen szívében👇
🏙️ MCC Debrecen

Posted by Mathias Corvinus Collegium – MCC on Friday 23 September 2022

 

Ahogy arról a HAON.hu tavaly év végén beszámolt, az MCC 2021-ben vásárolta meg a patinás szállodát a debreceni Boros József nagyvállalkozótól, bár a Magyar Hang már 2020-ban cikkezett a vásárlási szándékról. A projekt legfőbb célja, hogy az Aranybikának a szocializmus idején, az 1970-es években emelt új szárnyát elbontsák, és helyette az eredeti, szecessziós stílusú, Hajós Alfréd által tervezett Aranybikához jobban illőt építsenek.

A tervezésre korábban már kiírtak egy pályázatot, de – a Nemzeti Atlétikai Központ és a Néprajzi Múzeum épületét is tervező – Napur Architect nettó 2,37 milliárd forintos ajánlata meghaladta az erre fordítható összeget, így szerződéskötésre nem került sor. Ezután írták ki a mostani, tárgyalásos eljárást.

Közpénzből épül, szépül

A kormány elitképzőjeként számontartott MCC-t Tombor András alapította 1996-ban. A kollégium a közép- és felsőfokú tanulmányaikat végző diákoknak kínál képzéseket, ösztöndíj- és programlehetőségeket. Az MCC-be 2010 óta jelentős állami vagyont csatornáztak át közvetlen pénzbeli támogatások, Mol- és Richter részvények, üzletek és ingatlanok révén. Egyes számítások szerint az ajándékok teljes értéke nagyságrendileg megegyezik azzal, amit az állam egy év alatt a teljes magyar felsőoktatásra költ.

A K-Monitor szerint a szervezet vagyona 2023-ban az 500 milliárd forintot is megközelíthette. 

Ilyen vagyonosodás mellett nem csoda, hogy az MCC több más intézményt is megvásárolt és felújít. Tavaly év végén írtuk meg például, hogy a 2 milliárdból renovált szegedi Bartók Művelődési Házból további 1,4 milliárdból oktatási központot hoznak létre.

De több más beruházás mellett a Somlói út, a Szent Sebestyén köz és az Alsóhegy utcák által határolt területen található területen is építkeznek Budapesten, az I. kerületben. Itt a Munkásőrség egykori épületei helyett építenek új és korszerű külsővel rendelkező oktatási épületegyüttest. Ezeket a munkálatokat Mészáros Lőrincék ZÁÉV-je végzi, amely úgy nyerte el a tendert, hogy öt céget kizártak előlük aránytalanul olcsó árajánlat miatt.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Orbán Balázs kuratóriumi elnök. Fotó: MCC/Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42