Miskolc példája mutatja, hogy a Jobbik volt a kapudrog az egykori szocialista szavazók Fidesz-függéséhez

A Fidesz akár vissza is veheti Miskolcot, bár erre kisebb az esély. Országos szempontból viszont inkább az az érdekes, hogy az elmúlt másfél évtized miskolci választásain látszik az, hogy a volt szocialista szavazók százezrei hogyan találtak utat – a Jobbik érintésével – a jelenlegi kormánypárthoz.

Október közepén jelentették be, hogy a DK és az LMP nem Miskolc jelenlegi polgármesterét, a 2019-ben ellenzéki támogatással győztes Veres Pált, hanem a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjét, Hegedűs Andreát támogatná a jövő évi önkormányzati választáson. A meglepőnek is nevezhető egységbontást Hegedűs egy interjúban úgy indokolta, hogy Miskolc nem bír ki még ilyen öt évet, „a döntés- és cselekvőképtelenség, irány- és elvnélküliség, a felelősség vállalásának hiánya tovább nem folytatható”. Mindez egyértelműen a város elöljárójának címzett kritika, de helyi forrásaink inkább az MSZP és a többi párt közti feszültségről beszélnek.

Pedig a városvezetést ellenzéki oldalról eddig elsősorban azért érte kritika, mert állítólag túl együttműködő a Fidesszel, például többen nehezményezték, hogy Veres elfogadta a fölkérést kuratóriumi tagnak a miskolci egyetemi alapítványba. Az eredetileg miskolci Jakab Péter, volt Jobbik-elnök, aki mostanság a legantiorbánistább pozíciót foglalja el, szintén többször támadta a városvezetést a Fidesszel való állítólagos kollaboráció miatt. Így célkeresztbe vette a vízközmű átadását a kormánynak, azt, hogy nem álltak ki egy tervezett akkugyár ellen, vagy éppen azt, hogy támogatást nyújtanának egy alapítványnak, amelyhez a helyi fideszes parlamenti képviselőnek is köze van.

Mindazonáltal bármennyire is veszik magukra a bírálatokat a város irányítói, azt alappal mondhatják, hogy Hegedűs politikai ambíciói már így is egy mandátumába kerültek az ellenzéknek. Az országgyűlési választáson egyéniben alulmaradó politikust pártja végül listáról a parlamentbe juttatta, ami miatt időközi választást kellett kiírni Hegedűs Andrea korábbi önkormányzati választókörzetében. Ezt a Fidesz meg is nyerte, s bár helyi jelentőségű esemény, a számok jól mutatják a választás utáni választói hangulat alakulását. Míg a részvétel kevesebb, mint felére esett vissza a 2019-esnek (ami egy időközi esetében nem számít csodának), addig a korábbi ellenzéki szavazók 40 százaléka sem ment el voksolni, a fideszesek aránya viszont 60 százalék volt a három évvel azelőttinek.

Vérvörös Törtfehér Méregzöld

Ugyanakkor a fentiek csak apró belvillongásnak számítanak az ősidők óta lakott, a közép- és újkorban dinamikusan fejlődő település sokszor viharossá váló közéletében. A sokarcú településen a legkülönfélébb társadalmi csoportok találtak otthonra, változatos gazdasági tevékenységek jellemezték a borászattól a nehéziparig, és a sokféleség tükröződött a politikai viszonyokon is.

A már bemutatott Győrhöz, valamint Hódmezővásárhelyhez és Szegedhez hasonlóan Miskolc is azon vidéki helyek egyike, ahol a szociáldemokrácia gyökeret tudott ereszteni. Már a Horthy-korban képviselője volt a szocdemeknek, viszont például az 1926-os választáson közel 50 százalékot szerzett a fajvédő lista. Az erős szocdem jelenlét mellett a szélsőjobb is megmutatta magát: több antiszemita pogromra is sor került, és nem csupán a háború előtt, de a holokausztot követően, 1945-ben és 1956-ban is. (A településről amúgy 15 ezer zsidót hurcoltak el, és mintegy 500 tért közülük vissza).

A szocializmusban – a rendszer jellegéből következően – a nehéziparra, főként a kohászatra és a gépgyártásra helyeződött a hangsúly, és elindult a város szocialista típusú fejlesztése. Miskolc egyike lett az öt megyei jogú városnak, és évtizedekig Budapest után az ország második legnépesebb települése volt.

