Érd

Az érdi sportcég sok száz milliós reklámszerződései miatt nyomoz a rendőrség

Harmincötmillió forintot fizetett az érdi önkormányzat a saját tulajdonában álló sportcégnek, amiért az Érdi Aréna a nevében használta az “Érd” nevet. Az évek során több száz millió forint érkezett a szinte teljesen átláthatatlanul működő Érdi Sport Kft. számlájára reklámszolgáltatás címén az önkormányzattól. A rendőrség csalás miatt nyomoz, így immár három feljelentés alapján legalább két büntetőeljárás folyik az érdi botránycég zűrzavaros szerződési ügyei miatt.

 

Támogatási kampány

“Voltaképpen reklámszerződéssel ment eddig: hát azért szerintem ez is némileg aggályos” – jelentette ki Érd polgármestere, Csőzik László 2020. szeptember 24-én, amikor azon tűnődött hangosan az érdi közgyűlés ülésén: hogyan lehetne finanszírozni a továbbiakban az Érdi Sport Kft. működését? (A videón 1:02-től további részleteket is hallhat.)

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének közvetítése – 2020.09.24

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének közvetítése – 2020.09.24

Amikor az Átlátszó pár héttel később egy, a sportcég szerződései miatt Kecskeméten indult nyomozásról kérdezte Csőziket, a szeptember 24-i kijelentését így módosította: “De átnéztem, és nem jogsértő szerintem.” (Az ügy rendőrségi felderítését az Átlátszó értesülései miatt elfogultság miatt tették át Kecskemétre.)

Valamiképp érthető, hogy az érdi összellenzéki szövetség polgármestere változtatott az álláspontján. A reklámszerződések ügyével összefüggő eljárás hullámai ugyanis könnyen elérhetik az új városvezetést is.

Tiltja a törvény

  • “A sportcsarnok elnevezésének használata (ÉRD Aréna) 35.000.000/év);
  • a csapat elnevezésének a támogató által kívánt használata (ÉRD) a magyar és nemzetközi versenyeken való részvételkor (40.000.000 Ft/év)
  • a felnőtt, az utánpótlás csapat mezén, központi helyen (…) reklámlehetőség (ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS és címere) megjelenítése (…) 25.000.000 Ft/év;
  • a felnőtt csapat nemzetközi (EHF, KEK, BL) versenyein ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS nevének használata, így biztosítva a támogató megjelenését minél szélesebb körben… 40.000.000 Ft/év”

– és így tovább. Ilyen rendelkezések szerepelnek abban a 2018-ban megkötött úgynevezett reklámszerződésben, amely az érdi önkormányzat és a 100 százalékos tulajdonában álló, évek óta masszív veszteséget termelő Érdi Sport Kft. között jött létre.

Nemcsak az első pillantásra meghökkentőek ezek a kötelezettségvállalások. A sportcég tényleg azért kap 35 millió forintot, mert az Érdi Aréna nevet használja? Negyvenmillió azért jár, mert a női kézilabdások az érdi címert viselve elterjesztik az önkormányzat jó hírét szerte a világban? Hogyan lehetséges ez?

Csőzik korábban idézett szavaiból is kitűnik, hogy a 2015 óta megkötött reklámszerződésekkel mintha valami nagyon nem lenne rendben. Miért kellett így több száz millió forintot így átszivattyúzni a sportcég számlájára? Miért nem adták oda közvetlenül, nyíltan és egyértelműen támogatásnak nevezve a támogatást a saját sportcégüknek?

Az egyik lehetséges válasz:

azért nem tehették meg, mert az uniós jog tiltja az efféle, 200 000 euró fölötti állami támogatást (az önkormányzat az államszervezet része).

Az Európai Unió működéséről  szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdése fogalmazza meg azt a tilalmat. A tilalom oka: az efféle és ekkora állami előnyök nyújtása torzítja a piaci versenyt.

Nem az, de mégis az?

Annyira kilóg a lóláb, hogy az idézett, fejlécében Reklámszerződésnek nevezett szerződésben az önkormányzatot eleve névtámogatónak jelölték meg. A közgyűlési előterjesztések címében úgyszintén a támogatás szót használják, ami 2015-ben például így szólt:

“Az Érdi Sport Kft. üzleti terve alapján a szükséges támogatás fedezetének biztosításáról.”

Az előterjesztés alapján meghozott önkormányzati döntés tette lehetővé a 100 millió forintról szóló reklámszerződés megkötését.

2018. végén így fogalmaztak: “Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 2019. évi működéséhez szükséges önkormányzati finanszírozást 358.140.000 Ft összegben a mellékelt üzleti terv szerinti ütemezésben a társaság részére biztosítja, és felkéri a polgármestert, hogy a Kft.-vel a vonatkozó szerződést aláírja.”

Ezután írta alá a fideszes polgármester, T. Mészáros András és a cég ügyvezetője az ugyancsak 358.140.000 forintról szóló reklámszerződést. 2019 végén pedig már az új polgármester Csőzik módosította ezt a szerződést Boldog Annával a közgyűlés felhatalmazása alapján.

Csőzik akkor így fogalmazott: “A Sport Kft. üzleti terv módosítása vált szükségessé, az örömhírnek köszönhetően, hogy továbbjutott a kézilabda csapat, ez viszont plusz költségek biztosítására készteti az önkormányzatot. 23,5 millió forint + Áfa, bruttó 30 millió forint összegben szükséges a reklámszerződésbe foglalt reklámozás díja jogcímen a támogatást biztosítani a 3 mérkőzésre.”

A napnál világosabb, hogy az önkormányzat az állítólag megnövekedett költségek, és nem a névhasználat, városmarketing vagy érdi brandépítés mint ellenszolgáltatás miatt fizet további 30 milliót az Érdi Sport Kft-nek. Ez a módosítás azért is visszás, mert – mint már idéztük a szerződésből – az önkormányzat eleve 40 milliót kapott a kézilabda csapat nemzetközi, így például az EHF-kupában való esetleges szereplés miatt.

Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy

tudomásunk szerint eddig egyetlen hatóság sem állapította meg a tiltott állami támogatást az érdi reklámszerződések ügyében.

Az Állami Számvevőszék 2017-ben hozta nyilvánosságra a Sport Kft-nél lefolytatott vizsgálatának jelentését. Nincs szó a reklámszerződésekről, ahogy az önkormányzati belső ellenőrzés vizsgálati jelentésének kivonata sem tesz említést tiltott állami támogatásról.

Mint ahogy az sem biztos, hogy az esetleges tiltott állami támogatásnak köze lenne a reklámszerződések ügyében megindított nyomozáshoz.

A hatóság már nyomoz

A magát felfedni nem kívánó feljelentő egy közvetítő révén vette fel a kapcsolatot az Átlátszóval. Feljelentést vagy más, hitelesnek tekinthető dokumentumot a közvetítő nem adott át, mindössze hézagos információkat közölt a feljelentés tartalmáról, valamint arról, hogy az ügy végül Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon kötött ki.

Ezeket az információkat – írásban feltett kérdéseinkre – az Országos Rendőr-főkapitányság és Pest megyei rendőrség nem cáfolta, a Bács-Kiskun megyei rendőrség szóvivője pedig megerősítette a hírt, hogy az érdi önkormányzat és az Érdi Sport Kft. között létrejött reklámszerződések ügyében nyomozást folytatnak.

A szóvivő ezt írta az Átlátszónak: “Valóban érkezett egy feljelentés az Érdi Sport Kft-vel kapcsolatban.

A feljelentés alapján csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozás elrendelésére került sor, melynek lefolytatásával az ORFK a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg.

A további kérdésekre a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módunkban válaszolni.”

Egy zárt érdi Facebook-csoportban valaki azt írta, hogy tanúként kihallgatták Kecskeméten ebben a büntetőeljárásban. Ezt a Facebook-felhasználó szóban is megerősített az Átlátszó munkatársának. A dolog természetéből következően is ezt az információt hivatalosan senki nem erősítette meg: a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva soha nem válaszol efféle kérdésekre.

Több ügyben is eljárás indult

A nyomozás érdekeire tekintettel a szóvivő arra a kérdésre sem válaszolt, hogy ezt az ügyet egyesítették-e az Érdi Sport Kft. más, ellentmondásos megítélésű szerződései miatt korábban indult nyomozással. Az Átlátszó ugyanis úgy tudja, ez a büntetőeljárás is Kecskeméten folyik.

A büntetőeljárási törvény szabályozási logikájából következően ezeket az ügyeket minden valószínűség szerint egyesítették. A  helyzetet bonyolítja, hogy folyik továbbá több mint egy éve egy büntetőeljárás, amely részben az Érdi Sport Kft. nemrég megismert lakásbérleti szerződéseivel áll összefüggésben. Ezt az ügyet Budaörsön vizsgálják, tehát nem egyesítették a kecskeméti ügyekkel.

Ebben az ügyben a feljelentést Szántó Erzsébet posztja alapján tette Érd ellenzéki koalíciója az önkormányzati kampány hajrájában, 2019. szeptember 18-án. Szántó, akit 2018. nyarán botrányos körülmények között távolítottak el az önkormányzati sportcég ügyvezetői székéből, hosszasan teregette ki a Facebookon a fideszes városvezetés állítólagos visszaéléseit.

Áll a bál az érdi női kézilabdacsapat körül: a polgármester kirúgta az ügyvezetőt, a vezetőség nagy része felmondott

Pénteken felmondott az érdi NB1-es női kézilabdacsapat szakmai stábjának több tagja, miután a város képviselő-testülete egy nappal korábban a polgármester előterjesztésére visszahívta a Sport Kft. ügyvezetőjét, Szántó Erzsébetet. A sportszakember kirúgása törést okozhat a helyi Fideszben is: a párt egyik önkormányzati képviselője, a sportklub elnöke szolidaritásból szintén távozott posztjáról.

A nem sokkal később elrendelt nyomozás egy év után is folytatódik. ”…A Budaörsi Rendőrkapitányságon továbbra is folyamatban van hűtlen kezelés bűntettének és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen” – írta a napokban az Átlátszónak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ezt az ügyet tehát nem egyesítették a Kecskeméten folyamatban lévő sport kft-s ügyekkel, pedig a feljelentés egy fontos része arról szól, hogy a Szántót követő új ügyvezető, Boldog Anna szinte első dolgaként lakásbérleti szerződést kötött 2018. nyarán a sportügyekért felelős akkori fideszes alpolgármesterrel, Bács Istvánnal.

Szántó egyébként az eltávolítása után Szombathelyen a Haladás VSE klubmenedzsereként folytatta sportvezetői karrierjét. Annál a sportegyesületnél, amelynek társadalmi elnöke és bírósági nyilvántartás szerinti képviselője Homlok Zsolt, aki Mészáros Lőrinc, az első számú NER-oligarcha veje.

Boldog visszavonta a pályázatát

Az ügyben érintettek közül Csőzik válaszolt egyedül a megkeresésünkre, akinek nyúlfarknyi nyilatkozatát már idéztük. Kitüntetett szerepe miatt Bács István volt fideszes alpolgármestertől azt is megkérdeztük, nem tartja-e összeférhetetlennek a helyzetét: a 2019-es hatalomváltás előtt ő írta alá a reklámszerződések teljesítésigazolását. Ugyanakkor 2018. nyarától igen előnyös díjazással bérelt tőle egy lakást az Érdi Sport Kft.

A veszteséges önkormányzati sportcég lakást bérelt a volt fideszes alpolgármestertől Érden

Kidőlt tábla csonkja, balesetveszély Kidőlt tábla csonkja, balesetveszély VMSEVEN Kft. szerződések 2019.V.29 képviselőtestület rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyv részlete Kimaradt térkövezés Bánhorváti Jószerencse út pályázatának tartalék listára helyezés íratai . Vidékfejlesztési Minisztérium – támogatások KIM – támogatások KIM – szerződések Vidékfejlesztési Minisztérium – szerződések NFM – támogatások

Bács testvérének cégétől több lakást is bérelt az önkormányzati cég, és azoknak a díját 2018. nyarán megkétszerezték. Így Bácsnak elvileg érdekében állhatott, hogy simán, olajozottan menjen a reklámszerződések teljesítése. Megkérdeztük tőle azt is, hányszor tagadta meg a teljesítésigazolások aláírását. Bács nem válaszolt a kérdéseinkre. (Bács rokonságának közbeszerzési és a volt alpolgármester üzleti ügyeiről, vagyoni helyzetéről itt és itt és itt írtunk.)

A Csőzik-adminisztráció – felhagyva a reklámszerződések megkötésének gyakorlatával – 2020. tavaszán radikálisan megnyírbálta az Érdi Sport kft. támogatási pénzeit.

Így is – a tavaszi veszélyhelyzet ideje alatt – kénytelen voltak tőkét emelni 100 millió forint erejéig a cégben, hogy megkíséreljék betömni a cég költségvetésén tátongó lyukat.

Hosszas huzavona után Boldog Anna azon a késő nyári napon vonta vissza az ügyvezetői megbízatása meghosszabbítása érdekében benyújtott pályázatát, amikor arról az érdi közgyűlés döntött volna.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a többségi összellenzéki frakció megosztott a kérdésben, ezért Boldognak esélye sem volt a hosszabbításra. A pályázatokat az asztalról lesöpörve a közgyűlés Boldog sport Kft.-s jobb kezét nevezte ki új ügyvezetőnek szeptember 1-től.

Átláthatatlan cégműködés

Boldog és Csőzik annak idején az SZDSZ-ben kezdték el politikai kerrierjüket. Boldog 2006-ban a liberális párt egyéni jelöltjeként indult az önkormányzati választásokon, és vesztett. 2010-ben azonban már a fideszes polgármester, T. Mészáros András kabinetvezetőjeként folytatta politikai karrierjét.

2018 nyarán azután T. Mészáros András az Érdi Sport Kft. ügyvezetői székébe emeli – nulla forintos fizetéssel. Boldogot ekkor is T. Mészáros első számú bizalmi embereként tartották számon Érden. Ezért okozott megdöbbenést az új többséget adó összellenzéki frakcióban, hogy Csőzik 2019. év végén nem távolította el Boldogot a sportcég ügyvezetői pozíciójából.

Az érdi sportcég finanszírozásának – és egyben helyzetének – különössége abból az egyszerű tényből fakad, hogy önkormányzati tulajdonban áll, és a társaság működéséről sok minden elmondható, csak az nem, hogy átlátható lenne.

A céget már megbüntették azért, mert elmulasztott közbeszerzési eljárást kiírni, és a számvevők megrótták, mert nem alkotta meg saját közbeszerzési szabályzatát. A cég nem tartja be a közzétételi listákra vonatkozó törvényi kötelezettségeit, nem hozza nyilvánosságra a szerződéseit. A cég eddig az Átlátszó egyetlen formális adatigénylésére sem válaszolt.

Az érdi közgyűlés 2020. október 22-én immár szponzori szerződés megkötésére hatalmazta fel városvezetést az Érdi Sport Kft-vel 72 millió forint összegben.

Kis Zoltán

Fotó: erdmost.hu

Megosztás