Székesfehérvár

Alba Aréna: sokallták rá a 25 milliárdot, most 35 milliárd forintból épülhet meg

Három éve még „csak” nettó 25 milliárd forint lett volna a székesfehérvári multicsarnok ára, de a kormány akkor úgy döntött, nem építik meg, mert túl drága. Most 10 milliárddal többe kerül, mégis belevágnak a projektbe. A költségeket az állam állja, a kivitelező pedig az Orbán Viktor jó barátjának számító Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Építő Zrt.

A sport- és rendezvénycsarnok kivitelezésére Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata írt ki közbeszerzést idén februárban, a nyertest pedig a napokban tették közzé az uniós közbeszerzési értesítőben.

A Székesfehérvár Multicsarnok-tervezés és kivitelezés II. elnevezésű projekt egy 6000 férőhelyes (de további 2500 férőhellyel bővíthető) csarnok építését jelöli annak minden szükséges külső és belső munkálatával. A kivitelezésre a szegedi KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a budapesti Market Építő Zrt. adott be pályázatot.

A Market végül nettó 35 milliárdos ajánlattal lett befutó, bár a beruházás becsült költsége 30 milliárd forint volt.

Legalábbis ebben a kiírásban. Az Alba Arénának amely alapvetően a fehérvári jégkorongcsapat otthona lenne ugyanis korábban egyszer már nekifutottak.

„Fontos beruházások, korrekt áron”

Orbán Viktor eredetileg 2013-ban ígérte meg a csarnokot a székesfehérváriaknak. A Budai út mellé tervezett multifunkcionális csarnokhoz szükséges területvásárlás és -tervezés viszont csak 2016-ra zajlott le olvasható Székesfehérvár honlapján. A város vállalta, hogy elkészíti a komplett építési engedélyezési tervdokumentációt, valamint a közmű- és útterveket is, az építkezés költségeit pedig az állam fizeti.

2018 őszén „a közgyűlés – teljesen egyhangú döntéssel – zárta le a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást és választotta ki a kivitelezőt”.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás kivitelezője a Market Építő Zrt. lett, míg a nettó vállalkozói díj 25,75 milliárd forint.

Akkor úgy terveztek, hogy a csarnok 18 hónap alatt elkészül, de a kormány 2019. január elején bejelentette, hogy lefújja az építkezést, miután túl magasnak tartotta a költségeket.

Látványterv (forrás: szekesfehervar.hu)

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere (Fidesz) akkor azt írta, megértik a kormány döntését, és bíznak abban, hogy a tervezett beruházások köztük a csarnok meg fognak valósulni, „de olyan időben, amikor garantálható, hogy az építőipar tisztességes verseny után, megfelelő minőségben és vállalható árakon képes megvalósítani ezeket a beruházásokat”.

„Az emberek pénzét csak felelősen lehet elkölteni. Megálljt kell parancsolni az elszabadult beruházási költségeknek.

Biztosak vagyunk abban, hogy törekvésünkkel minden adófizető ember egyetért és joggal várja el, hogy a befizetett adója tisztességesen, átláthatóan kerüljön felhasználásra. Fontos beruházások, korrekt áron, jó minőségben, belátható időn belül”  nyilatkozta akkor a polgármester.

Most viszont 25 milliárd helyett 35 milliárdért épülhet meg az eredetileg 57 milliárd forintosra becsült multicsarnok. Igaz, a közbeszerzési eljárás lefolytatása „feltételes”. „A tárgyi szerződés hatályba léptetésére még nem került sor.”

Katus Eszter

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök és Cser-Palkovics András polgármester együttműködési megállapodást ír alá a Modern városok program keretében Székesfehérváron, a Hiemer-ház dísztermében 2015. május 26-án (forrás: Illyés Tibor/MTI)

Megosztás