A hanyatlás azonban már a nyolcvanas években megkezdődött, a rendszerváltás a gyár- és bányabezárásokkal pedig megrogyasztotta a teljes régiót. Miskolc is válságba sodródott; a népesség rohamosan csökkent, a helyiek életszínvonala esett, a munkanélküliség és bűnözés nőtt. A kétezres évek hoztak némi változást, a gazdaság átstrukturálódott, nagyobb szerepre tett szert a szolgáltatóipar, új cégek települtek a városba és környékére, kulturális, idegenforgalmi beruházások valósultak meg, állami és uniós forrásokból számtalan épületet újítottak föl.

2004-ben a sztráda elért Miskolcig, viszont a munkanélküliség csak 2010-től kezdett csökkenni, igaz, az elköltözők közül már nagyobb arányban választották maguknak a miskolci agglomerációt új lakhelyül.

 

A rendszerváltás okozta gazdasági sokk ellenére Miskolc politikailag nem vált kádárista nosztalgiavárossá. A kilencvenes években az országgyűlési választásokon követte az országos trendeket, ’90-ben az MDF, ’94-ben az MSZP jelöltjei nyertek, míg ’98-ban többségében fideszesek. A helyhatóság választások azonban már ettől eltérően alakultak: az első ciklus liberális polgármesterei után a helyiek 1994-ben Kobold Tamás személyében KDNP-s polgármestert választottak. Kobold ’98-ban újrázni is tudott.

A szocialistáknak 2002-ig kellett várniuk az áttörésre, onnantól viszont nyolc éven át semmit nem engedtek ki a kezükből. Kétszer is ők szerezték meg az összes miskolci országgyűlési helyet, és Káli Sándor révén övék volt a polgármesteri tisztség is. Ami ezután, pontosabban ennek az időszaknak a végén következett, annak Miskolcon túlmutató jelentősége és máig ható következménye van, és visszatérünk rá. Pusztán a pozíciókat és a számokat tekintve az történt, hogy – az MSZP-SZDSZ országos összeomlásával egyidejűleg – 2010-ben a parlamenti helyeket és az önkormányzatot is vitte a Fidesz.

Ismét egy kétciklusos éra következett, amelyben a fideszes Kriza Ákos állt a város élén, és egy kivétellel valamennyi parlamenti mandátum a Fideszé volt. A sorminta azonban nem folytatódott. Az országgyűlési és önkormányzati választás innentől elvált egymástól: ’18-ban a parlamenti választáson nyertek a fideszes jelöltek, viszont egy évre rá a már nagybeteg Kriza helyett induló Alakszai Zoltánt legyőzte az ellenzék által támogatott Veres Pál, és az ellenzék a testületben is magabiztos többséget szerzett.

A látszat csal

A helyi vezetés váltakozása elfedi, hogy az önkormányzati – de csak az önkormányzati! – számok meglehetősen állandó képet mutatnak. Amennyiben a szereplőket Fidesz/nem Fidesz kategóriára bontjuk (illetve csoportosítjuk), akkor láthatjuk, hogy 2006-tól 2019-ig a Fidesz négy választáson is 25-27 ezer szavazatot és rendre 40 százalék körüli támogatottságot szerzett, míg a nem-Fidesz együtt 34 és 38 ezer szavazat között zsebelt be, kiszámíthatóan 55 százalék körüli eredménnyel. Ez eléggé konstans.

 

A fenti táblázatban a „balközép” megjelölés az MSZP, aztán az MSZP-SZDSZ, majd az MSZP-DK jelöltjeit takarja, és az egyszerűség kedvéért ideszámítottuk a 2019-ben az immár Jobbik által támogatott ellenzéki összefogás eredményét is. Már csak azért is logikus volt így tenni, mert látszólag nem történt más, mint hogy 2010-ben a hagyományos baloldali tábor kettészakadt, egy része maradt a szocialistáknál, más része elment a Jobbikhoz, 2019-ben azonban újra összeállt a bázis, és így már legyőzte a Fideszt. Látszólag. Valójában nem teljesen ez történt.

A valóság akkor világlik ki, ha az előbbi adatok mellé odarakjuk az országgyűlési eredményeket is. Először is a ’22-es választás számait.

 

Azonnal szembeötlik, hogy 2019-ben szinte darabra annyi szavazatot szerzett az ellenzék polgármesterjelöltje, mint ahány szavazatot 2022-ben a városban az Egységben Magyarországért névre keresztelt összefogáslista kapott. Nem szokott ilyen előfordulni. Az országgyűlésin rendre magasabb a részvétel, mint az önkormányzatin, az összes politikai erőnek vannak olyan támogatói, akiket csak az országos voksolásra lehet megmozdítani. Az egyezés vélhetően ezúttal is csak látszólagos. De menjünk tovább.

A Fidesz viszont komoly tartalékokkal rendelkezett, 2019-ről 2022-re 40 százalékkal javított az eredményén, további több mint tízezer szavazatot söpört be. Ez egyébként megfelel az országos folyamatnak, a párt átlagosan 40 százalékkal kapott többet (800 ezer szavazat), mint a 19-es önkormányzatin. Viszont országosan – még ha jóval szerényebb mértékben is – az összefogós ellenzék is javított ’19-hez képest, 20 százalékkal emelkedett támogatóinak száma (300 ezer szavazat).

További érdekes összefüggésekre bukkanunk, ha mindehhez hozzávesszük a táblázatban nem szereplő ’18-as országgyűlési választás adatait is. Kutyapárt nélkül a baloldali szervezetek (MSZP-Párbeszéd, LMP, DK, Együtt, Momentum) közel 29 ezer támogatóval rendelkeztek, míg a Jobbik egymagában 23 ezerrel. A későbbi összefogásnak tehát majd’ 52 ezer támogatója volt Miskolcon 2018-ban. Ebből lett 2022-re kevesebb mint 36 ezer. Ez arányaiban nagyobb visszaesés, mint amit az össz-ellenzék négy év alatt országosan elkönyvelhetett.

A ’18-ban 35200 szavazatig jutó Fidesszel az előbbi ellenkezője történt. Annak ellenére, hogy valamelyest csökkent a lakosságszám, és alacsonyabb lett a részvétel is (’22-ben hétezerrel voksoltak kevesebben Miskolcon, mint négy évvel azelőtt), a párt 1500 szavazattal ért el többet a korábbi parlamenti eredményéhez képest.

Mindez nem azt jelenti, hogy a Fidesznek csupán 1500 új szavazója lett három év alatt, hanem több, hiszen korábbi támogatói közül volt olyan, aki már nem élt, és mindig akadnak kiábrándultak is. Ugyanakkor mindez azt sem jelenti, hogy az ellenzéki összefogás egy fia új szavazóval sem bővült, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy minden kormányellenes szavazó részt vett a helyi választáson. Azaz kellett lenni olyanoknak, akik egy önkormányzatin, egy pártok által támogatott, de független politikusra, akinek jelölőszervezetei közt egyesületek is megtalálhatóak, hajlandóak leszavazni, de egy országos választáson a bal-jobb-kérdéssé egyszerűsített döntésben már nem ikszelnek (ó)baloldali szervezetek és politikusok dominálta listára. Kik lehetnek ők, és merre tartanak?

Hol van a Mi Hazánk?

A választ egyfelől és értelemszerűen a kisebb, parlamentbe nem kerülő pártok szolgáltatják (például a Kutya Párt), akik összegyűjtötték az ellenzékkel is elégedetlen baloldali vagy liberális szavazók egy részét, másfelől viszont olyan szavazók mozgása (és ez ad választ majd a Fidesz szavazatbővülésére is), akik két vagy három választáson is a Jobbikot támogatták (illetve, ha idevesszük a 2009-es, a Jobbiknak áttörést hozó EP-választást, akkor adott esetben négyen). Egyik csoportjuk az új jobboldali radikális formációnál, a Mi Hazánknál keresendő.

A párt Miskolcon 2019-től 2022-ig még a duplázásnál is nagyobb teljesítmény nyújtott, 2100-ról 5600-ra emelte támogatóinak számát. Noha az ellenzéki véleményformálók, a médiában dolgozók, az elemzők a Fidesz kreatúrájának tartják Toroczkaiékat, a szavazók szintjén ez nagyon nincsen így. Miskolc erre egyértelmű bizonyítékot szolgáltat.

Két olyan körzet is volt a városban, ahol nem indult el végül az összefogás jelöltje. Az egyik helyen elhunyt a választás előtt az ellenzéki aspiráns, a másik helyen visszalépett (forrásaink e mögött a Fidesz mesterkedését sejtik). Ezekben a körzetekben össze lehet vetni, hogy az ugyanazon szervezethez tartozó képviselőjelöltre és polgármesterjelöltre hányan szavaznak úgy, hogy az utóbbi esetben volt „hivatalos” ellenzéki a szavazólapon, az előbbiben meg nem.

