Felcsút travel club

Orbán Viktor és kísérete Bécs egyik legdrágább hotelében szállt meg, de a költségeket nem árulják el

Július végén Orbán Viktor miniszterelnök 3 minisztere, Gulyás Gergely, Nagy Márton és Szijjártó Péter, valamint népes stáb kíséretében utazott Bécsbe, ahol Karl Nehammer osztrák kancellárral tárgyalt. Az Azonnali.hu információi szerint a mintegy 40 fős delegáció a néhány órás hivatalos program miatt nem csak kiautózott Bécsbe, hanem ott is aludtak a találkozó napján – méghozzá az osztrák főváros egyik legdrágább szállodájában. Kálmán Olga egykori tévés, jelenleg DK-s országgyűlési képviselő a külügyminisztertől érdeklődött a kiruccanás költségeiről, de csak a tárgyalások fontosságát hangsúlyozó mellébeszélést kapott válaszul.

A magyar miniszterelnök július 23-án Tusványoson a fajkeveredés ellenzéséről beszélt, majd következő külföldi útja Bécsbe vezetett, ahol a rasszista eszmefuttatást azzal magyarázta, hogy „félreérthetően fogalmazott”. Ausztria fővárosában Karl Nehammer osztrák kancellárral az orosz-ukrán háborúról, az európai energiaválságról, és az illegális migrációról tárgyalt Orbán Viktor. Az viszont „kimaradt” a hivatalos tudósításból, hogy hatalmas stáb ment vele, és Bécs egyik legdrágább hotelében szállt meg a népes magyar delegáció.

Még az 57 milliós amerikai repülőút előtt, július 28-án találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és ausztriai kollégája, az ottani kormányt irányító Karl Nehammer osztrák kancellár. A kormányzati oldalon elérhető beszámoló szerint Orbán kifejtette:

„amikor könnyű idők járnak, akkor a barátság is könnyű, amikor nehéz idők járnak, akkor meg nehezebb”. Most nehéz idők járnak, és kérdés, hogy a speciális történelmi barátság a két nemzet között segít-e a háború, a migráció, az energia és a gazdasági együttműködés kérdésében. A tárgyalások után megállapítható, hogy „a következő években is számíthatunk Ausztriára”, és fordítva is így áll a helyzet.

Ami a hivatalos közleményből kimaradt, arról az Azonnali.hu írt: a lap szerint az osztrákok megdöbbentek, hogy Orbán Viktor milyen hatalmas stábbal utazott ki.

Kb. 40 fős stáb kísérte Orbánt

Ahogy a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közölt fotón is látszik, Orbánnal ment Szijjártó Péter külügyminiszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, továbbá Bóka János európai uniós kérdésekért felelős államtitkár, és Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója is. Az Azonnali szerint rajtuk kívül 25 fős stáb kísérte a miniszterelnököt, plusz Szijjártó is vitt körülbelül 10 főt, így a delegáció létszáma összesen 40 fő körül volt.

Az Azonnalinak nyilatkozó bécsi forrás szerint az osztrákokat meglepte Orbán Viktor kíséretének nagy létszáma („A népes stáb biztosan tekintélyt sugall, de ilyen eszközökkel ma már jellemzően Európától jóval délebbre és keletebbre találkozni csak a diplomáciában” – nyilatkozta a forrás), és azt sem díjazták túlzottan, hogy a magyar delegáció sok-sok szirénázó autóval közlekedett a városban.

Ez látszik az alábbi videón is: az osztrák rendőrmotorosok után legalább 8 magyar rendszámú autó közlekedik konvojban, köztük 2 Mercedes és 2 Volkswagen kisbusz.

Orbán Viktor szokás szerint kisbusszal érkezett a találkozó helyszínére, a szövetségi kancellária Ballhaus téri épületéhez, ahol Karl Nehammer kancellár és katonai díszsorfal várta. A Heute („ma”) nevű osztrák hírportál fotósa megörökítette azt a pillanatot, amikor a magyar miniszterelnök kiszállt az ikonikus járműből.

Orbán Viktor kiszáll a kisbuszból Bécsben, Karl Nehammer osztrák kancellár várja (fotó: Sabine Hertel/Heute.at – közlés a lap engedélyével)

Luxusszállodában aludtak

Az Azonnali szerint a találkozó meglehetősen rövid volt: Orbán Viktor fél órát tárgyalt négyszemközt Karl Nehammerel, ezalatt a minisztereknek és Orbán Balázsnak is szerveztek egy-egy kétoldalú találkozót, majd volt egy félórás plenáris megbeszélés, végül egy egyórás ebéd. Vagyis összesen 2 óra, szünetekkel együtt max. 3 óra lehetett a hivatalos program, hamar véget ért, és Bécs nincs is messze Budapesttől, ennek ellenére Orbánék nem jöttek haza rögtön, hanem

a delegáció Bécs egyik legdrágább szállodájában, a Bristolban töltötte az éjszakát.

A belvárosban található hotel a Mariott-lánc tagja, és vele szemben található a híres bécsi operaház, amire sok szobájából kitűnő kilátás nyílik. A szálloda honlapján foglalva 1 éjszakára

  • a legolcsóbb szoba 375 euró (400-as árfolyammal számolva 150 ezer forint),
  • a legolcsóbb lakosztály, az Opera 1042 euró (416.800 forint),
  • a legdrágább, elnöki lakosztály, a Prince of Wales pedig 6000 euró (2,4 millió forint).

A Hotel Bristol Bécsben (fotó: Thomas Ledl/Wikipedia)

Titkolják a költségeket

Az Azonnali cikke után Kálmán Olga extévés, a DK országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult Szijjártó Péter külügyminiszterhez. A képviselő azt tudakolta, hogy

  • mennyibe került az adófizetőknek Orbán Viktor „bécsi rongyrázása”, és
  • hajlandóak-e az út számláit nyilvánosságra hozni.

Szijjártó nevében Menczer Tamás államtitkár reagált, ám a két pofonegyszerű kérdésre nem válaszolt. Csak azt ecsetelte, hogy miről (háború, béke, bevándorlás) volt szó a találkozón, és Ausztria mennyire fontos partnerünk. Menczer azt is közölte, hogy a tárgyalások „összesen mintegy ”4 órán keresztül zajlottak, és utána következett a munkaebéd „a diplomáciai szokásoknak megfelelően”.

Menczer Tamás válasza Kálmán Olgának (forrás: parlament.hu)

Az Azonnali információja szerint Orbán Viktor a Bristol egyik lakosztályában aludt, és ha ez az elnöki volt, akkor csak az közel 2,5 millió forintba került az adófizetőknek. Ha a 3 miniszter 1-1 sima lakosztályban szállt meg, akkor az fejenként bő 400 ezer, összesen 1,2 millió forint volt.

Plusz a 40 fős stáb a legegyszerűbb módon, 20 db kétágyas szobában elosztva további 3 millió forintot (20 x 150 ezer) jelent. Ez összesen 6,7 millió forint egy éjszakára, de az összeg nyilván lehet ennél jóval több is, hiszen a delegáció szobabeosztásánál a legsimább verzióval számoltunk.

Bár Menczer Tamás meg sem említette a Bristolt a parlamenti válaszban, a Heute videója megerősíti azt az információt, hogy ott szállt meg a magyar delegáció, a felvételen ugyanis rengeteg rendőr és több villogóval felszerelt autó látható a luxushotel előtt.

Bécs után volt az 57 milliós amerikai repülőút

Az Azonnali forrása úgy fogalmazott a lapnak, hogy neki a magyar delegáció látogatása inkább egy kedélyes kirándulásnak tűnt, mint egy munkaútnak: „mintha Orbán Viktor meg szerette volna egy kicsit előlegezni a szabadságát”.

Az biztos, hogy a bécsi kiruccanás július 28-án volt, augusztus 1-jén pedig a miniszterelnök már Amerikába repült a kíséretével a 607-es honvédségi Falcon fedélzetén. Először New Yorkba ment, és másnap a közeli Bedminsterben találkozott Donald Trump amerikai elnökkel, majd átrepült Dallasba, ahol augusztus 4-én beszédett mondott a (szél)jobbos CPAC színpadán. Augusztus 5-én jött haza az USÁ-ból, majd másnap Horvátországban nyaralva bukkant fel – mivel a honvédség luxusrepülője is épp oda ment, erős a gyanú, hogy azzal utazott az Adriára, bár a sajtófőnöke ezt tagadta.

57 millió forintba kerülhetett Orbán Viktor amerikai kiruccanása a honvédségi luxusrepülővel | atlatszo.hu

A miniszterelnök augusztus elején utazott ki az Amerikai Egyesült Államokba, ahol találkozott Donald Trump korábbi amerikai elnökkel, és beszédet mondott a konzervatívnak nevezett CPAC színpadán. Orbán Viktort és kíséretét a Magyar Honvédség 607-es lajstromjelű, Dassault Falcon 7X típusú repülője vitte Amerikába, és hozta onnan haza. A luxuskategóriájú gép üzemeltetési költsége rendkívül magas, óránként közel 3 millió forint, tehát a mintegy 20 órás Budapest – New York – Dallas – Budapest út nagyjából 57 millió forint közpénzbe került. Hardy Mihály repülési szakértő, a Budapest Airport Zrt. korábbi kommunikációs igazgatója további érdekességeket is megosztott az Átlátszóval a honvédségi Falconokról.

Ahogy azt Hardy Mihály repülési szakértő az Átlátszónak elmondta, a 607-es lajstromjelű, Dassault Falcon 7X típusú repülőgép üzemeltetése rendkívül drága, óránként közel 3 millió forint. Hardy kiszámolta, hogy a mintegy 20 órás Budapest – New York – Dallas – Budapest út nagyjából 57 millió forint közpénzbe került. Ezzel az a probléma, hogy az amerikai út inkább magánprogram volt, nem hivatalos út, hiszen Orbán a volt elnökkel találkozott, és az ő pártjának rendezvényén vett részt, nem Magyarország ügyeit intézte az Egyesült Államok jelenlegi vezetésével.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Karl Nehammer osztrák kancellár (b4) és Orbán Viktor miniszterelnök (j4) plenáris tárgyalása Bécsben 2022. július 28-án. A kormányfő mellett Nagy Andor, Magyarország bécsi nagykövete (j7), Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (j6), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j5), Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j3), Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (j2) és Bóka János, a miniszterelnök európai uniós kérdésekért felelős államtitkára (j). (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher). A Heute írásos engedélyt adott a fotója és videója használatára.

 

 

Megosztás