Környezetpusztítás

23 fát vágtak ki, és csak kettőt kell pótolni a Gellért-hegy lábánál épülő sportcsarnok miatt

Februárban számoltunk be arról, hogy letarolták a fákat a Gellért-hegy tövében az egyik egyházi gimnázium udvarán, hogy helyet szabadítsanak fel egy 4,5 milliárdos beruházásnak. A XI. kerületi önkormányzat nagyon titkolta, hogy hány fa volt útban: sem a szomszédoknak, sem az Átlátszónak nem akarták elárulni. Egy helyi képviselő is kikérte az adatokat az önkormányzattól, ám először őt is elhajtották. Végül mégis elárulták neki, hogy az ingatlanon 23 fát vágtak ki, és mindössze 2 darab fát kell pótolni. Úgy tűnik, hogy nem véletlenül akarta titkolni az önkormányzat az adatokat.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium a főváros XI. kerületében, a Gellért-hegy lábánál fekszik. Az egyházi épület a Villányi úton a Feneketlen-tó közvetlen közelében, a Móricz Zsigmond körtértő néhány percnyi sétára található. Februárban írtunk arról, hogy a gimnázium udvarán fákat vágtak ki, mert sportcsarnok épül az iskola diákjainak. A beruházás összege 4,5 milliárd forint, amiből nem csak a sportkomplexum épül fel, hanem a gimnázium műemlék épületében is végeznek átalakításokat.

 

Már a második egyházi gimnázium tarolja le a fákat a Gellért-hegy oldalában

Számos fát kivágtak a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium hátsó kertjében, hogy felépíthessenek egy 4,5 milliárdos sportcsarnokot. A Gellért-hegy oldalában, néhány száz méterrel odébb korábban egy másik egyházi gimnázium tarolta le az udvarát az új tornaterem miatt.

Akkor hiába érdeklődtek a szomszédok a hivatalos szerveknél arról, hogy pontosan hány fát vágtak ki, mert a hatóságok szerint nekik nincs közvetlen érintettségük, ezért nem számítanak ügyfélnek sem. Emiatt elutasították a kérelmüket, és a lakók csak annyit tudtak meg, hogy január végére minden szükséges építési és műemlékvédelmi engedéllyel rendelkezett az építkezés. Februárban a hatóságok az Átlátszónak sem árulták el, hogy hány fa volt útban az építkezésnek. Az egyik lakó csak megsaccolni tudta a fakivágás mértékét: szerinte 10-20 fát vághattak ki.

A Szent Imre Gimnázium új sportcsarnokának látványterve. (fotó: szig.hu)

Egyébként nem egyedi eset, hogy fákat vágnak ki a Gellért-hegy lábánál: néhány száz méterrel odébb korábban egy másik egyházi gimnázium tarolta le az udvarát az új tornaterem miatt.

Az önkormányzati képviselőt első körben elhajtották

Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai önkormányzati képviselője, illetve a Környezet- és Klímavédelmi Bizottság elnöke az újbudai önkormányzathoz fordult tájékoztatásért előző cikkünk megjelenése után, február 13-án.

Első körben a képviselő sem járt sikerrel, a jegyző ugyanis megtagadta az adatszolgáltatást. A március 9-i válaszlevél szerint azért, mert nem számít ügyfélnek, ezért a hatóság egészen az eljárás befejezéséig nem adhatja ki a kért adatokat, csak miután a fákat pótolják. A képviselőt csupán arról tájékoztatták, hogy az építkezés érvényes fakivágási engedéllyel rendelkezett, és a törvény által szabályozott módon került előírásra a fapótlás is.

Kreitler-Sas Máté nem fogadta el ezt az indoklást, hiszen az önkormányzati munkájához elengedhetetlen, hogy ismerje az adatokat.

„Önkormányzati képviselőként, valamint a Környezet- és Klímavédelmi Bizottság elnökeként a Mötv.-ben, illetve Újbuda képviselő-testületének 34/2014. (XII.22) számú önkormányzati rendeletében meghatározott kötelezettségemnek abban az esetben tudok eleget tenni, amennyiben a helyi közügy körébe tartozó ügyben keletkezett iratokba való betekintés engedélyezésre kerül, illetve a feladat ellátásához szükséges információ részemre biztosított” – olvasható a képviselő második levelében.

Ezt az érvelést már elfogadta a jegyző, és végül április 2-án elküldte a képviselőnek a kért adatokat.

23 fát vágtak ki, és csupán 2 fát kell ültetniük

Kreitler-Sas Mátét arról tájékoztatták, hogy az ingatlan tulajdonosa 2019. július 2-án 23 darab fa (melyeknek a koronaátmérőjük átlagosan 5 méter volt) kivágására kért engedélyt, és 7 darab fát kívánt ültetni fapótlásként.

Az önkormányzati ügyintéző viszont a helyszíni szemlén megállapította, hogy 6 fa nem számít pótláskötelesnek: 2 darab fa gyümölcsfa, 4 fának pedig az 1 méter magasságban mért törzskörmérete nem éri el a 30 cm-t. Azt is megállapították, hogy az ingatlanon  8 darab, 185 össztörzskörméretű friss ültetésű díszfa található, és a hivatal ezeket is beszámította a fapótlásba.

A hatóságnak tehát nem 23, hanem csak 17 fára kellett fakivágási engedélyt kiadnia. A hatóság csak a fakivágás után visszapótolandó törzskörméretet írja elő, és mivel 8 darab friss ültetésű fát is beleszámoltak, így már csak 36 cm törzskörméretet kell pótolni, amely két darab 20/25 cm törzskörméretű fának felel meg.

Érdemes egy pillantást vetni a kerület építési szabályzatára, amit 2018 nyarán módosítottak az építkezés kedvéért. A területen a zöldfelület legkisebb mértéke a szabályzat szerint eredetileg 35 százalék lehetett, amit letornásztak 25 százalékra. A tulajdonos eredetileg 7 darab fát kívánt ültetni pótlásként, amiből ugye mindössze 2 lett, ezért megkérdeztük az önkormányzat jegyzőjét, hogy a tulajdonos vajon továbbra is eleget tud tenni a 25 százaléknak? Cikkünk megjelenéséig azonban nem kaptunk választ.

A sportcsarnok alapjai 2020 június elején. (fotó: a szerző felvétele)

1,5 milliárd forinttal drágábban épít a bicskei üzletember

A közbeszerzést 2019-ben a kecskeméti Horváth Építőmester Zrt. és a hévízi (korábban bicskei) székhelyű Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft. konzorciuma nyerte el. A nyertes páros az eredetileg becsült összegnél 1,5 milliárd forinttal drágábban, nettó 4,5 milliárdért vállalta el a kivitelezést.

A 2016-ban bejegyzett Possibuild alapító-tulajdonosa Pálffy Balázs volt, aki Felcsút szomszédságából, Bicskéről származik. A vállalkozó 2015-ben egészen fiatalon, mindössze 28 évesen, bölcsészdiplomával a zsebében lett vezérigazgató az akkor még Szíjj László érdekeltségébe tartozó Körösaszfalt Zrt.-nél, és annak egyik leányvállalata, a Magyar Építő Zrt. igazgatóságában is helyet kapott. Akkoriban az a hír járta, hogy személyes kapcsolat fűzi Mészáros Lőrinc egyik lányához, ám 2017-ben Pálffy ezt cáfolta és helyreigazíttatta a sajtóban – éppen abban az évben, amikor a Magyar Építő Zrt.-nél és a Körösaszfaltnál is megszűnt a megbízása.

A Possibuild Kft.-nek 2019 vége óta Pálffy Balázs már csak az ügyvezetője, a cég új tulajdonosa pedig azóta a húga, Pálffy Zsuzsanna Klára. A mindössze 4 éves vállalkozás rendkívül sikeres évet zárt tavaly: nettó árbevétele 2,3 milliárd forint lett (szemben a korábbi évek 100-300 millió közötti forgalmával), és adózott eredménye 162 millió forint lett, ami a négyszerese az előző évinek.

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A Szent Imre Gimnázium hátsó kertje 2020. júniusában (a szerző felvétele)

 

Ha már egyszer itt vagy… Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás