Paks 2 atomerőmű

Újabb NER-siker: a WHB építi a Paks II. Erőmű Beruházási Központját 2,6 milliárdért

A West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte a Paks II. Atomerőmű Zrt. tárgyalásos eljárását, így nettó 2,6 milliárd forintért építheti fel az Erőmű Beruházási Központját. A WHB tulajdonosa az a Paár Attila, aki korábban megvásárolta Tiborcz István tulajdonrészét a közvilágítás-botrányról elhíresült Eliosban, és akit jelenleg a 45. leggazdagabb magyarként tartanak számon.

A Paks II. Atomerőmű Zrt. 2019. augusztus végén írt ki közbeszerzést az Erőmű Beruházási Központ építési engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítésére, valamint megvalósítására. Az ajánlattételi határidő szeptember vége volt, de az eredmény csak most lett nyilvános: az állami cég tárgyalásos eljárás keretében a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft.-t (WHB) hirdette ki nyertesként.

Az uniós közbeszerzési értesítőben szereplő információk szerint a WHB mellett a Laterex Építő Zrt. és a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. adott még be ajánlatot.

A nyertes WHB feladata lesz az Erőmű Beruházási Központ (EBK) nagyjából 3553 négyzetméter hasznos alapterületű irodaépületének felépítése, amely 300 fő irodai elhelyezésére lesz alkalmas a szükséges tárgyaló és egyéb kiszolgáló funkciók együttes biztosításával. Az EBK területét kerítéssel körülvett védett területként kell kialakítani, amelyen személygépkocsi parkolót, utat és kerékpártárolót is elhelyeznek, továbbá fákat is ültetnek majd.

A felek május 21-én írták alá a szerződést, melynek összértéke nettó 2,6 milliárd forint. A megbízás 390 munkanapra szól, elvileg tehát nagyjából 1,5 év alatt el kell készülnie a beruházásnak.

A nyertes West Hungária Bau Kft. már jól ismert szereplő a piacon, az Átlátszó is számos alkalommal számolt be a cég közbeszerzési sikereiről.

Többek között ők építkeznek a Várban és a Városligetben is: mélygarázst építenek 7,6 milliárdért, valamint a Pénzügyminisztérium épületén nettó 9,8 milliárd forint, a kivitelezés második ütemében pedig további 7 milliárd forintért dolgoznak. Emellett érdekelt a cég a dubaji világkiállításra szánt 10,6 milliárdos magyar pavilon felhúzásában is, valamint a szegedi és a soproni uszoda kivitelezésében, de benne voltak a vizes vb egyes projektjeiben, és a Bozsik stadion építésében is szerepet kaptak.

A milliárdos állami tendereknek is köszönhetően a cégnek 2017-ben 41 milliárd forint, 2018-ban pedig 50 milliárdos nettó árbevétele volt, amelyből 5 és 7,3 milliárd forint adózott eredménye lett.

A WHB tulajdonosa az a Paár Attila, aki korábban az Eliosban megvásárolta Tiborcz tulajdonrészét. A Forbes 2019-es összeállítása szerint Paár Attila a 45. leggazdagabb magyar 32,9 milliárd forintos vagyonával.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a NER-cégek különösen sikeresek a Paks II.-vel kapcsolatos pályázatokon. Mészáros Lőrinc cégei például már a sokadik tendert húzták be a területen.

Milliárdos projekteket nyertek a Paksi Atomerőmű által kiírt közbeszerzéseken Mészáros Lőrinc cégei

A Mészáros és Mészáros Kft., és a Duna Center Therm is tartolt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által kiírt közbeszerzéseken. Folytatódik Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek paksi menetelése.  

 

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Paks II. látványterve (forrás: Paks2.hu)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás