sajtóelhárítás

A Turisztikai Ügynökség csak 3 hónap alatt tudja megmondani, hogy mire költötte a közpénzt az elmúlt 4 évben

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az augusztus 20-i állami ünnepség költségei kapcsán csak a tűzijáték-rakéták árát közölte, ami nyilvánvalóan nem a teljes összeg. A honlapjukon a jogszabályok szerint kint kéne lennie a nettó 5 millió forintot elérő szerződéseik listájának, de nincs fent. Kikértük közadatigénylésben a táblázatot, hátha abból kiderül az államalapítási ünnepség teljes költsége, de még várnunk kell. Az MTÜ ugyanis a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva 45+45 nappal meghosszabbította a válaszadási határidőt, ami így november végén jár le.

Az persze rejtély, hogy mégis milyen pluszfeladatai vannak a turisztikai csúcsszervnek az orosz-ukrán háború miatt, mert ezt nem közölték. Ráadásul a szerződéslistájuknak eleve fent kellene lennie a honlapjukon, tehát nem is extra dolgot kértünk tőlünk. Eddig minden adatigénylésünkre halogatták a válaszadást, tavaly például csak december elején mondták meg az augusztus 20-i költségeket.

Júliusban megírtuk, hogy – mivel „döntés megalapozását szolgáló adatokról” van szó – 10 évig nem nyilvános a 2022. évi államalapítási ünnepi tűzijáték, valamint a négynapos programsorozat előzetes költségbecslése, amit a Párbeszéd kért ki közadatigénylésben a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ).

Cikkünk után az MTÜ közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy „a rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 forint, amely megegyezik a tavalyi tűzijáték árával”. Ez azonban nyilván nem a teljes költség, hiszen a tűzijáték nem csak a rakéták megvásárlásából áll, továbbá az összeg egyértelműen nem tartalmazza a többi augusztus 20-i rendezvény költségét sem.

Csak a rakéták 1,3 milliárd forintba kerülnek az augusztus 20-i tűzijátékhoz | atlatszo.hu

Egyelőre titkolja a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy mennyi közpénzt terveznek elkölteni az államalapítási ünnepség programjaira, valamint az Európa legnagyobbjaként beharangozott tűzijátékra. Az indoklás most is a már jól bevált szlogen: „döntés megalapozását szolgáló adatokról” van szó, amelyek 10 évig nem nyilvánosak.

Az ünnepséget és tűzijátékot a kedvezőtlen időjárási előrejelzésre tekintettel egy héttel későbbre halasztották. Ahogy akkor megírtuk: a rakéták 1,3 milliárdos költsége mellett 1,4 milliárdot költenek a tűzijátékhoz kapcsolódó rendezvényszervezésre, vagyis összesen minimum 2,7 milliárd forintba került a látványosság. Érdekes módon néhány éve még csak 180-200 millió forint közpénz ment el rá, vagyis a tűzijáték ára megsokszorozódott pár esztendő alatt, a lebonyolító cég pedig rekordbevételre tett szert.

Nincsenek sehol a szerződéseik

Az augusztus 20-i rendezvények ára után kutakodva azt vettük észre, hogy az MTÜ honlapján nincs fent a nettó 5 millió forintot elérő szerződéseik listája, holott az Infotörvény értelmében ezt minden közpénzből gazdálkodó szervezetnek közzé kell(ene) tennie.

Nincs fent az 5 millió Ft feletti szerződések listája az MTÜ honlapján, pedig kötelező közzétenni

Augusztus 18-én ezért közadatigénylésben kértük ki a turisztikai csúcsszervtől a 2018 eleje óta idén július végéig kötött, nettó 5 millió forintot elérő szerződések listáját, amely tartalmazza a szerződések tárgyát és értékét, a szerződéskötések dátumát, valamint a szerződéses partnerek nevét.

Szeptember 2-án az MTÜ a veszélyhelyzeti kormányrendeletre hivatkozva meghosszabbította 45 nappal a válaszadási határidőt, mert a normál, 15 napon belüli válasz „a közfeladatot ellátó szerv veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását veszélyeztetné”. Azt persze nem közölték, hogy milyen közfeladataik vannak a veszélyhelyzettel összefüggésben, amit először a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború miatt vezetett be a kormány. Az alapvetően érthető rendelkezést sokan gumiszabályként kezelik, és rendszeresen (vissza)élnek vele az adatgazdák.

Október 3-án meghosszabbította újabb 45 nappal a válaszadási határidőt az MTÜ,

vagyis az augusztus közepén beadott közadatigénylésünket elvileg 3 hónap elteltével, november közepén fogják megválaszolni. Pedig ugye nem is extra adatokat kértünk, hanem egy olyan táblázatot, aminek a törvény szerint kint kéne lennie az MTÜ honlapján.

Nem szoktak gyorsan válaszolni

Az augusztusi 20-i állami ünnepségre tavaly közel 12 milliárd forintot költött a Turisztikai Ügynökség, de ez is csak decemberben derült ki, mert akkor is a veszélyhelyzeti gumiszabályra hivatkozva hosszabbították meg a válaszadási határidőt 90 nappal.

Ráadásul a 3 hónap halogatás után is csak azt közölték, hogy milyen tételekre (fényshow-ra, tisztavatóra, díszünnepségekre, tűzijátékra, médiakampányra, és „márkaazonosítóval ellátott ruházatra”) ment el a pénz, de a szerződött partnereik nevét nem árulták el.

Közel 12 milliárd forintba került az idei augusztus 20-i ünnepség | atlatszo.hu

Végre válaszolt az augusztus végén beadott adatigénylésünkre a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ): minden eddigi becslésnél többe került az idei augusztus 20-i államalapítási ünnep. Az állami turisztikai csúcsszerv által elküldött összesítőből kiderül, hogy közel 12 milliárd adófizetői forint ment el többek között fényshow-ra, tisztavatóra, díszünnepségekre, tűzijátékra, médiakampányra, és „márkaazonosítóval ellátott ruházatra”.

2021 elején pedig a béremelések után érdeklődő adatigénylésünket is elhalasztották a veszélyhelyzeti feladataik ürügyén, holott a koronavírus-járvány elleni védekezésben nyilvánvalóan nem vettek részt, a lezárások miatt pedig akkor már egy éve állt a turizmus.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Tejhatalom/Tumblr

 

Megosztás