Sok millió forintjába kerülhetett a magyar adófizetőknek a budapesti CPAC
Egy félállami alapítvány 390 millió forintot adott az összejövetelt szervező Alapjogokért Központnak rendezvényszervezési célokra.
Egy félállami alapítvány 390 millió forintot adott az összejövetelt szervező Alapjogokért Központnak rendezvényszervezési célokra.
Erről írtak a vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Heti lapszemlénk.
A szolgáltatásra kiírt közbeszerzési eljárásnak most lett eredménye.
Egy új tanulmány szerint Cey-Bert Róbert Gyula szárnyaló mesélő kedve kitör a gasztronómia szakmai keretei közül: a vendéglátásban elért sikerei mellett aktív résztvevője a világtörténelemnek.
Még mielőtt bárki megijedne, hogy e vaskos szakkönyv a laikusok számára érthetetlen és így érdektelen lehet, foglaljuk össze kisiskolásmódra: a szerző mondanivalója az, hogy korunkban azért vannak válságok, mert a társadalomban a valakik elvesztették jelentőségüket.
Az Átlóra készült interaktív anyagunkban végignézheted a Formula 1 elmúlt 72 és fél évének történetét!
Ez több, mint a választás előtti SZJA-visszatérítés összege.
Ezt kéne leszorítani 15%-ra, hogy megkapja Magyarország az uniós pénzeket.
A kormányhivatal szerint az unikális területre tervezett épületekkel szemben alapvető elvárás lenne, hogy nem károsítja Tihany tájképi egységét.
A szerb és a koszovói albán nacionalizmus szimbolikus ügyek mentén folytatott konfliktusai már régóta nehezítik a két ország Európai Uniós csatlakozási folyamatát.
A közbeszerzési eljárást egy közvetetten állami tulajdonú cég nyerte.
Szeptembertől kilenc hónapos gyakornoki programot indít az Átlátszó, 18 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk.
A dél-koreai tulajdonú gyárban robbanás történt júliusban. Kiderült, hogy az üzem korábban Katasztrófavédelmi engedély nélkül is működött.
A népszavazás ugyan érvénytelen lett, de az üzenet egyértelmű a tiltakozó helyi civil szervezetek szerint.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Heti lapszemlénk.
A háború kitörése óta egy független újságírókból álló csapat az orosz fegyverek, katonák és háborús bűnök azonosításával és bemutatásával foglalkozik.
Kollégánk a Tihanyba tervezett legújabb beruházás elleni civil akcióról beszélt az Esti Gyorsban.
A sittlerakóban maximum egy évig lehetne tárolni az anyagokat feldolgozás és elszállítás előtt. Az érintett cégre látszólag hiába szabnak ki büntetést.