közbeszerzés

Ismét a „tenderkirályokkal” kötöttek nagy összegű keretszerződéseket Győrben

Pár napja jelent meg cikkünk arról, hogy a rendőrség után a bíróságról is lepattant az Integritás Hatóság nyomozást sürgető indítványa néhány gyanús győri közbeszerzéssel kapcsolatban. Most pedig kiderült, hogy a „tenderkirály” cégek újabb több hónapra, évre szóló, összesen több milliárd forint értékű keretszerződéseket nyertek el Győrben, hasonlóan versenykorlátozó feltételek mellett.  

Dézsi Csaba András „balhékeltő történetnek” titulálta februári cikkünket, amelyben megírtuk, hogy Győrben ugyanaz a három cég több száz megbízást kapott a várostól egy-egy nagy keretmegállapodásnak köszönhetően. A győri polgármester cikkünk megjelenését követően egy rádióműsorban azt is mondta: „Ez a történet nem az én kalapom, nem akarom magamra venni, s nem tisztem az elődömet megvédeni, de ebben tényleg nem látok botrányt. Ha egyetlen pályázó van egy munkára, akkor más nem nyerhet” – utalva arra, hogy a szerződéseket még elődje, Borkai Zsolt idején kötötték. Csakhogy a három cég közül kettő ismét befutó lett két nagy összegű keretszerződésnél.

Idén februárban a budapesti Korrupciókutató Központ nyilvánosságra hozott pár érdekességet a magyarországi közbeszerzésekről. Többek között megírták, hogy van egy fideszes vezetésű város, ahol három cég szinte minden közbeszerzést megnyert, amin indult, ráadásul verseny nélkül. Az Átlátszó egy közbeszerzési szakértő segítségével kiderítette, hogy a korrupciókutatók által meg nem nevezett település Győr, a három vállalkozás pedig a Strabag Általános Építő Kft., a Kifü-Kar Zrt. és a Vill-Korr Hungária Villamosipari Kft. volt. Mindhárom cég erős politikai hátszéllel rendelkezik helyben, illetve országos szinten.

A megbízásokat a társaságok egy-egy nagy keretmegállapodás részeként kapták az útkarbantartással és a villamos munkálatokkal kapcsolatban. Önmagában nem a több száz megbízással volt gond, hanem magával a keretmegállapodásokkal, amelyeket alapvetően versenykorlátozó módon írtak ki, majd végül egy nyertessel kötöttek meg. Így a nyertes cégek valódi verseny nélkül jutottak a munkákhoz.

A keretmegállapodások nemrég lejártak, így Győr új közbeszerzési eljárásokat indított a feladatok ellátására. Ezeken pedig – dobpergés – nem más lett a befutó, mint a korábban is nyertes cégek: a Strabaggal felálló konzorcium és a Vill-Korr Hungária Kft.

Ragaszkodtak a versenykorlátozó kiíráshoz

Májusban került sor a győri utak karbantartásával kapcsolatos tender kiírására, amelyről augusztusban döntöttek, és amelynek eredménye hivatalosan szerdán jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben.

A Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete ezúttal is egy nyertessel szeretett volna keretmegállapodást kötni. Már a kiírás után megkerestük a társaságot, hogy néhány versenykorlátozó feltételre rákérdezzünk, akkor azonban Máthé-Tóth Péter igazgatótól többek között azt a választ kaptuk, hogy mivel az eljárás még folyamatban van, nem adhat tájékoztatást egyes kérdésekkel kapcsolatban.

A Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének irodaháza. Fotó: utkezelogyor.hu

Az igazgató hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Közbeszerzési Hatóság jóváhagyta az eljárást megindító felhívást, így nyilván nem lehet jogsértő, és előzetes vitarendezési kérelem sem érkezett a lehetséges pályázóktól. Utóbbi azonban hamar megdőlt: közvetlenül ugyanis az Útkezelőtől érkező válaszlevél után

az indulók két alkalommal is megtámadták a kiírást annak versenykorlátozó feltételei miatt.

Ezeket azonban az Útkezelő nem fogadta el, és nem módosított a felhívás szövegén.

