Berlin balra, Mecklenburg jobbra, a CDU pedig válságban
A CDU története során először esett ki egy tartományi parlamentből, de Merz egyelőre marad.
Olvasónk segített feldolgozni a hiányzó milliárdokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda 125 milliárdos keretszerződése kapcsán, így pontosabban látszik, hogyan tartotta a kormány lélegeztetőgépen a kormánymédiát. Az állami költés legalább 76 százaléka a kormánymédiához vándorolt, három cég ezen pénzek nélkül súlyos mínuszokkal zárta volna a vizsgált éveket.
„A magyar azt is tudja, hogy aki fizeti a prímást, az rendeli a nótát” – 2016-ban az IMF kapcsán mondta ezt Orbán Viktor, de a mondatot sokféleképpen értelmezhetjük. Főleg annak tükrében, amit a Fidesz-kormány a Miniszterelnöki Kabinetirodán keresztül sajtófinanszírozás kapcsán művelt.
A kiperelt, majd pendriveon, szkennelve megkapott iratok alapján korábban azt írtuk, hogy különböző megoldásokkal mintegy 88 milliárd forint költést tudtunk azonosítani. A kapott iratokat az Átlátszón is megosztottuk, ezután jelentkezett olvasónk, hogy ő többre jutott, mint mi.
Olvasónk azt írta, hogy „a megvalósult médiatervek szöveges (Excel-exportból készült) változatait – 387-ből 345 fájlt – programmal dolgoztam fel: az oszlopokat a fejlécekből, az összevont eladó/médium cellákat a nyomtatott cellahatárokból állítottam helyre, és minden fájlt a saját „EGYÜTTESEN ÖSSZESEN” sorához egyeztettem. Az eredmény 39 030 tételsor, nettó 109,6 milliárd Ft médiaérték (345-ből 333 fájl fillérre egyezik a dokumentum végösszegével) – az Önök 13 ezer soros, 88 milliárdos táblájánál bővebb. Emellett 28 szkennelt megvalósult tervet (5,6 milliárd), az 54 szöveges tervezett médiatervet ugyanezzel a parserrel feldolgoztam (21,1 milliárd), a 366 beszámolóból pedig kinyertem a tervezett és megvalósult költségeket. A megjelent cikkekben közölt számokat (twn.hu, ESMA, Mediaworks, RTL, külföldi kampány) ellenőrzésképpen reprodukáltam”.
Majd több megállapítást is tett az adatokról. Úgy fogalmazott,
A pontosított adatok szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda 109,6 milliárd forintos médiaköltésének 76 százaléka kormányközeli médiához és kormányközeli médiapiaci szereplőkhöz került.
A legtöbb, mintegy 34,3 milliárd forint a Médiaworkshoz került. Ez az a lapcsoport, amely az elmúlt években a legtöbb sajtópert veszítette. 2025-ben – ahogy megírtuk – a Fidesz-kormány holdudvarába tartozó médiatermékek összesen 49 sajtó-helyreigazítási pert vesztettek el teljesen vagy részlegesen. A legtöbb, 18 ügyet a Magyar Nemzet bukta, az Origo és a HírTV között pedig holtverseny lett 9-9 elmarasztaló ítélettel.
Immár kordokumentum, az Átlón 2020-ban mutattuk be, hogyan koncentrálódott a média a kormány kezébe 2010-től kezdve.
A TV2 sem szűkölködött kormányzati hirdetésben. Számításaink szerint legalább 22,3 milliárd jutott nekik. A korábbi gyűjtésünkkel ellentétben jóval több jutott a Village Media Kft.-hez, mintegy 10 milliárd.
„A Village Media hiperlokális és tematikus médiafelületek értékesítésével foglalkozik. Hirdetési lehetőségeket ajánlunk ügyfeleink számára lakhely szerinti vagy az olvasóközönség érdeklődési körének megfelelő targetálással” – írja a cég a honlapján. Saját térképük szerint több mint 160 sajtótermékkel működnek együtt, többek között a baranyaradar.hu-val, ahová június óta semmi sem került fel, impresszuma sincs.
147 cégnek a kiadóját impresszum alapján azonosítottunk, valamint azt is, mely városokban működnek. Gyűjtésünk szerint a Village térképes portfóliójának helyhez köthető termékei közül több mint hétből öt olyan településen vagy budapesti kerületben volt, amelyet a 2019–2024-es ciklusban Fidesz–KDNP-s polgármester vezetett. A fideszes települések aránya 70 százalék volt, ami nem meglepő az egykori kormánypárti túlsúly mellett.
Az már sokkal beszédesebb, hogy azokon a helyeken, ahol a független média is megjelent, ott is inkább a kormányközeli termékek kerültek be a Village Media portfóliójába. Nem túlzás azt állítani, hogy a vidéki költések jelentős többsége olyan helyekre került, melyek az egykori kormánypárttal szimpatizáltak.
A pontosabb analízissel azt is bemutatjuk, miként változott volna a kormánypárti média bevétele az állami hirdetések nélkül.
A megyei napilapokat is magába foglaló Mediaworks Zrt.-hez 2020-2024 között 34,26 milliárd forint érkezett a kabinetirodától. A beszámolói szerint a cégcsoport ebben az időszakban 34-35 milliárd forint hirdetést bevételt mutatott ki. A kormányzati hirdetések nélkül számításaink szerint jelentős mínusszal zárták volna a vizsgált időszakot.
Egészen pontosan 8,9 milliárd forint negatív eredmény lehetett volna a kormányzati pénzköltés nélkül.
TV2 csoportnál még jobban megmutatkozik az állami hirdetések hatása, számításaink szerint enélkül a vizsgált időszakban mínusz 9,7 milliárd forint lett volna az eredményük, a Village Media pedig közel 2,8 milliárd forint veszteséggel számolhatott volna.
A három vizsgált szolgáltató számításaink szerint 21,48 milliárd forint veszteséget termelt volna az állami hirdetések nélkül.
Fontos kiemelni, ez a számítás a sok munka ellenére sem pontos, hiszen az adóterhek is csökkennek, ha kevesebb a bevétel, vagyis kevesebb a veszteség. Ugyanakkor a trendet, az óriási finanszírozást jól mutatják a számaink. A költésekben nincsenek benne az egyéb állami cégek pénzei – MVM, Szerencsejáték Zrt. – melyek szintén a kormányszócsöveknél hagytak jelentős összegeket.
„— Halló, itt Mikszáth Kálmán! — Itt a szegedi Délmagyarország munkatársa, aki rövid audienciát és néhány sornyi véleményt kér Nagyságodtól. — Szeged! — Kedves barátom, rendelkezésére állok, mikor óhajt fölkeresni? — Még ma. — Hát délután öt órára várom.” – az idézet a Délmagyarország első, 1910 május 22-i címlapjáról származik. A napilap túlélte a világháborúkat, a szocializmust, a rendszerváltás, a külföldi tulajdonosokat. A NER-t napilapként már nem.

A Délmagyarország első címlapja az Arcanum adatbázisból.
A megyei lapok leuralását jól mutatja a 444.hu 2021-es emlékeztetője, amikor is minden megyei lapnál címlapra került Orbán Viktor kampányüzenete, amikor is „Brüsszel megtámadta Magyarországot”. Ma már senkinek sem kell bemutatni, mit jelentett ez a képzelt támadás.
Hogy mennyire nem érdekelték az akár 100 éves múlttal rendelkező lapokat az olvasói igények, arról a Délmagyarország kapcsán többször írtunk. A Mediaworks-höz átjátszott egykori napilap 2019-re több mint 10 ezer előfizetőt veszett, akkor még 25 ezer példányt adtak el belőle. Ez a MATESZ 2025. II féléves auditja szerint 10 742 olvadt.

Egykori megyei napilapok címoldala a 444.hu mentésében.
A kormányváltást követően a Mediaworks leépítésekről is döntött. A Délmagyarországnál is alig maradtak újságírók, szerkesztők. A napilap immár hetilap, ahogy írják, „A Délmagyarország megújulásának célja, hogy Ön egy tartalmasabb és olvasmányosabb nyomtatott lapot kapjon, amely továbbra is a megye legfontosabb történéseire, ügyeire és közösségeire fókuszál. A lap hetente egy alkalommal, szombatonként érkezik meg előfizetőinkhez.”
Hogy meddig maradnak életben a 2025-öt is már 14,2 milliárd forintos veszteséggel záró cégcsoport termékei, valószínűleg az év végéig kiderülnek.
Segesvári Csaba
adatvizuálizáció: Szabó Krisztián, címlapkép: Átlátszó-montázs
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A CDU története során először esett ki egy tartományi parlamentből, de Merz egyelőre marad.
Az Átlátszó tavaly decemberi cikke után indított eljárást a kormányhivatal. Ennek eredménye lett a fideszes politikusra kiszabott 13 milliós bírság.
Azt akarja láttatni a Kreml, hogy szilárdan ellenőrzi a megszállt ukrajnai területeket.
Heti lapszemlénk.