Érd

Zsarolás gyanúja miatt nyomoznak egy, a volt fideszes érdi polgármestert is érintő ügyben

Érdi ügyészek hivatalból nyomozást rendeltek el a T. Mészáros Andrást, a Fidesz érdi elnökét, volt polgármestert érintő feljelentés alapján. A feljelentésben pénzmosás, zsarolás és hivatali visszaélés is szerepel. A volt polgármester az ügy kirobbanásakor hazugságnak és rágalomnak nevezte a vádakat. A büntetőeljárásnak jelenleg nincs gyanúsítottja.

2019 őszén megírtuk, hogy az elmúlt évek legnagyobb botrányát robbantotta ki Érden Szántó Erzsébet, az Érdi Sport Kft. eltávolított ügyvezetője, aki 2019. szeptember 16-án délelőtt nyilvánosságra hozott Facebook-posztjában minden eddiginél súlyosabb vádakkal illette a megyei jogú városok polgármesterei közül az egyik leggazdagabbnak számító T. Mészáros Andrást.

Pénzmosással, korrupcióval vádolja egy volt sportcégvezető az érdi polgármestert

A 2019-es önkormányzati kampány eddigi legkeményebb napját élte át a héten az érdi Fidesz. Egy volt érdi sportvezető minden eddiginél súlyosabb korrupciós vádakkal támadta a Pest megyei város polgármesterét a Facebookon.

Szántó többek között azt írta, állására vonatkozó zsarolással” T. Mészáros arra kényszerítette 2017-ben, hogy az aláírjon három, egyenként egymillió forintról szóló támogatási nyilatkozatot az Összefogás Egyesület javára. Szerinte azért, hogy így mossanak tisztára korrupciós pénzeket. Szántó posztjában hangsúlyozta, egy fillért sem adott T. Mészárosnak, aki az Összefogás Egyesület elnöke is volt. Ez az egyesület a Fidesszel és a KDNP-vel T. Mészárosék jelölőszervezete volt a 2019-es őszi önkormányzati választáson. A 2017. évről szóló beszámoló szerint 18,2 millió forint támogatást kapott a szervezet.

A pénzmosásra utaló dokumentumokat Szántó nyilvánosságra is hozta.

Megkerestük akkor a polgármestert, hogy reagáljon a vádakra. T. Mészáros ugyan nem válaszolt, de közzétett egy Facebook-bejegyzést, amelyben azt írta, megjósolta, hogy megindul ellene az érdi ellenzék vádaskodása. Így volt ez 2006 óta valamennyi választási kampányban, így nem csodálkozom, hogy a jóslat bevált, s menetrendszerűen megindult a feljelentések, rágalmazások, hazugságok áradata. (…) A megfelelő jogi lépéseket a megfelelő időben természetesen megteszem” írta a posztban.

Hivatalból rendeltek el nyomozást

Megpróbáltuk kideríteni, mi lett a történet kimenetele. Érdeklődésünkre a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Nisóczi József Levente arról tájékoztatta az Átlátszót, hogy az ügyet megszüntették, de ezzel még sincs vége az eljárásnak. Ugyanis az Érdi Járási Ügyészség a nyomozó hatóságnak az eljárás megszüntetéséről rendelkező határozata ellen benyújtott panaszt – mivel azt nem az arra jogosult terjesztette elő – elutasította, ugyanakkor

hivatalból elrendelte az eljárás folytatását az ügyben felmerült zsarolási cselekmény vonatkozásában, mivel álláspontja szerint azzal kapcsolatban további eljárási cselekmények elvégzésére van szükség.

Emellett a panaszos beadványát továbbította a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra is, az abban megjelölt más bűncselekménnyel kapcsolatos további intézkedések megtétele érdekében.”

Tehát a feljelentésben szereplő tényállításokat és az azokat alátámasztó bizonyítékokat az ügyészség úgy értékelte, hogy le kell folytatni a büntetőeljárást, amelynek jelenleg nincs gyanúsítottja. Az, hogy ügyészség hivatalból, vagy ahogy a büntetőjogászok mondják: ex officio rendelkezett, a feltételezett bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára utal.

A Btk. így rendelkezik a zsarolásról: 367. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a zsarolást a) bűnszövetségben, b) az élet vagy a testi épség elleni, illetve más hasonlóan súlyos fenyegetéssel, c) hivatalos személyként e minőség felhasználásával, d) hivatalos megbízás vagy minőség színlelésével követik el.

T. Mészáros Andrást kértük, reagáljon az Átlátszó értesüléseire, de cikkünk megjelenéséig nem válaszolt az e-mailünkre.

Más ügyek is előkerülhetnek

A nyomozások elrendelésére okot adó feljelentés az Átlátszó értesülései szerint más korrupciógyanús ügyeket is érint. Szántó felhánytorgatta például Bács István fideszes alpolgármester lakásbérleti ügyét.

Bács István az az érdi politikus, aki nemrég lebüdöskommunistázta az Átlátszó munkatársát, amiért kérdéseket tett fel a saját cégének nyújtott kirívóan nagy összegű tagi kölcsön ügyében.

„Büdös kommunista” – válaszolta a 71 milliós tagi kölcsönről érdeklődő munkatársunknak az érdi fideszes politikus

Érdemi válasz helyett gyalázni kezdte az Átlátszó munkatársát Bács István érdi fideszes politikus arra a kérdésre, miért nem vallotta be a saját cégének nyújtott 71 millió forintos tagi kölcsönt a vagyonnyilatkozatában.

Kis Zoltán

Nyitókép: T. Mészáros András. Forrás: a politikus közéleti Facebook-oldala

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2