Bezárás
közpénzégetés

Lassan elkészül a bő kétszeresére drágult Bozsik Stadionnal a kormányközeli kivitelező

Javában épül Budapest legújabb sportlétesítménye, a Bozsik Stadion Kispesten, ami a Honvéd új otthona lesz. Nemrég látványos fázisba ért a beruházás: felkerültek az épületre a borítólemezek. A stadiont eredetileg 5 milliárd forintból tervezték felhúzni, de csak 11,7 milliárdért találtak rá kivitelezőt. Egy kormányhatározat szerint azonban az új komplexum ára akár 17 milliárdra is nőhet, az építkezéssel pedig NER-közeli vállalkozók járnak jól.

Támogasd az Átlátszót szja1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

A stadion borítólemezei a Honvéd színeiben, pirosban, feketében és fehérben pompáznak, és már az első székeket is elhelyezték a lelátón. A munka eme fontos fázisáról a kormányközeli építőcégek és állami beruházások kapcsán mindig jól értesült, és kizárólag pozitív hangvételű cikkeket közlő Magyar Építők mérföldkőként számolt be a kivitelező WHB fotóival illusztrálva. Mi is körbefotóztuk a létesítményt, így senki sem marad le a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásról.

A legtöbb borítólemez már a helyére került.

Drágább stadiont tudunk építeni

2014-ben dőlt el, hogy a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében új, többfunkciós létesítmény épülhet a Bozsik Stadion helyén. “Én úgy gondolom, hogy ez 2015 végére elkészül, de pontos időpontot majd csak akkor tudunk mondani, amikor meglesz a közbeszerzés” – jelentette ki még 2014 elején George F. Hemingway, a Budapest Honvéd akkori tulajdonosa.

A közbeszerzést először 2016 végén írták ki a stadionra, majd nyolc hónap alatt ötször is módosították a határidőket. Azonban 2017. szeptember közepén eredménytelen lett az eljárás, mert az új stadionra szánt 5 milliárd forintért nem találtak kivitelezőt. Csak egy évvel később, több mint dupla áron zárult le a Bozsik Stadion építési munkálataira kiírt tender:

nettó 11,8 milliárd forintért, közös ajánlattevőként a Pharos ’95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte el a megbízást.

Az építkezéssel ismét NER-közeli cégek kaszálhattak.

A műszaki leírás szerint az új Bozsik Stadion az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) 4-es kategóriájába kerül. A szövetség a kategóriákat 1-től 4-ig számozza, és minél magasabb sorszámú kategóriába tartozik egy létesítmény, annál jobbnak számít.

A legmagasabb, 4-es besoroláshoz komoly követelményeknek kell megfelelni, például minimum 8000 férőhelynek és abból 500 VIP-nak kell lennie. Az előírás szerint legalább 150 VIP parkolóhelyre is szükség van, ami a 438 parkolóhely egyharmadát teszi ki. Az Index írt még arról korábban, hogy mennyire aránytalanok ezek az elvárások az új Bozsik stadion óriási méretéhez képest. A lelátórész ugyanis 8200 néző befogadására lesz alkalmas, a média képviselőinek minimum 200 négyzetméter jár, és 25 közvetítőállomás is követelmény, a korszerű pályavilágítási-rendszer pedig HD-minőségű közvetítéseket tesz majd lehetővé. A beruházás keretében egy háromemeletes főépületet is megépítenek, ahol a sporttechnológiai területek, a VIP helyiségek kapnak majd helyet.

A 8 ezres luxusstadion idén nyárra készülhet el.

17 milliárdra emelkedhet az összeg

Nem sokkal a tender eredményhirdetése után, 2018 októberében a Magyar Közlönyben megjelent (25-26. oldal) egy kormányhatározat, amely szerint a 2019-es központi költségvetésből 9,35 milliárdot biztosítanak a stadion felépülésére, 2020-ban pedig további 4,2 milliárd forintot. Ha ezt a két összeget összeadjuk, máris 13,55 milliárd forintot kapunk.

A kormányhatározat rögzíti azt is, hogy 2019-ben maximum 12,8 milliárd forintot, 2020-ban pedig maximum 4,2 milliárd forint állami pénzt költhetnek a stadionra, tehát összesen 17 milliárdot.

Ezenkívül a 2018-as évre még megdobták a stadiont 1 milliárd forinttal labdarúgó sportlétesítmény fejlesztés jogcímen.

A régi stadion bontása 2019. február 18. és március 29. között zajlott. Miután lebontották a létesítményt, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapat akkori tulajdonosa 2019 márciusában rakta le az új Bozsik Stadion alapkövét. Az eseményen George F. Hemingway azt ígérte, hogy az új stadion műszaki átadása 2020. június 12-én lesz, és a „besorolása alapján csak Bajnokok Ligája-döntőt nem tudunk majd rendezni benne, azon kívül azonban mindent”.

A régi stadion bejárata.

A Honvéd 2019-ben Fidesz-közelbe került: a csapatatot a Metalcom-csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. vásárolta meg. A cégcsoport tulajdonosa a szentesi Bozó Zoltán fideszes politikus, a Metalcom pedig azzal lett ismert, hogy ők üzemeltetik a déli határon épített kerítést, amiért öt év alatt 6,5 milliárd forintot kapnak a magyar államtól.

A pénztár is megkopott.

8200 szék túlzás lehet 2700 nézőre

A Honvéd 2018-ban közzétette, hogyan növekedett az elmúlt években a látogatói száma a stadionban. Ha megnézzük az éves átlagokat, akkor láthatjuk, hogy az új, 8200 fő befogadóképességű stadion “kicsit” túlméretezett a szurkolótáborhoz. A megnyitóra az újdonság ereje miatt lehet, hogy megtelnek a lelátók, de kérdés, hogy sikerül-e megháromszorozniuk a látogatószámot, ami ahhoz kellene, hogy ne üres lelátók előtt játsszon a csapat.

  • A 2015/2016-os szezonban 24 756 fő néző fordult meg a Bozsik Stadionban, ami 1 547 fős átlagot jelent
  • A 2016-2017-es szezonban összesen 47 122 fő néző volt a Bozsik Stadionban, ez átlagban 2 772 fő

Az átlagnézőszámmal nem lesz könnyű megtölteni a stadiont.

A létesítmény megközelítése sem túl könnyű, ugyanis a Határ úti metrómegállótól még buszra vagy villamosra kell szállni. A stadion egyik érdekessége viszont, hogy a vendégszurkolók egy, a vasúti sínek feletti, 20 méteres hídon keresztül közelíthetik meg a szektorukat. Ilyen vasúti hidakkal nem szokta elkényeztetni a MÁV az utazóközönségét, elég csak megnézni a közelben található, s valószínűleg nagyobb forgalmat lebonyolító Kőbánya-Kispest vasútállomás lerohadt, vasúti pálya felett átívelő gyalogos-felüljáróját.

A vadiúj vasúti átjáró, ami a stadionhoz vezet.

Tavaly szeptemberben még nem volt tisztázott, hogy a létesítmény egyáltalán felépülhet-e, miután Karácsony Gergely, Budapest új polgármestere a kampányában stadionstopot ígért. A szurkolóknak azonban nem kellett sokáig aggódniuk, mert Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere megnyugtatta őket, hogy a folyamatban lévő beruházásokat nem állítják le: „Biztosíthatom Önöket, hogy nincs tehát sem a főváros új vezetésének, sem nekem olyan szándékunk, hogy a már épülő stadionberuházás ellen bármi módon fellépjünk”.

Orbán Viktor páholytársa kaszálhatott

A kivitelezést végző Pharos ’95 Kft. neve ismerős lehet Felcsútról is: a cég nemcsak pályákat épített az akadémiának, hanem a cégtulajdonos, Végh Gábor adományozta az intézménynek Puskás Ferenc egészalakos szobrát is. A cégnek a faluban telephelye is van, a Fő utca 311/5. hrsz. alatt, ami a cégjegyzék adatai szerint Mészáros Lőrinc állandó lakcíme, de a Mészáros és Mészáros Kft. székhelye is egyben. A Pharos ’95 Kft. éves forgalma 2017-ben 3,5 milliárd, 2018-ban pedig közel nettó 3,9 milliárd forint volt. A cég tulajdonosa korábbi sajtóhírek szerint a VIP páholyban szurkolt együtt a miniszterelnökkel a Pancho Arénában.

Végh Gábor  egyébként 2014-ben a Pharos ’95 Kft.-n keresztül a zalaegerszegi futballcsapat, a ZTE FC Zrt. tulajdonosa lett, és 2018-ban lefotóztuk, ahogy Mészáros Lőrinc lányával együtt hagyta el a budapesti repülőteret a miniszterelnök által is használt luxus magánrepülőgép landolása után.

A Bozsik stadion másik kivitelezője, a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila tulajdonában álló WHB éves forgalma 2017-ben nettó 41,3 milliárd forint, 2018-ban pedig 50,1 milliárd forint volt. A győri építési vállalkozás bevételeinek jelentős részét állami beruházások teszik ki, így például a cég nyerte a szegedi és a soproni uszoda, egy győri parkoló, vagy a Ligetben épülő mélygarázs kivitelezésére kiírt közbeszerzést is, és a WHB húzta fel az emlékezetes vizes vb híres ugrótornyát is.

A cég azonban nem csak stadiont, hanem kórházat is tud építeni: a közelmúltban ők kezdték el a járványkórház építését Kiskunhalason. Továbbá az Épkar Zrt. mellett a WHB volt a másik tagja annak a konzorciumnak, ami még 2015-ben kezdte el a a budai Kútvölgyi Kórház felújítását, azonban a koronavírus miatt karanténkórházzá avanzsált épület borítás nélkül maradt, és úgy áll azóta is. A felújítási munkák jogviták miatt teljesen abbamaradtak, és a legutóbbi hírek szerint peres eljárás van folyamatban a megrendelő és a kivitelező között.

Zsilák Szilvia

A fotók a szerző felvételei. A cégadatokat az OPTEN Kft. szolgáltatta.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám:18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom