önkormányzati választás 2024

A nagycsaládosok elnökét indítja Érden polgármesternek a Fidesz

A Fidesz-KDNP nemrégiben megnevezte, hogy kit támogat Érden polgármester-jelöltként az önkormányzati választási kampányban. Kardosné Gyurkó Katalint, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét, aki a pedofilbotrány kirobbanása után először nyilvánosan kiállt Novák Katalin mellett, aztán eltüntette ennek nyomait. Az ötgyerekes családanya ugyanis eredetileg azt írta ki a Facebookra, hogy tiszteletben tartja Novák Katalin államfő kegyelmi döntését, majd gyorsan törölte ezt a mondatát.

A legtöbb jel arra utal, hogy a szomszédos Sóskútra tervezett akku-feldolgozó botránya és a csatornapénzekről tett bejelentés után újabb fejlemény hevítheti fel a kampánycsatározásokat a Pest megyei településen.

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója ugyan egy interjúban Érdet nem sorolta az olyan megyei jogú városok közé, amelyeket a párt június 9-én visszaszerezhet, de azért tesznek egy próbát. Február 16-án bejelentették: a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin lesz a Fidesz jelöltje, s így az ellenzéki szövetség által támogatott Csőzik László kihívója az önkormányzati választáson.

Az indulásáról beszámoló Facebook-posztjában Kardosné azt írta, hogy „Érden szükség van a változásra, mert megrekedtünk: több útra, több lehetőségre, több életre van szükségünk, hogy a városunkból valóban otthon legyen.” Hozzátette: „Ezért, Érdért fogok dolgozni minden erőmmel.”

Kedves Érdiek, Ismerőseim, Barátaim!

Életem egy komoly fordulóponthoz érkezett: polgármesterjelöltként elindulok az…

Közzétette: Kardosné Gyurkó Kata – 2024. február 16., péntek

Civil egyesülete már van

Kardosnéról legutóbb február elején írtunk az új egyesülete kapcsán. 2023 decemberében ugyanis 9 millió forint támogatást nyert el a pár hónapja Érdre bejegyzett civil szervezet, az ÉRteD Családbarát Egyesület a Városi Civil Alaptól (VCA). A szervezet korábban, 2023 szeptemberéig a HunGame Esport Sportegyesület nevet viselte, székhelye pedig Budapesten, az Üllői úton volt. Az egyesület elnöke Kardosné Gyurkó Katalin, aki egyúttal a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke is.

Kardosnét ekkor már hónapok óta a Fidesz-KDNP által támogatott lehetséges polgármester-jelöltként emlegették Érden. Kis túlzással hetente röppentek fel az arról szóló híresztelések, hogy rövidesen bejelentik Kardosné indulását a polgármesteri székért – ez végül cikkünk után, február közepén megtörtént.

Ahogy pedig azt korábban megírtuk, a VCA többnyire Fidesz-közeli szervezeteket támogat, amelyek gyakran a választási kampányokban segítik a kormánypártot. Jelen esetben ennél többről van szó: a támogatott érdi egyesület elnöke lett a helyi fideszes polgármester-jelölt.

Kiállt Novák Katalin mellett, aztán mégse

Eddigi politikai karrierjének legkínosabb ügyét Kardosnénak még a jelöltsége bejelentése előtt sikerült összehoznia a Facebookon.

A február elején véletlenül kiderült és hatalmas felháborodást keltő államfői döntésről – ami kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját segítő helyettesnek, s ami végül Novák Katalin lemondásához vezetett – február 6-án egy rövid posztot tett ki az oldalára.

Ebben azt írta, hogy a NOE olyan értékek mentén működik, melyeknek az alapja a család és a gyermekek tisztelete. Hozzátette, hogy nagycsaládosként és ötgyermekes édesanyaként elítéli a pedofíliát. Ám ezt követően azzal zárta a bejegyzést, hogy „Elnök Asszony kegyelmi döntését tiszteletben tartjuk”.

Képernyőkép 2024 02 26 191426

Kardosné eredeti posztja (forrás: Facebook)

Majd, miután valaki Érdről felhívta a figyelmét, hogy ez a mondat arcpirítóan kínos, törölte. Az igazi botrány ezután robbant ki. A mondat törlését afféle politikai beismerésként értékelték: többen, nem kizárólag ellenzéki oldalon kétségbe vonták politikai tapasztaltságát, jártasságát és ítélőképességének függetlenségét. Paradoxon módon a törölt mondata bejárta a magyarországi független sajtót: az vált hírré, amit el akart tüntetni.

Másnap közzétette az RTL riporterének kérdéseit és az azokra adott válaszait. Úgy fogalmazott, hogy azért törölte az utolsó mondatot, mert „a szöveg így egyértelműbben fejezi ki a tényt, hogy ötgyermekes édesanyaként a pedofília minden formáját elutasítom és elítélem”.

Arra a kérdésre pedig, hogy egyetért-e még Novák Katalin döntésével, ezt a választ adta:

„A poszt egyetlen mondata változott meg, nem a véleményem.”

Az biztos, hogy a Kardosné jelöléséről szóló bejelentés végképp megpecsételte T. Mészáros András, a csatornapénzek körüli botrányok főszereplőjének politikai jövőjét. Nem nehéz levonni a következtetést: a korábbi fideszes városvezető T. Mészárosnak immár esélye sincs visszatérni az érdi polgármesteri székbe, a városban politikai értelemben béna kacsának minősül. Tavaly ugyanis foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt bűnösnek mondta ki a bíróság egy olyan ügyben, amelynek sértettje kiskorú személy volt.

Kis Zoltán

Címlapkép: Novák Katalin és Kardosné Gyurkó Kata 2021. november 25-én az „…Ami a miénk” – ötven írás a családról bemutatóján a Várkert Bazárban (fotó: Kardosné/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2