paksi atomerőmű

Harmincezer köbmétert mosott ki a Duna medréből a felgyorsult víz a fenékküszöbnél

Környezetvédelmi működési engedélyt kért a Dunában épülő fenékküszöbre az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A kormány korábban felmentette a projektet a szokásos környezetvédelmi eljárás alól, ezért csak most, utólag, gyakorlatilag már az építkezés végén kell engedélyt kérni a műtárgy fennmaradására. Szakértőkkel néztük át a dokumentációt.

Megközelítőleg 30 ezer köbméter eredeti mederanyag mosódott ki a paksi fenékküszöb építése során a Dunában, áll abban az értékelő jelentésben, amelyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) nyújtott be a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalhoz. Magyar Péter miniszterelnök az Átlátszó korábbi, a medermélyülést feltáró cikke után azt állította, „semmi nem igaz a pánikkeltő kóklerek ijesztgetéséből”, és természetes jelenségként igyekezett beállítani a bekövetkezett súlyos kimosódást.

A szeptember végén beadott értékelő jelentés azonban megerősíti a medermélyülést, sőt, az anyag szerint a fenékküszöb miatt jelentősen felgyorsult víz „a küszöbtől nagyobb távolságra is az eredetileg lerakódott mederanyag kimosódását okozhatja”. Ezért a fenékküszöb alatti 200 méteres szakaszon 1 méter vastagságú kőszórást kell utólagosan kialakítani, emellett ki kell terjeszteni a mederbiztosítást a bal part irányába is, a jobb parton épült korábbi partbiztosítást pedig építési terméskő beépítésével kell megerősíteni.

A jelentésből az is kiderül, hogy a medermélyülés a felduzzasztott vízszintre is negatív hatással volt, vagyis a hatalmas kimosódás hatására több hullámban csökkent a fenékküszöb felett felduzzasztott víz szintje. A jelenséget Takács Attila vízépítő mérnök is detektálta a hivatalos paksi vízügyi mérce adatai alapján. Az Átlátszónak elmondta, október 2-án 111 centiméteres vízszinthez 637 m3/s vízhozamot mértek, ugyanakkor tíz nap múlva ugyanekkora vízszintet már csak egy nagyobb, 659 m3/s vízhozam tudott biztosítani.

„Ezek az értékek együttesen azt jelzik, hogy jelentős erózió történik a hajózott csatorna és a fenékküszöb keresztszelvényében. Ez egyrészt abból eredeztethető, hogy a nyitva hagyott medercsatornában az áramlási sebesség még alacsony vízhozam mellett is jelentős, ezért a hajózási csatorna medre folyamatos kimosódásnak van kitéve” – mondja Takács. „Másrészt maga a gáttest vegyes összetételű, különböző szemnagyságú és mennyiségű finom-frakciót, akár törmeléket tartalmaz, azaz a technológiai fegyelem hiányosságai és medererózió miatt folyamatosan, a mai napig mosódik.”

Jánossy András, környezetgazdász-matematikus, az Antall-kormány környezetvédelmi miniszterének dunai ügyekért felelős tanácsadója szerint Pakson nem fenékküszöböt építettek, hanem egy „vízi csősatut”, ami összeszorítja a vizet, és ezáltal részben meg is emeli, részben pedig felgyorsítja. A két gátrész között fellépő, ún. kontrakciós jet-hatást szerinte nem modellezték, „ezért következett be a mederben az egyébként megelőzhető kimosódás, a műtárgy állapotát is veszélyeztető hatalmas, lefele 150 méter hosszúságra nyúló üst-képződés” – mondja Jánossy. „A benyújtott anyag ugyan sok helyen emlegeti, de sehol sem bizonyítja, hogy a műtárgy és mederfenék az eddig megtett intézkedések következtében stabilizálódna, illetve hogy stabilizálni tudnák. A műhold-fotókon látható, hogy a mai napig is folynak a több mint egy hónapja keletkezett üst betöltésére tett próbálkozások.”

Eltolódott a hajózási csatorna

Más is látszik azonban a műhold-felvételeken. „A hatóságnak beadott dokumentáció ugyan kevés tervezési és megvalósulási részletet tartalmaz, de amit tartalmaz, az az egészét tekintve nem felel meg a valóságnak” – mondja Takács Attila. „Ugyanis a copernicus.eu nyíltforrású műholdfelvételek alapján egyértelmű, hogy a jelentésben a gát műszaki tartalma jelentősen eltér a valóságban kivitelezettől, mind a gátak hossza, szélessége, mind pedig a magassága tekintetében. Mindezek miatt a valamikori mély, hajózásra kijelölt csatorna nyomvonala eltolódott a Duna középvonala felé. Számításaim szerint az atomerőmű működéséhez és az egyidejű hajózási feltételek biztosításához legalább 900 m3/s dunai vízhozamra van szükség az eltolódott hajózási medercsatorna jelenlegi keresztmetszete és a véglegesnek tűnő, az elvárt 160 helyett csupán 120 méteres szélessége miatt.” Ezt a vízhozamot néhány napja elérte a Duna vízhozama Paksnál.

