12 milliárdot költöttek a Makovecz-fürdőre, mégis csökkent a vendégéjszakák száma
A 12 milliárd forint közpénzből bővített fürdőbe többen mentek tavaly, mint 2024-ben, de aludni kevesebben maradtak a településen.
A 12 milliárd forint közpénzből bővített fürdőbe többen mentek tavaly, mint 2024-ben, de aludni kevesebben maradtak a településen.
Bár a kormány új céget hozott létre a hévízi tófürdő felújítására, a munka egy év múlva sem indult el, de eközben a 100 milliós tőkével létrehozott zrt elköltötte a pénze nagy részét.
A kormány 2023-ban még céget alapított a hévízi gyógyfürdő fejlesztésére, a választások után azonban csendben visszavonták a tervet, három hónap múlva pedig be kellett zárni a fürdő főépületét. Tiborczék hévízi luxushotelére viszont milliárdok jutottak.
Balásy Gyula két cégével kötött keretszerződést a Visit Hungary Zrt., ennek keretében szervezhettek májusban luxusutat a külföldi influencereknek.
Előző cikkünk miatt levelet kaptunk az MTÜ-től, ami többek között a nekünk nyilatkozók "negatív kijelentéseinek túlzó kiemelését" sérelmezi.
A strandok jegyeladása azt mutatja, a fizető vendégek fele júniusban a Balatontól távol maradt.
A beruházó új vállalkozóval folytatja az építkezést, az alvállalkozók a pénzükre várnak. Hasonló a helyzet még legalább két pécsi projektnél.
New Yorki lakásbérlés az országspecialistának, 10 milliárdos augusztus 20-i ünnepség, és kormányközeli cégek a szerződések között.
Hosszas várakozás után végre elküldte az MTÜ, hogy mire költötte a közpénzt 2018 óta.
Ez volt az, amit a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt augusztus 27-re halasztottak, majd leváltották az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőit.
A honlapjukon kint kéne lennie az 5 millió forint feletti szerződéseiknek, de nincs. Az adatigénylésünket a veszélyhelyzetre hivatkozva halogatják.