tényfeltáró újságírás

Panyi Szabolcs nyerte az idei Transparency-Soma Díjat a Fudan Egyetemről szóló cikksorozatáért

A díjjal már korábban is elismert Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója kapta az idei Transparency-Soma Díjat. A tényfeltáró újságírók számára évente meghirdetett pályázaton, melyet idén 21. alkalommal írtak ki, Panyi első helyezést ért el cikksorozatával, mely a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának építési terveit, annak politikai, társadalmi, gazdasági okait és hatásait mutatta be. Az összesen egymillió forinttal járó elismerést a Transparency International Magyarország által szervezett online díjátadó eseményen adták át kedd este a Közép-európai Egyetem budapesti épületében.

A nyertes cikksorozatból kiderült többek között, hogy több száz milliárd forintnak megfelelő összegből építené meg a magyar és a kínai állam a Fudan Egyetem épületegyüttesét.  Ráadásul a nyilvánosságra került dokumentumok alapján a magyar fél az építkezés költségeit kínai hitelből fedezné. A cikksorozat által feltárt összefüggések széles körű tiltakozást váltottak ki a magyar lakosság körében.

A pályázatra beküldött írásokat szakmai zsűri bírálta el. Ennek tagjai Lőke András, az Ittlakunk.hu tulajdonos-főszerkesztője, a Soma-díj alapítója; Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója; Stumpf András újságíró, a Válaszonline.hu társalapítója és Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének vezetője, a Mérték Médiaműhely munkatársa.

Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói díját a fiatalon elhunyt tényfeltáró újságíró, Gőbölyös József (Soma) tiszteletére alapították barátai 2001-ben. A díjat, amely ma már a Transparency-Soma nevet viseli, 2016-tól a Transparency International Magyarország adja át. A pályázatok elbírálása három fő szempont szerint történik: az oknyomozó munka mennyisége és minősége, a téma relevanciája, továbbá a közérthetőség.

„A független újságírók, miként az idei pályaművekből is látszik, megtették tétjeiket és kötelességüket. A többi már a társadalmon, és persze mindenekelőtt az eliten múlik” – mondta a díjátadó ünnepséget megnyitó beszédében Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.

Szerinte „a leleplezések azért is maradhatnak érdemi társadalmi reakció nélkül, mert az ország végletesen – vagy nyugodtan mondhatom: végzetesen – megosztott. Ennek az az egyik következménye, hogy – miként azt egy nemrégiben végzett kutatásunk is alátámasztja – a szavazók többsége egyszerűen nem vesz tudomást saját oldalának korrupciójáról, vagy ha mégis, akkor azt bocsánatos bűnnek tekinti –, miközben persze rendkívüli módon elítéli a túloldali korrupciót.” Martin József Péter hangsúlyozta, hogy bár az emberek túlnyomó többsége tisztában van a helyzet súlyosságával, a felmérések azt mutatják, dacára az újságírói leleplezéseknek, a magyar társadalom csak ímmel-ámmal ítéli el a korrupciót.

„Hosszú évek teljes tétlensége oda vezetett, hogy a vádhatóság elveszítette a társadalom jelentős részének bizalmát. Sokan nem hisznek abban, hogy a kormány ellenőrzésére hivatott intézmények – és persze, itt nemcsak az ügyészségre kell gondolni – mindenféle sanda politikai szándék nélkül végzik a dolgukat, és nem pártutasításra. A leleplezések azért is maradhatnak érdemi társadalmi reakció nélkül, mert az ország végletesen – vagy nyugodtan mondhatom: végzetesen – megosztott.”

Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a lakosság meglepően nagy hányada, főleg a  kistelepüléseken élők, elsődlegesen még mindig a televízióból tájékozódnak. A TV-csatornák pedig – néhány kivételtől eltekintve – „egyszerűen elhallgatják az állami korrupciót”.

„Az állami propagandacsatornák, csakúgy mint a papíron magántulajdonban lévő, de a kormányt kiszolgáló – például a kormánynak közvetlenül kampányoló – orgánumok az újságírás alapvető normáit veszik semmibe. Mindennapos, hogy az információkat elferdítik, vagy éppen elhallgatják, és a kiszemelt ellenségek karaktergyilkosság áldozatává válnak, természetesen mindig a napi pártpolitikai érdekek mentén. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előrevetítsük: az idei választási évben még inkább felerősödnek ezek a trendek” – mondta Martin József Péter.

Az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége által is támogatott, idei Transparency-Soma Díjra meghirdetett pályázatra 19 cikket küldtek be, és a nyertes írás mellett a zsűri még a HVG újságíróinak (Gergely Márton, Hamvay Péter és Oroszi Babett) anyagát emelte ki a hatvanpusztai Orbán-majorságról és az ott folyó építkezésről.

Elismerésben részesült továbbá Wirth Zsuzsanna, a Direkt36 újságírója, aki az Antall Józsefről elnevezett és a néhai kormányfő fia által vezetett Antall József Tudásközpont (AJTK) körüli pénzügyi visszaélésekről közölt cikksorozatot, amelynek hatására a kormány megvonta az anyagi támogatást a szervezettől. Az AJTK a kormányzati lépést követően bejelentette tevékenységének beszüntetését. A zsűri elismerte Bódis András, a Válasz Online munkatársának cikkét arról, hogy a kormányhoz közel álló szűk kör miként szerezte meg a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy-programján keresztül kiutalt támogatások döntő többségét. Pethő András, a Direkt36 újságírója is dicséretet kapott, mivel az idei első helyezettel, Panyi Szabolccsal közösen – egy nemzetközi projekt keretében – feltárta, hogy civileket, üzletembereket és politikusokat is lehallgattak Magyarországon az egyik legkifinomultabbnak számító Pegasus kémszoftverrel.

Az évente a legjobb oknyomozó cikkekért odaítélt elismerést korábban az Átlátszó több újságírója is elnyerte. 2008-ban az akkor még nem létező lapunk főszerkesztője, Bodoky Tamás az Indexen megjelent 2006-os cikksorozatáért részesült az elismerésben. 2014-ben az akkor nálunk dolgozó Oroszi Babett az állami filmtámogatások osztogatásának kormányzatokon átívelő belterjes gyakorlatáról írt cikksorozatáért nyerte el a díjat, 2019-ben pedig az Átlátszó nagy botrányt kavart magánrepülőgépes-luxusjachtos tényfeltáró cikkének szerzői: Erdélyi Katalin, Németh Dániel és Bátorfy Attila nyerték el a legjobb oknyomozó újságírónak járó Transparency-Soma Díjat. A tavalyi díjátadón a zsűri a mezőnyből kiemelkedő írások között ismerte el az Átlátszó két újságírójának, Horn Gabriellának és Németh Dánielnek azon cikkeit, amelyekben feltárták, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László nagyvállalkozó luxusjachtján utazott.

Horn Gabriella

Címlapkép: A díjátadó (forrás: Facebook/Transparency International Magyarország)

 

Megosztás