Muhold

A Sentinel-2 műhold felvétele október 28-án

„A hajózási, illetve az árvízvédelmi megengedhetőség tekintetében a vízügyi hatóságnak a tiszte, hogy kimondja a végső szót” – mondja Jánossy András. „A vízügyi eljárás jogi értelemben és időben is később következik majd, mint a környezetvédelmi, azonban nyilvánvaló, hogy a környezetvédelmi hatóság elé sem lehetne olyan műszaki megoldást terjeszteni, amelyről nem lehet kellő bizonyossággal feltételezni, hogy meg fog felelni a hajózási, illetve az árvízvédelmi jogszabályokban előírtaknak. E kérdések tárgyában a dokumentáció nem szolgáltat bizonyítékokat: nem mutat be megbízható modellezést, és arra támaszkodó, a hatóság által reprodukálható, ellenőrizhető számításokat.”

A jelentés szerint a Dunából kimosott mederanyag nagyobb részét a hajózócsatorna 300 méterrel lejjebbi szakaszán rakta le a folyó, ezért „a hajóút helyreállítása szükséges, a lerakott mederanyag kotrásával”. A folyószakaszon augusztus 13. óta bizonytalan ideig teljes hajózási zárlat van érvényben, a fenékküszöböt korábban nemzetközi hajózási szervezetek is kritikával illették.

Hoppá, strand

Jánossy András erősen kételkedik az OVF-vezetők hozzáértésében. „Az inkompetencia rögtön az elején, a bárka-süllyesztéssel megmutatkozott. Ugyanis a bárkát a folyó jobboldalán süllyesztették le, ahol képtelenség volt a „Duna medrében úszólétesítmények által történő ideiglenes és részleges mederelzárás” létrehozása − miként a kormányrendelet előírja −, hiszen itt a lesüllyesztés után is több méteres mélység volt a bárkák feneke alatt. Érthető, hogy itt a bárkasüllyesztés hatása minimális volt.”

Emellett felteszi a kérdést, vajon miért nem a megfelelő átellenes helyen, hanem 50 méterrel lejjebb lett megkezdve a baloldali műtárgy-szárny építése? Az értékelő jelentésben az áll, hogy a kezdeti elképzelések szerint egy egyenes vonalvezetésű kőmű került volna kialakításra. A „gördülő tervezés során azonban a helyi viszonyok figyelembevétele folytán a megvalósult kőmű tengelye egy tört vonal”.

„Az iránytörés a dunaszentbenedeki partszakasz strandolásra alkalmas részének védelme érdekében történik: minél hosszabb partszakasz maradjon meg a strandnak, melyet étterem és kemping is kiegészít, továbbá a létesítményhez kapcsolható csónakkikötő kialakítása is tervezett.”

Takács Attila szerint mérésekkel kellene azonosítani azokat az eróziós helyeket, amelyeket folyamatos kőszórással pótolni, korrigálni lehet, illetve megoldás lehet még a fenékküszöb nagyobb vastagságú medergátjának utólagos (költséges) belső szigetelése. „Véleményem szerint azonban a megépített medergátat több oknál fogva kizárólag ideiglenes – nem több mint 10 éves – megoldásnak érdemes elkönyvelni.”

Kié a felelősség?

Az Átlátszóval korábban mind az OVF, mind pedig a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy nem történt kivitelezési hiányosság, a tervezésben részt vevő Műegyetem pedig nem kívánt válaszolni a kérdéseinkre. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Láng István 2026. október 15-ei hatállyal lemondott tisztségéről, egyelőre nem világos, játszott-e ebben bármilyen szerepet a paksi történet.

Magyar Péter miniszterelnök szeptemberi országjárása során azt mondta, „Nagyon gyorsan kellett dolgozni előkészített dokumentumok és számítások nélkül. A szakemberek éjjel-nappal dolgoztak. Dolgoztak a Műegyetem mérnökei, a vízügyesek, az energetikai szakemberek, és hozták a verziókat.

Meghallgattuk őket, senki nem mert állást foglalni, mindenki rám nézett, én pedig ráböktem az egyik verzióra, másnap a kormány elfogadta.”

A vonatkozó rendelet értelmében 2026. szeptember 30-ig kell kérelmezni az illetékes környezetvédelmi hatóságtól (Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal) a környezetvédelmi működési engedélyt a paksi fenékküszöbhöz. A kérelmet és a kapcsolódó dokumentációt az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából a VIZITERV Environ Nonprofit Kft. végzi, az élővilág-védelmi tanulmányt és a Natura 2000 hatásbecslési dokumentációt a BioAqua Pro Kft. készítette. Az eljárás során november 2-án közmeghallgatást tartanak Dunaszentbenedeken.

Fülöp Orsolya

Címlapkép: A dunai fenékküszöb építése Pakson, 2026. augusztus. A kép forrása dr. Ruszin-Szendi Romulusz Facebook-oldala.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • AdjukÖssze
  • PayPal
  • Átutalás
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót vagy baseball sapkát!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Átlátszó
Átlátszó mobilalkalmazás Ne maradj le a legfrissebb oknyomozásokról!
Letöltöm