Győr

Titkolják, hogy mi van a győri önkormányzat és az Audi 14 éve kötött szerződésében

A győri önkormányzat 2010-ben, Borkai Zsolt polgármestersége alatt kötött az Audival egy szerződést, annak tartalmát azonban titkolják. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Dézsi Csaba András jelenlegi városvezetőt, aki nem válaszolt. Kérdeztük Borkai Zsoltot, aki anno aláírta a szerződést, de érdemben ő se reagált: azt mondta, az utódjánál érdeklődjünk. A másik szerződő fél, az AUDI HUNGARIA Zrt. sem volt hajlandó a dokumentumról felvilágosítást adni.

Pintér Bence, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZVE) színeiben az LMP, a Momentum és az MSZP támogatásával induló győri polgármesterjelölt korábban megpróbálta a szerződést kikérni, de a polgármester megtagadta az adatigénylés teljesítését. Pollreisz Balázs MSZP-s önkormányzati képviselő viszont elolvashatta a megállapodást, amelynek tartalmáról a közgyűlésen nem beszélhetett, de annyit elmondott, hogy szerinte nem szolgálja Győr érdekét.

Korábban Dézsi Csaba András arról beszélt, hogy a Borkai-korszakban a győri városházán dolgoztak olyan lobbisták, akik nem a város, hanem bizonyos magáncégek érdekeit szolgálták, s ő emiatt kirúgta ezeket a dolgozókat. De amikor a Fidesz politikusát (aki újraindul a közelgő önkormányzati választásokon) a részletekről, konkrét nevekről faggattuk, elzárkózott az érdemi válaszadástól, csupán arról beszélt: jogilag minden rendben volt. Mi azért megpróbáljuk megszerezni a titkos szerződést.

Dézsi, Borkai és az Audi sem mond semmit

Az alábbi kérdéseket tettük fel az ügyben Dézsi Csaba Andrásnak, Győr fideszes polgármesterének, mikor közérdekű adatigényléssel fordultunk hozzá egy, az AUDI HUNGARIA Zrt. (illetve annak cégei, érdekeltségei, tulajdonosa) által 2010-ben a győri önkormányzattal kötött szerződéssel, illetve általában a győri önkormányzat által az AUDI HUNGARIA Zrt.-vel (illetve annak cégeivel, érdekeltségeivel, tulajdonosával) kötött szerződésekkel kapcsolatban:

  • Értesülésem szerint ez a szerződés titkos, a nyilvánosság számára nem ismerhető meg. Ez megfelel a valóságnak?
  • Ha igen, mi az oka a titkosításnak, és mennyi időre, hány évre titkosították? A szerződés egészét vagy csak annak egy részét titkosították?
  • Van-e ezen a szerződésen kívül más, az AUDI HUNGARIA Zrt. és a győri önkormányzat által kötött szerződés is, amelyet titkosítottak?
  • Ha nincs ilyen (és a 2010-ben kötött szerződés sem titkos), akkor meg tudja erősíteni, hogy az AUDI HUNGARIA Zrt. és a győri önkormányzat között kötött összes szerződés nyilvános, így bárki által megismerhető? Amennyiben igen, akkor az elektronikus közzétételek helyét is kérném linkben.

Érdeklődésünkre azonban nem jött válasz a győri polgármestertől. Megkerestük Dézsi elődjét, a 2019-es újraválasztását követően a jachtos szexbotrány miatt lemondott, de most a városvezetésért ismét ringbe szálló Borkai Zsoltot. „Kérem, minden ilyen kérdéssel, kéréssel forduljon Dézsi Csaba András polgármesterhez” – válaszolta érdeklődésünkre Borkai.

Nem jutottunk többre az Audinál sem: „Szeretnénk arról tájékoztatni, hogy vállalatunk alapvetően nem ad információkat partnereivel kötött megállapodásairól és azok tartalmáról” – felelték.

Borkai Zsolt

Borkai Zsolt, Győr akkori fideszes polgármestere a 25 éves Audi Hungaria sajtótájékoztatóján Budapesten a Gresham-palotában 2018. február 19-én. (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Dézsi korábban titoktartási kötelezettségről beszélt

Korábban már Pintér Bence, az Ugytudjuk nyugat-magyarországi hírportál szerkesztője, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület több ellenzéki párt (LMP, Momentum, MSZP) támogatásával induló polgármesterjelöltje is megpróbálta kikérni a szerződést.

Neki 2024. április 11-én Dézsi Csaba András azt válaszolta, hogy „hivatkozott szerződést a Felek 2010-ben kötötték. A szerződés keletkezésekor hatályos, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény […] az információszabadsághoz való jog körében nem rendelkezett a titoktartási kötelezettség/üzleti titok és közérdekű adat viszonyrendszeréről. Ezt a tárgykört a jelenleg hatályos Infotv. először a Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályokra hivatkozva”, majd 2014. március 14-től az Infotörvény 27. paragrafusának 3. bekezdésébe emelve szabályozta.

„A Felek így a szerződésben a szerződés tartalmának megismerhetőségi korlátjaként jogszerűen alkalmazták a titoktartási kötelezettség kikötését. Ezen Felekre vonatkozó kötelezettség megsértése súlyos következményekkel járhat mindkét Fél részére” – tette hozzá Dézsi Csaba András.

A polgármester Pintér Bence adatigénylésének megtagadását úgy indokolta: „Az Alaptörvényből levezethető visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközőnek minősül ha a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell”.

Ezzel hivatkozott Dézsi a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 2. paragrafusának 2. bekezdésére, mely szerint: „Jogszabály a hatályba lépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, nem tehet terhesebbé valamit, nem vonhat el vagy korlátozhat jogot és nem nyilváníthat valamelyik magatartást jogellenessé.” A fentiek értelmében az adatigénylést elutasítom – írta Dézsi Csaba András a választáson ellene induló Pintérnek.

Dezsi Audi 210910 Fb

Dézsi Csaba András győri polgármester az Audi ünnepségén 2021 szeptemberében (fotó: Dézsi/Facebook)

Pintér Bence szerint az iparűzési adóról állapodott meg Borkai az Audival

Megkerestük Pintér Bencét is. A TSZVE polgármesterjelöltje szerint „Győr fideszes városvezetése az elmúlt években több milliárd forintot hagy elfolyni a költségvetésből – nem csak az általam feltárt kétes üzletek, de az adópolitikája kapcsán is. Győr az utolsó nagyváros, ahol 1,6 százalék az iparűzési adó, amivel tavaly 7 milliárd forintot hagyott a város a nagyvállalatoknál.

Eközben Győrt 11 milliárd forintra sarcolja a fideszes kormány szolidaritási adó címén, amit viszont úgy számolnak, mintha Győr beszedte volna az iparűzési adó teljes összegét! Szóval egy oldalról nem szedi be a város a nagyvállalatoktól az adót, másik oldalról pedig még el is veszik a győriek pénzét” – mondta el a városvezetésre pályázó újságíró.

Pintér azt is elmondta: „Mint az utóbbi hónapokban kiderült, az abszurd állapot oka, hogy

Borkai Zsolt korábbi fideszes polgármester titkos alkut kötött az Audival arról, hogy a város leszállítja a helyi iparűzési adót 1,6 százalékra, és 2027-ig ott is tartja azt a nagyvállalat érdekeit szem előtt tartva.

A megállapodás egyéb részleteiről nem tudni semmit, hiszen a szerződés titkos, sem a cég, sem az önkormányzat nem adja ki. Felháborítónak tartom, hogy egy polgármester tizenévekre előre korlátozta a mindenkori közgyűlés egyik legfontosabb jogát, az adó megállapítását, és még csak azt sem tudhatjuk meg, milyen alapon” – fogalmazott Dézsi Csaba András kihívója.

ELÉG A TITKOLÓZÁSBÓL: MUTASSÁK MEG A GYŐRIEKRE NÉZVE HÁTRÁNYOS AUDI SZERZŐDÉST!

A keddi közgyűlésen Dézsi Csaba András…

Közzétette: Pintér Bence – 2024. március 27., szerda

 

Pintér hangsúlyozta, hogy „felelőtlenség a jelenlegi fideszes városvezetés részéről több milliárd forintot kidobni az ablakon, hiszen tudjuk: az utaink rossz állapotban vannak, a közösségi közlekedésre sokkal több pénzt kellene költenünk, az óvodáinkban az alacsony bérek miatt nincs óvónő, a Győr-Szolnál ugyanezért nincs szakember, a színházi és önkormányzati dolgozókat sem fizetik meg.

Polgármesterként mindenképpen felülvizsgálom az Audival kötött szerződést, és ezután olyan helyi iparűzési adókulcsot vezetnék be, ami igazságos mértékben vár hozzájárulást a győri üzleti élet legnagyobb szereplőitől” – tette hozzá Pintér Bence.

„Nincs benne a város érdeke”

Pollreisz Balázs MSZP-s önkormányzati képviselő viszont beletekinthetett a szerződésbe, de a titkosítás miatt a tartalmát nem ismertethette a nyilvánossággal.  „Ami benne van, arról nem beszélhetek, ami viszont nincs benne, arról igen” – mondta el a 2024. április 30-i közgyűlésen. Hozzáfűzte:

„Sajnálatos módon azt látom, hogy a szerződésben nincs benne a város érdeke egyáltalán.” Erre a fideszes polgármester „Egyetértünk!” felkiáltással reagált. Pollreisz azt is elmondta: szerinte „lett volna megoldás arra, hogy ezen a szerződésen módosítsanak.”

Dézsi Pintér Bence adatigénylése megtagadásának napján, április 11-én egy rendezvényen (konkrét cégnevek, személyek említése nélkül) arról beszélt, a korábbi ciklusokban (vagyis Borkai idején) bizonyos vállalkozók szabták meg, mik legyenek a rájuk vonatkozó szabályok.

Dézsi szerint egy rémregény lenne belőle, ha elmondaná, mik zajlottak Borkai alatt, akinek a bukása után „nem csontvázak estek ki a szekrényből, hanem egy egész köztemető”.

A jelenlegi fideszes polgármester szerint amikor ő átvette az önkormányzatot, néhány ott dolgozó emberről kiderült: valójában magáncégek lobbistáiként tevékenykedtek. Dézsi Csaba András elmondta: az egyik cégvezető el is dicsekedett neki, hogy egy bizonyos városházi dolgozó valójában neki dolgozik. A polgármester ezután kirúgta az érintett dolgozókat.

A beszélgetés végén a jelenlévőknek lehetőségük volt kérdéseket feltenni a városvezetőnek. Ezt kihasználva a cikkíró a 24.hu-nak tudósítva rákérdezett: Dézsi Csaba András tudna-e neveket mondani, hogy kik voltak ezek a dolgozók, illetve cégvezetők. „A válaszom az, hogy tudnék. Következő kérdés?” – reagált a polgármester.

A következő kérdés az volt: akadt-e az érintett lobbisták között olyan, akinek a tevékenysége átlépte a törvényes kereteket? Indult-e ezek miatt az önkormányzatnál belső vizsgálat, fegyelmi eljárás, illetve tettek-e feljelentést?

„Az olvasókat és a közvéleményt nem ez érdekli. Miután kirugdostam őket pillanatok alatt, ennek következtében semmi olyan dolgot nem követtek el, ami etikátlan vagy törvénytelen lett volna” – válaszolta Dézsi Csaba András, nagyvonalúan átlépve azon, hogy a kérdés természetesen arra vonatkozott, hogy a kirúgásuk előtt, azaz még a Borkai-korszakban követtek-e el olyat ezek a személyek, ami vizsgálatot vagy feljelentést érdemelt volna.

„Szerintem ezt felesleges tovább fejtegetni, hiszen pontosan tudja, hogy nem fogok mondani neveket, és bár a kérdése provokatív, és úgy tűnik, hogy logikus, de javaslom, hogy írja be a telefonjába, és nézze meg a lobbista jelentését: nem lesz ott az etikátlan vagy a törvénytelen”– fogalmazott a polgármester.

Majd hozzátette: „Az a helyzet, hogy a városházán dolgozó embereknek is vannak jogai, a lobbistáknak is vannak jogai, és nem kell feltétlenül rosszat feltételezni mindenkiről.”

Papp László Tamás

Címlapkép: Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere és Alfons Dintner, az Audi Hungária Zrt. leköszönő elnöke 2024. február 22-én a győri városházán (fotó: Dézsi/Facebook)

Megosztás