közbeszerzés

A becsült ár négyszereséért újítja fel a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét a Magyar Építő Zrt.

Eredetileg mindössze 2,5 milliárd forintot szántak a beruházásra, a Magyar Építő Zrt. azonban 8,9 milliárdért vállalta el a munkát. A NER-cégek oldalán gyakran felbukkanó vállalkozásnak nem ez az első állami tendere, évek óta a piac meghatározó szereplője: ők építették például a ZÁÉV-vel a Puskás Arénát. 

Hivatalosan is kihirdették a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítására kiírt tender eredményét. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. május elején a Magyar Építő Zrt.-vel kötött szerződést a munkálatokra nettó 8,99 milliárd forint értékben.

Bár a hírről már a hónap elején beszámolt a G7, akkor még nem volt ismert a becsült ár. A most közzétett hirdetményből azonban kiderül, hogy

a MÁV eredetileg mindössze 2,5 milliárd forintot szánt a beruházásra, vagyis a nyertes a tervezett összeg közel négyszereséért vállalta a munkát.

A 9 milliárdos számlát pedig teljes egészében a magyar adófizetők állják a hivatalos tájékoztató szerint, holott Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója ősszel egy Magyar Nemzetnek adott interjúban arról beszélt, hogy a Keleti és a Nyugati pályaudvar felújításának előkészítésére európai uniós forrásokkal rendelkezik a MÁV. „Ezeket gondolták újra, és mivel máshogy szeretnének bizonyos fejlesztéseket megvalósítani, átcsoportosítanák a pénzt. Az illetékes szaktárcákkal már egyeztettek, a kormányhatározat megjelenését várják” – állt a cikkben.

Azóta kiírták a tendert, sőt, eredményt is hirdettek, így már nincs akadálya a munkálatoknak. A kivitelező feladata lesz a Nyugati pályaudvar felvételi épületének tetőfelújítása és az ahhoz kapcsolódó részleges csapadékvíz-elvezetési munkák, valamint kiegészítő munkák elvégzése.

A tetőfelújítás főbb elemei a következők:

  • a vágánycsarnok tető a csatlakozó üvegszerkezetekkel, a pénztárcsarnok tető, a McDonald’s tető és a homlokzati hat kisebb toronytető műemléki felújítása teljes tetőhéjazat cserével, a faszerkezeteinek lecserélésével, a fémszerkezetek javításával;
  • az üveg függönyfal teljes felújítása az épület mindkét végén;
  • a felvételi épület többi, még fel nem újított tetőszakaszának javítási munkái;
  • a csapadékvíz elvezető rendszer részleges átépítése;
  • a vágánycsarnok négy vágányára ideiglenes vágányvég kialakítása, felsővezeték bontása a csarnokban, ideiglenes kialakítása a csarnokig, ideiglenes utastájékoztatás kiépítése, két vágányra ideiglenes előfűtő berendezés kialakítása majd a munkák végeztével az eredeti állapotnak megfelelő állapot visszaállítása a felsővezeték esetében részleges felújítása;
  • 20 db irodakonténer telepítése 3 hónap időtartamra.

A munkálatok már meg is kezdődtek, és a közbeszerzési tájékoztató szerint előreláthatólag 2 évig fognak tartani.

A Nyugati pályaudvar lezárt csarnoka a vágányok felől 2020. május 10-én (fotó: Átlátszó / Erdélyi Katalin)

A Magyar Építő Zrt. mellett a Mészáros gyerekek cége, a Fejér-B.Á.L Zrt. adott még be pályázatot, amely 9 milliárd forint fölé tervezte a költségeket.

Közpénzesőben fürdik a nyertes

A Körösaszfalt Mélyépítő Zrt-n keresztül a West Hungária Bau Kft. (WHB) és az Épkar  Zrt. által tulajdonolt Magyar Építő Zrt. 2017-ben 24,4, majd 2018-ban 49 milliárd forint árbevételt ért el. Adózott eredménye 2017-ben 1,2 milliárd forint, 2018-ban pedig 3,6 milliárd lett, amiből a tulajdonosok 2,5 milliárd forintot vettek ki osztalékként.

A növekedő bevételek mögött több nagy összegű állami beruházás is áll:

A WHB az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila tulajdonában van. A cég sok közpénzes megrendelésnek is köszönheti a sikerét, amelyek gyakran megdrágultak menet közben. Így például a szegedi vagy a soproni uszoda, amelyek négyszeres, illetve kétszeres áron épülhetnek meg. A West Hungária Bau a kivitelezője a jelenleg 18 milliárdnál tartó Pénzügyminisztérium felépítésének is a Várban a Garage Ingatlanfejlesztő Kft.-vel közösen.

A WHB 2019-es éves beszámolója még nem elérhető, de 2018-ban 50, 2017-ben pedig 41 milliárdos nettó árbevételük volt, 7,3 illetve 5 milliárd forint adózott eredménnyel.

A Paár Attilával is közös vállalkozást működtető Szeivolt István cége, az Épkar Zrt.  érdekelt volt többek között az Operaház épületének megújításában, a vizes vb egyes projektjeiben, de a West Hungária Bau-val – egy közös vállalkozáson, a WHB-ÉPKAR Építőipari Kft-n keresztül – a dubaji világkiállításra szánt magyar pavilont is ők építik 10,6 milliárd forintért.

Az Épkar Zrt. 2016-ban 3,8 milliárd forintos forgalmat bonyolított, amely 2017-ben 16 milliárdra, majd 2018-ban 25,5 milliárdra nőtt. Ez tavaly 19,7 milliárdra esett vissza 2,87 milliárd forint adózott eredmény mellett.

Az Épkar Zrt. többségi részvényesének, Szeivolt Istvánnak a fiáról, ifjabb Szeivolt Istvánról a Heti Válasz korábban azt írta, hogy feleségével Orbán Ráhel és Tiborcz István esküvőjén is ott voltak.

Arról, hogyan profitálnak kormányközeli cégek az állami beruházásokból, itt írtunk részletesebben:

Kormányközeli cégcsoportokat hízlalnak a folyamatosan dráguló állami óriásberuházások

Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest.

 

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A felújításról tájékoztató tábla a Nyugati pályaudvaron 2020. május 10-én. (fotó: Átlátszó / Erdélyi Katalin) 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás