Érd

Újabb nyomozás indult az Érdi Sport Kft-nél: most egy százmilliós csalás gyanúja kerül terítékre

A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen indított eljárást – tudta meg az Átlátszó. A háttérben a női kézilabda-csapat működésével összefüggésben kifizetett megbízási díjak állhatnak, amelyek teljesítését vitatják. Az Érdi Sport Kft. nemrég kinevezett társügyvezetője a napokban lemondott, a korábbi ügyvezető így újra egyedül áll a lassan két éve tartó botránysorozat terhe alatt megroggyant cég élén.

„A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán csalás bűntettének gyanúja miatt van folyamatban eljárás jelenleg ismeretlen tettes ellen” – közölte a Pest megyei rendőrség sajtóosztálya az Átlátszó megkeresésére, amikor arról érdeklődtünk, indult-e büntetőeljárás, és ha igen, milyen tényállás alapján azzal az esettel összefüggésben, amelyről Érd polgármestere május 30-án egy Facebook bejegyzésben beszélt.

Csőzik László a következőket írta ki közösségi oldalára:

„feljelentést [tettem] egy másik fontos ügyben, a Sport Kft.-t és a kézilabdasport-menedzsmentet érintő elképesztő visszaélésben, ahol egy közel 100 milliós hűtlen kezelés és költségvetési csalás történhetett a gyanú szerint, melyet a NAV megállapítása is igazolni látszik.”

Csőzik az Átlátszó érdeklődésére nem kívánta megosztani a feljelentés részleteit. Más forrásból annyit tudtunk meg, hogy a feljelentéssel érintett szerződést (vagy szerződéseket) az előző menedzsment idején kötötték. Az eddig feltárt tények alapján kétségesnek találták, hogy a női kézilabda-csapat működésével összefüggésben kifizetett, az érdi polgármester által százmilliósra taksált megbízási díjat valós teljesítés ellentételezte volna.

Mint arról többször írtunk, 2019. őszén már indult egy nyomozás az Érdi Sport Kft. ügyeivel összefüggésben. Nemrég a Pesti Hírlap változatlanul arról tudott beszámolni, hogy a Budaörsi Rendőrkapitányságon hűtlen kezelés miatt folyamatban lévő nyomozásnak nincs gyanúsítottja.

Azt a feljelentést ősszel, az önkormányzati választások előtt az érdi ellenzék tette, amit az előző menedzsment 2018 kora nyarán eltávolított ügyvezetőjének Facebook-posztjára alapoztak.

Szántó Erzsébet a közösségi oldalon élesen bírálta az akkor még hivatalban lévő, fideszes polgármestert. A botrányos körülmények között kirúgott ügyvezető azt írta sok más mellett, hogy az “állására vonatkozó zsarolással” T. Mészáros arra kényszerítette 2017-ben, hogy az aláírjon három, egyenként egymillió forintról szóló támogatási nyilatkozatot az Összefogás egyesület javára. Szerinte azért, hogy így mossanak tisztára korrupciós pénzeket.

Szántó a később nyomozás elrendelésére okot adó posztjában felemlegette a Sport Kft. zűrös lakásbérleti ügyeit is: a cég – kirívóan magas áron – lakást bérelt például a város fideszes alpolgármesterétől.

A veszteséges önkormányzati sportcég lakást bérelt a volt fideszes alpolgármestertől Érden

Korm. rendeletek – NAIH véleményezés Korm. rendeletek – NAIH véleményezés Gyalogos-átkelőhelyekre vonatkozó adatigénylés Gyalogos-átkelőhelyekre vonatkozó adatigénylés Miskolci gyalogos-átkelőhelyek baleseti helyzete Közérdekű adat igénylése – Volánbusz NGM – támogatások NGM – szerződések Miniszterelnökség – támogatások Miniszterelnökség – szerződések Külügyminisztérium – támogatások

Az Érdi Sport Kft. az érdi Fidesz-éra egyik legátláthatatlanabb cége volt – és jelenleg is az. Az október hatalomváltás után sokan azt várták, hogy az átláthatóság alapelvét egyik legfontosabb választási programjának meghirdető ellenzéki koalíció megválik a jelenlegi ügyvezetőtől, aki egyetlenegy adatigénylésre, sajtó-megkeresésre sem válaszolt.

A cég a honlapján a közzétételi kötelezettségének egyáltalán nem tesz eleget, holott évekkel ezelőtt a számvevőszék a kft-t emiatt megrótta. A honlapon nem látszanak a közzétételi értékhatárt meghaladó szerződések. Az Érdi Sport Kft-t a közbeszerzési döntőbizottság korábban közbeszerzési eljárás elmulasztása miatt milliókra bírságolta meg.

A jelenlegi ügyvezető volt az, aki szerződést kötött Érd fideszes alpolgármesterével, hogy lakást béreljenek tőle (ez az alpolgármester, aki lecsürhézte a másként gondolkodó érdieket). Ugyanezen ügyvezető volt az, aki az alpolgármester testvérének cégével kötött lakásbérleti szerződés összegét megkétszerezte. Ő Boldog Anna, az egykori SZDSZ-es politikus, aki a Fidesz-érában T. Mészáros András polgármester bizalmi embereként emlegettek.

Érd fideszes alpolgármestere a káosz és az anarchia megteremtésében érdekelt csürhének titulálta az ellenzéket

Korm. rendeletek – NAIH véleményezés Korm. rendeletek – NAIH véleményezés Gyalogos-átkelőhelyekre vonatkozó adatigénylés Gyalogos-átkelőhelyekre vonatkozó adatigénylés Miskolci gyalogos-átkelőhelyek baleseti helyzete Közérdekű adat igénylése – Volánbusz NGM – támogatások NGM – szerződések NFM – szerződések Külügyminisztérium – támogatások Külügyminisztérium – szerződések

Ezért is okozott meglepetést, amikor tavaly decemberben az összellenzéki többség a posztján tartotta dr. Boldogot – igaz, csak 2020. június 30-ig. Társügyvezetőt választottak mellé, Varga Andrást, aki az új polgármester, Csőzik László kabinetfőnöke – és most váratlanul lemondott.

Lemondott a társügyvezető

A cégadatok szerint 2020. február 1-től cégjegyzésre jogosult Varga távozását még nem regisztrálták a cégbíróságon, ő maga pedig nem válaszolt megkeresésünkre.

Csőzik polgármester ugyanakkor azt nyilatkozta az Átlátszónak Varga távozásáról, hogy a “kabinetfőnöki teendői teljes embert kívánnak.” Más, magukat meg nem nevező, de a városházi történésekre rálátó források a Varga és a dr. Boldog közötti személyi konfliktusokban látták a kabinetfőnök „menekülésének” okát. Így Boldog egyedül marad a cég élén, és eléggé kétségessé vált, hogy távozik-e június 30-án a lassan két éve tartó botránysorozat terhe alatt megroggyant cégtől.

Nem elég, hogy szinte teljesen átláthatatlan, még közpénz-szivattyúként is működik az Érdi Sport Kft. – ezt maga a polgármester állította tavasszal, amikor közölte, radikálisan megvágják a cég önkormányzati támogatását. A csapat jelentős része szétszéledt, az edző perrel fenyegette meg a szerződésének részleteit kiteregető polgármestert.

2017-ben 275 millió, 2018-ban 359 millió, 2019-ben 388 millió forint önkormányzati támogatás ment a működtető Sport Kft.-nek az érdi adóbevételek terhére. Az érdi az egyetlen klub, amelyet kizárólag adóforintokból finanszíroznak. A kft. 2020-ra 700 milliós igénnyel állt elő – írta Csőzikre hivatkozva az index.hu április végén.

Kis Zoltán

Fotó: Csőzik László polgármester egy februári kézilabda mérkőzésen Érden. Forrás: Csőzik László közéleti Facebook-oldala

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás