PODCAST

„Másik gimibe jártam, mint Orbán és Simicska” – Cser-Palkovics András az Átlátszó podcastben

„A polgármester helyben olyan, mintha egy kicsit egyesítené a köztársasági elnök és a miniszterelnök szerepét” – mondta Cser-Palkovics András az Átlátszónak. A hatalmas fölénnyel újraválasztott székesfehérvári fideszes polgármester emellett beszélt az adásban Mészáros Lőrincről, Garancsi Istvánról, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, valamint az önkormányzati átláthatóságról is.

Két sorozatunk is új darabjához érkezett, mivel a megyei jogú városokkal foglalkozó írásainkhoz és a K-Monitorral, illetve a Transparency International Magyarországgal közös, az önkormányzatok átláthatóságát érintő beszélgetésfolyamunkba is illeszkedik a mostani beszélgetés.

A megyei jogú városok polgármesterségéért folyó versenyben az idei választáson a székesfehérvári Cser-Palkovics András aratta a legnagyobb arányú győzelmet. A fideszes városvezető a szavazatok közel 75 százalékát szerezte meg, és ha a fővárosi kerületeket is idevesszük, akkor ennél csak az angyalföldi Tóth József teljesített jobban.

Azzal a különbséggel, hogy a főváros XIII. kerülete egyértelműen baloldali fellegvár, országgyűlési választáson például harminc éve csak a baloldal jelöltje tudott nyerni, Fehérváron viszont sokkal kiegyensúlyozottabbak ennél az erőviszonyok. Az önkormányzatival egy időben rendezett európai parlamenti választáson a Fidesz listán csupán a szavazatok 41 százalékát szerezte meg.

Mivel az Átlátszó az elmúlt időszakban cikksorozatban tekintette át a megyei jogú városok helyzetét, múltját, politikai erőviszonyait, továbbá kiemelten foglalkozott az Ez a minimum! program keretében az önkormányzatok átláthatóságával, adta magát, hogy a legsikeresebb nagyvárosi polgármesterek egyikével üljünk le beszélgetni.

Az Ez a minimum! programot 10 évvel ezelőtt fogalmazta meg a K-Monitor, a Transparency International Magyarország és az Átlátszó. A terv hat témában foglalta össze a helyi döntéshozatal átláthatóságának a törvényi előírásokon alapuló és azt kiegészítő alapkövetelményeit. A programot 2019-ben is újraindítottuk, és hogy miként állnak az érintett önkormányzatok, azt 2022-ben és 2024-ben is megvizsgáltuk. Idén mindezt még egy podcast-sorozattal is kiegészítettük, melybe illeszkedett a fehérvári polgármesterrel készített interjú is.

A székesfehérvári születésű, ötvenéves Cser-Palkovics András Pécsett szerzett jogi diplomát, első munkahelye a Videoton volt. A Fideszhez a rendszerváltás idején csatlakozott, kezdetben csak a kampányokban vállalt segítőszerepet. 2002-ben lett önkormányzati képviselő, 2005-től a Fidelitas országos alelnöke, egy évre rá listáról a parlamentbe is bejut. Üstökösszerű politikai karrierjét megfejelte azzal, hogy a Fidesz szóvivő-helyettességét is elvállalta, és így gyakran szerepelt az országos médiában.

2010-ben egyéniből szerzett parlamenti mandátumot, és abban az évben megválasztották Székesfehérvár polgármesterének. Onnantól hátrébb húzódott az országos ügyektől, annyira, hogy az összeférhetetlenségi szabályok megváltoztatását követően a helyi politikát választotta az országos helyett. Polgármesterként 2014-ben és ’19-ben is újraválasztották, ahogy – mint cikkünk elején írtuk – idén is.

Noha az elmúlt majd’ 15 év városvezetése, az elmúlt negyedszázad politikatörténete és az önkormányzati átláthatóság problémahalmaza adott volna elég témát, a beszélgetésnek fura aktualitást kölcsönzött a Szuverenitásvédelmi Hivatal Átlátszó ellen indított vizsgálata, így ezzel a kérdéssel indítottunk. A polgármester inkább csak érzékeltette az üggyel kapcsolatos álláspontját, viszont kitért a város és portálunk kapcsolatára.

Cser-Palkovics értelemszerűen vallott arról is, hogy szerinte minek köszönhető a sikere. Nem meglepő módon azt emelte ki, hogy a helyiek számára nem csupán kampányidőszakban elérhető. Bár azt is hozzátette, hogy ugyan örült, amikor elkezdtek érkezni az szavazókörökből a jelentések, de amikor azt látta, hogy az eredménye hetessel kezdődhet, akkor egy nyomasztó érzés szállta meg.

Azt érezte, hogy ebben a súlyosan megosztott országban is lehet közösséget teremteni, és hogy az ennek való megfelelés komoly felelősséget ró rá. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor elismerte, hogy a polgármesterek előnyös helyzetből indulnak egy megmérettetésen. Ugyanis szerinte ez az a pozíció, ahol a köztársasági elnök és a miniszterelnök szerepe keveredik.

Az interjúban hosszasan esett szó ezt követően ennek a helyzetnek a veszélyeiről, hogy miként lehet visszaélni vele. Részletekbe menő diskurzus folyt arról, hogy ez milyen feladatokat jelent a képviselő-testület, a hivatal és az önkormányzati cégek számára. Annak a fonák helyzetnek a boncolgatására is sor került, hogy vannak olyan szereplők, akiknek az önkormányzat ellenőrzése lenne a feladata (például a helyi média), de ha Magyarországon nem az önkormányzat tartja fönn őket, akkor nem is léteznének.

Nyilván nem lehetett megkerülni a NER-cégek és NER-oligarchák kérdését, noha Fehérvárt elkerülték a zajos botrányok. Felhívtuk a polgármester figyelmét egy saját, néhány éve tett nyilatkozatára, amely így hangzik:

„nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a középiskolai campus építésére mindösszesen csak egy, azaz egy építőipari cég kívánt ajánlatot tenni, amely okok alapján eleve nincsen verseny egy ekkora beruházás elnyeréséért. Ez elfogadhatatlan! Van munkaerőhiány, van kapacitáshiány, van alapanyaghiány, de az akkor sem normális, hogy ekkora értékű fejlesztéseknél a közbeszerzési eljárásokban csak 1-2 ajánlattevő legyen”.

 

Cser-Palkovics nem tért ki a válasz elől. Beszélt Mészáros Lőrinc vagy éppen a szoros helyi kapcsolatokkal rendelkező Garancsi István személyéről is, illetve annak a konkrét beruházásnak a sorsáról, amellyel kapcsolatban a fenti nyilatkozatot tette.

A polgármester elárulta azt is, hogy mikor beszélt utoljára a miniszterelnökkel, és hogy ő mondott-e valamit a város fejlesztésével kapcsolatban, volt-e kritikai megjegyzése (volt). E ponton az is szóba került, hogy milyen annak a városnak a vezetését ellátni, amelyikben Orbán Viktor mellett Simicska Lajos is fölnőtt.

A teljes beszélgetés, amelyben az Átlátszót Hont András képviselte, meghallgatható Youtube-on, Soundcloudon, Spotifyon, Player.fm-en és további helyeken.

SHOW NOTES:

Átláthatóbbá váltak az Ez a Minimum! programhoz csatlakozó önkormányzatok: https://atlatszo.hu/kozadat/2024/03/21/atlathatobba-valtak-az-ez-a-minimum-programhoz-csatlakozo-onkormanyzatok/

Teljes jelentés a TI honlapján: https://transparency.hu/wp-content/uploads/2024/03/ezaminimum_ciklusvegi_jelentes_2024.pdf

Átláthatóbb önkormányzatok? Számon kértük az ígéreteket: https://atlatszo.hu/kozadat/2022/05/27/atlathatobb-onkormanyzatok-szamonkertuk-az-igereteket/

Újraindul az Ez a Minimum!, az Átlátszó, a K-Monitor és a TI Magyarország átláthatósági minimumprogramja: https://atlatszo.hu/kozugy/2019/10/02/ujraindul-az-ez-a-minimum-az-atlatszo-a-k-monitor-es-a-ti-magyarorszag-atlathatosagi-minimumprogramja/

A program honlapja: https://ezaminimum.hu

A TASZ Facebook-oldala: www.facebook.com/atasz

A K-Monitor Facebook-oldala: www.facebook.com/Kmonitor

Hont András Facebook-oldala: www.facebook.com/hontandras75

Az Átlátszó Facebook-oldala: ⁠⁠www.facebook.com/atlatszo.hu/

Az Átlátszó Instagram-oldala: ⁠⁠www.instagram.com/atlatszo

Az Átlátszó Twitter-oldala: ⁠twitter.com/atlatszo

Az Átlátszó YouTube-oldala: ⁠⁠www.youtube.com/c/Atlatszovideo

Az Átlátszó Tumblr-oldala: atlatszo.tumblr.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42