Ez a minimum! – fogalmazta meg 10 évvel ezelőtt a K-Monitor, a Transparency International Magyarország és az Átlátszó az önkormányzati átláthatóságról szóló programot. Nemrég újból elvégeztük a programban résztvevő önkormányzatok értékelését, és a témával egy rövid podcast-sorozatban is foglalkozunk. Az első adásban Borbás Gabriella, a józsefvárosi önkormányzat kerületgazdálkodási ügyosztályának vezetője, Számadó Tamás fővárosi főjegyző, valamint Pósfai István, a K-Monitor projektkoordinátora volt Hont András vendége.
A 2014-es önkormányzati választás előtt az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország arra kérte képviselő- és polgármesterjelölteket, vállalják, hogy megválasztásuk esetén, már munkájuk első száz napjában fellépnek önkormányzatuk átláthatóbbá tételéért. A három szervezet a konkrét feltételeket is kidolgozta, ez a dokumentum és eljárásrend viseli az Ez a minimum nevet! , amely hat témában foglalta össze a helyi döntéshozatal átláthatóságának a törvényi előírásokon alapuló és azt kiegészítő alapkövetelményeit. A kezdeményezéshez 193 jelölt csatlakozott, közülük a választáson 43-an nyertek mandátumot.
Az első években nem volt zökkenőmentes az átláthatósági szempontok érvényesítése azon helyeken sem, ahol csatlakoztak a programhoz. Volt, ahol hivatali ellenállásba ütköztek az elképzelések, volt, ahol a döntéshozók akadályozták meg végül az új metódusok bevezetését.
A 2019-es választás előtt igyekeztünk levonni a tapasztalatokat az első időszak működéséből. Megkíséreltük kidolgozni azt, hogy miként lehet tartalommal megtölteni az átláthatóságot: milyen olyan formák vezethetőek be, amelyek az adatok közlésén túl valódi és konstruktív információcserét teremt a hivatalok és a polgárok között. Az önkormányzatok átláthatósága továbbra sem teljes: bár egyre több és több település hagy fel a titkolózással, a vagyonnyilatozatok, de különösen az önkormányzati cégek vonatkozásában még mindig sok a tennivaló.
A második ciklus végén, az új választás előtt ismét a tapasztalatok levonásának van itt az ideje. Márciusban elvégeztük a programban résztvevő önkormányzatok értékelését, kiegészítve a kezdeményezésben nem résztvevő önkormányzatokkal. A felmérés szerint a programhoz csatlakozó önkormányzatok átlagosan harmadával értek el jobb eredményt, mint az Ez a Minimum! program kapcsán átláthatósági vállalást nem tett önkormányzatok.
Az élen Budapest VIII. kerülete (Józsefváros) végzett, megelőzve a XI. kerületet (Újbuda) és a VI. kerületet (Terézváros), míg a leginkább átlátható vidéki önkormányzat Baja lett. A legkevesebb és legrosszabb minőségű közérdekű adat Budapest V. kerületének (Belváros) honlapján érhető el a vizsgált önkormányzatok közül.
A K-Monitorral és a Transparencyvel úgy határoztunk, hogy podcast-sorozatban is foglalkozunk a program megvalósulásával: megpróbáljuk mikrofonvégre kapni az érintetteket, és föltárni azt, hogy miként áll az önkormányzati átláthatóság a gyakorlatban. Nem titkolt célunk az átláthatóság és részvételiség kérdésének napirenden tartása, és példamutatás azoknak, akik még nem csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Az első beszélgetésre ennek szellemében ült le egymással Borbás Gabriella, a józsefvárosi önkormányzat kerületgazdálkodási ügyosztályának vezetője, Számadó Tamás, Budapest főváros főjegyzője, valamint Pósfai István, a K-Monitor projektkoordinátora és Hont András, az Átlátszó munkatársa.
Az egyórás beszélgetés során azt próbálták tisztázni a beszélgetők, hogy az érintettek miként ítélik meg az elmúlt ciklus eredményeit a transzparencia, valamint a korrupció visszaszorítása terén. Mi az, ami a döntéshozókat érintette, és mi, ami a hivatali működést. Milyen tapasztalatokat szűrtek le a honlapuk megújítása során, mennyiben szolgálta ez az átláthatóságot, a polgárok és a lehetséges partnerek tájékozódását?
Milyen megoldásokat alkalmaztak a közérdekű adatigénylésekkel kapcsolatban, mennyiben lehet automatizálni ezt az eljárást? Milyen problémák merültek föl a közbeszerzésekkor, és mi a helyzet az önkormányzati cégekkel? Mindezt megvizsgálva milyen teendőket látnak még maguk előtt?
A diskurzusban nem csak száraz tények és hivatali szabályzatok kerültek szóba, hanem életközeli esetek sokasága is. Továbbá kendőzetlenül igyekeztünk beszélni a beszerzések és a döntéshozatali mechanizmusok letagadhatatlan anomáliáiról is.
A Magyar Péter által közzétett fotókon olyan rádió látható, amit a Készenléti Rendőrség is használ, de a rádió titkosított működéséhez internetkapcsolat is kell.
Baja és Esztergom két éve kapta meg a kitüntető címet. Ráadásul az egyikben ellenzéki a vezetés, a másikban fideszes, és elképzelhető, hogy így is marad. De az is, hogy nem.
Jelenleg nem folyik hulladékkezelés, mégis raktároznak akkus feliratú hulladékot a telephelyen. A Salgó-patak szennyezésének vizsgálatát még nem zárta le a hatóság.