rendőrség

Közel 6 milliárd forintért újítja fel a West Hungária Bau a Nemzeti Nyomozó Iroda új központját

Mintegy 770 millió forintot fizet ki az Országos Rendőr-főkapitányság a West Hungária Bau Kft.-nek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) új, II kerületi ingatlanegyüttesén elvégzendő pótmunkákra. Így a cég, amely a Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila tulajdonában van, az NNI új központjának felújítását legfeljebb mintegy 5,9 milliárd forintért végezheti el.



Társadalmi célú hirdetés

A Készenléti Rendőrség (KR) Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Labanc utcai épületén elvégzendő pótmunkák összege 770 millió forint, amelyet a West Hungária Bau Kft.-nek fizet ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Ez abból a listából derült ki, amely a testület honlapján, a police.hu-n megtalálható, és amely az ötmillió forint feletti szerződéseket tartalmazza.

Az Átlátszó megkeresésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata azt közölte, hogy a munkák elvégzéséhez szükséges forrást a 1071/2017. (II.10.) Korm. határozat és a 1524/2018. (X.17.) Korm. határozat biztosítja.

A kormányhatározatok szerint 2017-ben legfeljebb 2,5 milliárd forint, 2018-ban pedig legfeljebb 2,673 milliárd forint fordítható az NNI új épületére. Ezekhez az összegekhez a kormány idén még 769,6 millió forint többletforrást biztosított a rendőrségnek az ingatlanegyüttes átalakítása során feltárt műszaki problémák és építési hiányosságok kijavítására.

A 2018-as kormányhatározatban az áll, hogy az NNI munkatársai – az egységes elhelyezés érdekében – 2019. augusztus 31-ig költöznének át a z új, Labanc utcai helyükre.

A rendőrség részéről azon kérdésünkre, hogy milyen gondok kerültek elő az átépítés közben, azt válaszolták, hogy az 1930-1940-es években épült, közel egy évtizede üresen álló objektumban az előre nem látható műszaki problémák kiküszöbölésén kívül többletköltséget jelentettek azok a munkák, amelyeket a biztonsági előírásoknak való megfelelőség érdekében el kellett végezni.

Értesüléseink szerint a nyomozó iroda munkatársai közül többen nem örülnek annak, hogy a főváros központjában lévő Aradi utcából kikerülnek a város szélére, az eddiginél nehezebben megközelíthető helyre.

A költözés egyébként már évekkel ezelőtt felmerült, mivel az NNI-sek különböző épületekben dolgoztak, így a gazdaságvédelmisek nem az Aradi utcai központban, hanem az István utcában kaptak helyet. Az akkori elképzelések szerint az új NNI-iroda a Rendészeti Biztonsági Szolgálat – ma KR – területén, a Kerepesi út és Pongrácz utca sarkán épült volna meg.

A Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila tulajdonában lévő West Hungária Bau Kft. az elmúlt években egymás után kapta az állami munkákat, amelyekről az Átlátszó is beszámolt.

Így például tavaly írtuk meg, hogy a West Hungária BauKft. és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. nettó 10,6 milliárd forintért alakítja ki Millenáris területén a létesítményeket és a közparkot, illetve a cég készítette el a vizes vb 3 milliárd forintos ugrótornya a Battyhány téren.

Aztán a WHB nyerte el – az ÉPKAR Zrt. és a LAKI Épületszobrász Zrt. közösen – a Magyar Állami Operaház korszerűsítésének generál tervezési és kivitelezési feladatait 14 milliárd forintért. Emellett 200 millió forintért bontja el a WHB a margitszigeti teniszpályát körülvevő néhány méter magas vasszerkezet, illetve földtöltésre épített betonlelátót.

Csikász Brigitta

A fotó a szerző felvétele.

Megosztás