tényfeltáró újságírás

A Direkt36 újságírói nyerték a Soma-díjat, a lombkorona-sétányos anyagunk a legjobbak között

Az elmúlt év legjobb oknyomozó újságcikkét jutalmazó Transparency-Soma-díjat Wirth Zsuzsanna és Marton Kamilla, a Direkt36 munkatársai nyerték el a kórházi fertőzésekről szóló cikksorozatukkal. Elismerésben részesült az Átlátszó két munkatársa, Zsilák Szilvia és Bodoky Bence is, a fák nélküli lombkorona-sétányról szóló cikksorozatuk miatt.

Csütörtök este Budapesten immár a 22-ik alkalommal adták át Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói díját, amelyet a fiatalon elhunyt tényfeltáró újságíró, Gőbölyös József (becenevén Soma) tiszteletére alapítottak barátai 2001-ben. Az egymillió forinttal járó elismerést a Transparency International Magyarország által szervezett díjátadó eseményen vehették át a díjazottak.

A pályázatok elbírálásának három fő kritériuma: az oknyomozó munka mennyisége és minősége, a téma relevanciája, továbbá a közérthetőség. Négyfős zsűri döntött az év legjobb munkájáról, és a shortlistre került néhány további, kiemelkedő munkát is nyilvános elismerésben részesítettek.

A zsűri idén a beérkezett 31 anyag közül a Direkt36 oknyomozó portál munkatársai által nevezett pályaművet választotta a legjobbnak. Wirth Zsuzsanna és Marton Kamilla egy, a hazai közvéleményt évek óta foglalkoztató témát, a kórházi fertőzések kérdését dolgozták fel a cikksorozatukban. A szerzők azt járták körül, miért halnak meg ennyien Magyarországon kórházi fertőzésben, és hogyan próbálja szőnyeg alá söpörni a problémát a magyar kormány.

A zsűri szintén méltatta azokat a pályázatokat, amelyek kiemelkedtek a mezőnyből. Kimagasló teljesítményt nyújtott a Direkt36 egy másik írása is: Panyi Szabolcs, Pethő András és Szabó András mélyreható tényfeltáró cikkükben a NER egyik kiemelt vállalatának, a 4iG-nek az elmúlt évekbeli felemelkedését mutatták be.

Szintén elismerésben részesült Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója, aki a NER-es cégeken belüli pénzmozgások útját és módszertanát leplezte le. A zsűri szintén kiemelte Sarkadi Zsoltnak, a Telex.hu újságírójának 30 milliárd forint, egy rejtegetett kötvény és 8 év az életemből című cikkét, amiben egy FHB-kötvény kalandos útját mutatta be.

Rövidlistára került mindezek mellett Magyari Péternek a Válasz Online hasábjain megjelent háromrészes cikksorozata is. Az újságíró annak járt utána, miképpen érkeznek a Távol-Keletről, azon belül elsősorban Indonéziából és a Fülöp-szigetekről vendégmunkások Magyarországra.

A zsűri szintén kiemelésre érdemesnek találta az Átlátszó munkatársainak a cikkét is, amely egy konkrét eseten keresztül mutatta be, miképpen nyúlják le az Európai Unióból érkező forrásokat. A Nyírmártonfalván történtek hetekig beszédtémát adtak, a tarra vágott erdő sok olvasó retinájába égett bele, a lombkorona-sétány kifejezés pedig egyenértékű lett az adófizetői pénzek szemtelen lenyúlásával.

A lombkorona-sorozat legfontosabb darabjai:

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai: Bogár Zsolt újságíró, a Deutsche Welle Magyar kiadásának vezető szerkesztője, Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója, Stumpf András Válasz Online újságírója, a lap egyik alapítója, Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Mérték Médiaelemző Műhely igazgatója. 

Az évente a legjobb oknyomozó cikkekért odaítélt elismerést korábban az Átlátszó több újságírója is elnyerte. 2008-ban az akkor még nem létező lapunk főszerkesztője, Bodoky Tamás az Indexen megjelent 2006-os cikksorozatáért részesült az elismerésben. 2014-ben az akkor nálunk dolgozó Oroszi Babett az állami filmtámogatások osztogatásának kormányzatokon átívelő belterjes gyakorlatáról írt cikksorozatáért nyerte el a díjat, 2019-ben pedig az Átlátszó nagy botrányt kavart magánrepülőgépes-luxusjachtos tényfeltáró cikkének szerzői, Erdélyi Katalin, Németh Dániel és Bátorfy Attila nyertek.

A 2021-es díjátadón a zsűri a mezőnyből kiemelkedő írások között ismerte el az Átlátszó két újságírójának, Horn Gabriellának és Németh Dánielnek azon cikkeit, amelyekben feltárták, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László nagyvállalkozó luxusjachtján utazott. A 2023-as díjátadón a zsűri listáján előkelő helyre került az akkor nálunk dolgozó Rédl Boglárka és Sarkadi Nagy Márton több részes cikksorozata, amiben bemutatták: az európai szintű aláírásgyűjtés, melynek eredeti célja a nemzeti kisebbségek által lakott régiók, így Székelyföld az európai uniós források könnyebb elérésének és felhasználásának az elérése lett volna, az elmúlt években a petíciót felkaroló szereplők ténykedésének „hála” az eredeti célkitűzéshez képest más irányt vett. Az aláírásgyűjtést, melynek egyik fő szervezője és arca a dokumentumfilmesként ismertté vált Pesty László lett, a magyar kormány is felkarolta és támogatta több száz millió forintnyi közpénzzel.

Címlapkép: A 2023. évi Transparency-Soma Díj nyertesei és zsűrije (fotó: Átlátszó)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2