 

Az egyik körzetben az ellenzéki polgármesterjelöltre szavazók 30, a másikban 40 százaléka nem voksolt egyéniben, ők azok, akik tudatosan csak a Fidesz ellenfelének kikiáltott jelöltre szavaznak, további 28-28 százaléka Veres szavazóinak támogatta a civil jelöltet. Vagyis az ellenzéki induló támogatói közül több mint 20 százalék hajlandó volt átszavazni a Mi Hazánk-osra, és közel 15 százalék a fideszesre. Természetesen ezt befolyásolja az induló személye, mégiscsak önkormányzati választásról és kisebb lakóközösségekről van szó, de a jelenséget alátámasztja, hogy ezekben a körzetekben a ’22-es választáson a Mi Hazánk előretört, az összefogás arányaiban meg változatlan maradt.

One way ticket

Fentebb azt írtuk, hogy ami a kétezres évek végén a városban következett, annak Miskolcon túlmutató jelentősége és máig ható következménye van. Azt is írtuk, hogy csak látszólag igaz az a megfejtés, hogy a 2010-re kettészakadt baloldali tábor 2019-ben újra összeállt, és ez tette lehetővé a helyi sikert. Arra is utalást tettünk, hogy Miskolcon jobban visszaesett a hatpárti ellenzék ’18-hoz képest, mint az ország egészében, és azt is felvillantottuk, hogy az eredmények alakulásának kulcsa az a réteg, amelyik több választáson is a Jobbik mellé állt.

Amit biztosan tudunk arról, ami Borsodot a legújabb politikatörténetben megkülönbözteti az ország többi részétől, hogy itt erősödött meg legjobban a Jobbik, már 2010-ben több mint 10 százalékkal hozott többet az országos átlagánál. Tehát, ha országszerte az exjobbikosok részben a Mi Hazánk és a Fidesz felé vándoroltak, akkor ez Miskolcon és környékén jóval erősebben jelentkezik.

Egy eléggé valószínű forgatókönyv szerint a következő zajlott. ’18-ban a parlamenti körzeteket megnyerte a Fidesz, de a városban a baloldal és Jobbik közösen jócskán fölülmúlta az eredményét. Az önkormányzati választásra – ahogy az lenni szokott – közel 30 százalékkal visszaesett a részvétel, és első látásra mindkét tömb ugyanilyen arányban kapott kevesebb szavazatot a helyi választáson, mint a parlamentin. Ám csak első látásra. Ha idevesszük a későbbi fejleményeket (’22-es választás), akkor azt kell mondani, hogy rossz a viszonyítási alap, és a 23 ezer 18-as jobbikos már az önkormányzati választáson sem számított többségében ellenzékinek. Tehát a tényleges ellenzéki tábor felülreprezentált volt az önkormányzati választáson – az egész országban, de itt látszik igazán.

A Borkai-botrány hatására és az ellenzéki véleményformálók által gerjesztett „most vagy soha” hangulatban a tényleges ellenzékiek motiváltabbak voltak, és a parlamentihez viszonyítva – ha nem is mind egy szálig –, de a szokottnál nagyobb arányban vettek részt a helyi választáson, míg a fideszesek csak annyira – vagy annyira se –, mint máskor. Ezért nem volt már jelentős tartaléka ’22-re az ellenzéknek, és rendelkezett hatalmassal a Fidesz és a Mi Hazánk.

Kampányguruk azt mondják, hogy ahhoz, hogy egy távoli választói csoportot megszerezzél, szükség van egy ticketre, egy átszállójegyre. Kell egy közbülső állomás, ahonnét azok a szavazók megindulhatnak feléd, akik közvetlenül soha nem jutnának el hozzád. Nagyon úgy fest, hogy a szocialista szavazók egy komoly csoportjának ezt az átszállási lehetőséget a Jobbik szolgáltatta, és mostanra tartósan táboroztak le a politikai jobboldalon. Ennek hátterében a rendszerváltás utáni Magyarország talán legnagyobb társadalmi problémája áll.

Érett a vihar

A gazdasági átalakítás sokkja – mint írtuk – különösen pusztító volt Miskolc térségében, és legnagyobb kárvallottja a cigányság volt. Így a szociális feszültségek etnikai színezetet kaptak. Már az első polgármester, a liberális Csoba Tamás is arról beszélt, hogy Miskolcon a közbiztonság „a kritikus érték alatt van, a lakosság pedig tűrőképessége határán”. Ezen a helyzeten hatalmasat rontott tíz évre rá a Fészekrakó program, amelynek kiskapuit kihasználva, a feltételeket ügyvédek segítségével kijátszva roma családok sokasága költözött a miskolci belterületekre (elsősorban az Avasra), ahol azután nem tudták fizetni a lakhatás terheit, ezzel kezelhetetlen állapotokat teremtettek. A helyzet pattanásig feszült, amikor a Jobbik felszínre hozta a kérdést, ezzel egykori MSZP-s szavazók sokaságát csábítva magához.

Arról a rétegről van szó, amelyik többnyire alacsonyabb státuszúakból áll, a szociális témákat az átlagosnál is előrébb sorolja a közéleti állásfoglalást illetően, a liberálisoktól, a konzervatívoktól és a nacionalistáktól is idegenkedik, erős kulturális jegyek különböztetik meg az előbbiektől, viszont a hatvanas évek felemás polgárosodása identitásformáló tényező számára. Az MSZP-vel sajátos utálva ragaszkodó viszonyban állt: egyfelől mégiscsak a kádári éra örököse, viszont ha a párt kormányon volt, és nem kedve szerint működött, elfordult tőle, de a szocialisták ellenzékben – indulatain keresztül – könnyen tudták mobilizálni ezt a réteget. Egészen a Jobbik áttöréséig, mely szervezetben ezek az emberek nem a radikális jobboldalt látták, hanem azt az erőt, amelyik „kimondja” a problémákat. A többedik szavazás után, az elköteleződés egy magasabb fokán viszont azonosultak a párt többi szólamával is, ezért nem lehet visszaterelni őket a baloldali karámba. Pedig volt rá kísérlet.

2009 elején Pásztor Albert városi rendőrkapitány egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az előző két hónapban elkövetett nyolc utcai rablás tettesei mind cigányok voltak és szerinte ennek elhallgatása hátráltatja a helyzet megoldását. Pásztor még azt is hozzátette, hogy kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés. A belügyminiszter kezdeményezésére Pásztort még aznap leváltották, de a városban tiltakozáshullám söpört végig, amelynek a város szocialista vezetői is élére álltak, így a kapitányt végül visszahelyezték – és ezzel óhatatlanul a Jobbik narratíváját támasztották alá. Noha a helyi MSZP-s potentátok fölkérésére még Moldova György is riportkönyvet írt a miskolci helyzetről, „Érik a vihar” címmel. Sőt az sem segített, hogy a baloldal 2014-ben – az addigra nyugdíjba vonult – Pásztort indította polgármesternek. Azonban az egykor mellette tüntető, de időközben jobbikossá vált volt szocialista szavazók kitartottak új pártjuk mellett, így az ex-rendőr kikapott.

Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy az egyirányú jegyváltás az ellenkező irányba is működik, és ennek is a Jobbik volt a szállítóeszköze. Csalódott jobbosoknak, konzervatív értelmiségieknek a Jobbik szelídülése (saját terminológiájával: néppártosodása), de a baloldali pártoktól változatlanul merev elzárkózása tette lehetővé, hogy a pártra szavazzanak, hogy azután a Jobbik újabb fordulatával egykori ősellenségeik körében találják magukat.

*

A miskolci választások kétarcúsága remekül mutatta, hogy mennyire eltérhetnek adott helyen, adott társadalmi közegben, közeli időpontban rendezett szavazások egymástól, és hogy miként tévesztette meg a közvéleményt a 2019-es önkormányzati választás. Amennyiben jövő júniusban a helyhatósági logika érvényesül, akkor a helyben változatlanul elfogadott Veres Pál egy esetleges DK-s ellenjelölt indulása esetén is nyerhet. Azonban, ha a vele egy időben rendezett EP-választásra a Fidesz a parlamenti választások körülményeit, hangulatát teremti meg, akkor teljesen más végkimenetel is elképzelhető, de annak nem is Miskolc szempontjából lesz elsősorban jelentősége.

Hont András

Címlapkép forrása: Észak Magyarország / Arcanum. Adatvizualizáció: Átlátszó / Szabó Krisztián.