Közügyek 1 percben

Magyarország szuverenitása és a Fidesz oroszbarátsága 1 percben

A Fidesz-kormány évek óta mondja, hogy Magyarország önálló, vagyis szuverén állam, de ez csak annyit takar, hogy az Európai Unió alapértékeit nem hajlandók figyelembe venni. Oroszországgal viszont rendkívül szoros viszonyt ápolnak. Animációs videón mutatjuk, mit is jelent hazánk szuverenitása a Fidesznek.

A kormány által létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal korrupcióellenes civil szervezetek ellen indított vizsgálatot. Ez nem egyedi ötlet, Oroszországban régóta vegzálják a Putyin elnökkel kritikus civileket. Eközben Orbán Viktor miniszterelnök politikai tanácsadója azt nyilatkozta, hogy Ukrajnával ellentétben Magyarország nem védekezett volna egy orosz katonai támadás ellen. Putyintól tehát nem féltik hazánk szuverenitását, sőt.

„Európa fekete báránynak tart, mivel a szabadságot és a békét képviselem” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2023 júniusában a Libero című olasz napilapnak adott interjújában. Azt is mondta ugyanitt, hogy „Budapesten demokrácia van, és a kormány az emberek akaratát követi, miközben Brüsszelt szovjet típusú vezetés jellemzi”.

Orbán és kormánya 2010-es hatalomra kerülése óta harcol „Brüsszel” ellen: nem hajlandók betartani az Európai Unió alapértékeit, uniós szabályokba ütköző törvényeket hoznak, és megvétóznak fontos uniós döntéseket. Amikor pedig az Unió ezt a viselkedést kritizálja, vagy szóvá teszi, hogy a Magyarországnak adott EU-s támogatások elköltésénél hatalmas a korrupció, akkor az Orbánék válasza, hogy „Brüsszel” azért „bántja” őket, mert rezsiáremelést, migránstelepeket, meleguralmat és nemváltó műtéteket akar hazánkban bevezetni – a Fidesz pedig ezek ellen harcol.

 

Oroszországgal azonban kifejezetten baráti viszonyt ápol a Fidesz-kormány. Orbán Viktor miniszterelnök rendszeresen találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Szijjártó Péter külügyminiszter szinte hazajár Moszkvába, az oroszokkal kötött szerződéseket pedig évtizedekre titkosították. 2023-ban létrehozták a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, ami évi hatmilliárd forint közpénzből működik. A hivatal – putyini mintára – vizsgálatot indított korrupcióellenes civil szervezetek és a független sajtó ellen.

Közben a miniszterelnök tanácsadója azt mondta, hogy Ukrajnával ellentétben Magyarország nem védekezett volna egy orosz katonai támadással szemben. Oroszországtól tehát nem féltik hazánk szuverenitását, csak a kormánykritikus hangokat akarják elhallgattatni.

Erdélyi Katalin

A cikk és a videó a Szabad Média pályázat keretében, az Ökotárs Alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely támogatásával készült. Az itt megjelenő vélemények nem tükrözik a támogatók álláspontját. Videó és címlapkép: Átlátszó/Rick Zsófi

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42