Az Átlátszó nagyon erős jelöltekkel versenyez a fődíjért. A spanyol El Diario Damned Archive-ja (Maldita Hemeroteca) egy újságírók által indított Twitter-fiókkal indult, amelyen spanyol politikusok döntéseit szembesítették korábbi nyilatkozataikkal. Jelenleg 128 ezer követőjük van a Twitteren és külön tévéshow-t is indítottak. Ugyanebben a kategóriában az El Diario üzleti modelljét is jelölték.
Szintén az innovációs kategóriéban versenyez a Politico Brexitről tudósító hírfolyama és alkalmazása, a norvég Dagbladet egy 1991-es, rejtélyes gyerekmegtalálást feldolgozó digitális sorozata, egy, az Edogan-elleni tavaly nyári puccskísérlet során kiszivárgott beszélgetésfolyamot megíró török-holland projekt, és a grúz Coda Story.
Az oknyomozó újságírás kategóriában is van magyar érdekeltség. A Panama Paperst természetesen jelölték, így a magyar vonatkozású aktákat feldolgozó Direkt36 is érdekelt idén.
A döntőbe jutókat kiválasztó zsűri tagjai között a Guardian, a Reuters, a Bloomberg szenior újságírói mellett jogászokat és emberi jogi aktivistákat is találunk. A döntősöket már a nagyzsűri bírálja el, az ünnepélyes eredményhirdetés április 20-án lesz Amszterdamban.
Nem ez az első magyar siker az European Press Prize történetében. Tavaly Vorák Anita, a Direkt36 újságírója, egy évvel korábban pedig Dezső András, az Index újságírója került az oknyomozó újságírás kategória döntőjébe.
Az európai sajtódíjra jelölt 2016-os cikksorozatunk
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!