Két héttel ezelőtt – az ajánlatok elbírálása után – újra írtunk a városvezetésnek és a győri útkezelőnek, hogy megtudjuk:

  • miért volt indokolt szerződéskötési feltételként előírni ISO 50001:2011 (energiairányítási rendszer) tanúsítvány meglétét a tárgyi eljárásban? Ez nem korlátozta indokolatlan mértékben a jelentkezni kívánó cégek számát?
  • Nem merült fel a színlelt ajánlattétel gyanúja a Szolnok Aszfalt Kft. ajánlatával kapcsolatban? Az ajánlattevő egy alapvető hiányosságokban szenvedő ajánlatot nyújtott be, az alkalmassági feltételeknek való megfelelés tekintetében nem tett nyilatkozatot, az ajánlati biztosítékot nem fizette be.

Ez arra utaló jel lehet, hogy az ajánlattevő ajánlattételi szándéka nem volt valódi,

és csak a nyertes cég támogatása céljából nyújtott be ajánlatot, hogy az ajánlatkérő ne nyilvánítsa eredménytelenné a közbeszerzést abban az esetben, ha csak egy ajánlat érkezne.

  • Tekintettel arra, hogy gyakorlatilag csak két értékelhető ajánlat érkezett ebben a rendkívül nagy értékű közbeszerzésben, továbbra is helyes döntésnek tartják, hogy elutasították az ajánlattételi szakaszban beérkezett vitarendezési kérelmeket, amelyek a referenciafeltételeket kifogásolták, és azok könnyítését kérelmezték a verseny szélesítése érdekében?
  • Milyen módszerrel hasonlítják össze az ajánlattevők ajánlatait?
  • Miért ragaszkodtak ezúttal is (akárcsak 2018-ban) ahhoz, hogy egyetlen céggel kössenek keretmegállapodást?
  • Előfordulhat-e olyan a teljesítés során, hogy a nyertestől olyan tételt rendelnek meg, amely nem szerepelt a mintaköltségvetésben? Ebben az esetben hogyan biztosítják azt, hogy a nyertes ne árazhassa felül ezen tételeket, tekintettel arra, hogy az egy résztvevős keretmegállapodással lehetetlenné vált a versenyhelyzet biztosítása?

Továbbá kértük, hogy küldjék meg számunkra a nyertes ajánlattevő ajánlati egységárait tartalmazó árazótáblázatát/mintaköltségvetését. Cikkünk megjelenéséig egyetlen kérdésre sem kaptunk választ.

Két évig biztosan ugyanaz a két cég javítja majd az utakat Győrben

A keretmegállapodás egyébként – hasonlóan a 2018-ashoz, amelyről korábbi cikkünk szólt – Győr Megyei Jogú Város önkormányzati tulajdonú/kezelésű bel- és külterületi közútjainak, kerékpárútjainak, járdáinak és az utakhoz tartozó csapadékvíz elvezető létesítményeknek, illetve műtárgyaknak (híd) folyamatos fenntartására, karbantartására és felújítására, illetve átépítésére vonatkozik. A szerződés 24 hónapra szól, és további 12 hónappal meghosszabbítható.

A nyertes a Strabag és a Reaszfalt Kft. párosa lett, akikkel 7 milliárd forint értékben kötötték meg a keretmegállapodást.

Az előző tendert a Strabag még a KIFÜ-KAR Zrt.-vel nyerte el, utóbbi helyére azonban most a Reaszfalt Kft. lépett. A budapesti cég tulajdonosa tavaly március óta a Pannon 2010 Zrt., amely többek között az M9-es autóút tervezésére is megbízást kapott.

A konkrét munkákra vonatkozó egyedi megrendelések műszaki tartalma, értéke, üteme, valamint az egy időben teljesítendő egyedi megrendelések nagyságrendje a felmerülő igényektől függ majd. Az előző négy év tapasztalatai alapján nagyjából 650 megrendelésre lehet számítani 500 eltérő teljesítési helyszínen.

Örömmel akartam ma bejelenteni, hogy a Nagysándor József és Tompa utcák kereszteződését és 200 méter útszakasz…

Posted by Dr.Dézsi Csaba András on Thursday, 21 July 2022

Dézsi Csaba polgármester korábban elégedetlen volt a Strabag egyik útfelújítási munkájával, most mégis megint a Strabag lett a befutó. 

A közvilágításért sem volt nagy harc

Ahogy az útkarbantartásra, úgy a közvilágítás létesítésére és üzemeltetésére kiírt tenderért sem folyt öldöklő harc.

Itt már nem is indítottak nyílt versenyt, csupán öt céget kértek fel ajánlattételre: a győri Vill-Korr Kft.-t. az osztrák Swarco Traffic Hungaria Kft.-t, a győri NRG Services Kft.-t és a Köztech Közlekedéstechnikai és Kereskedelmi Kft.-t, valamint a szintén győri Vecosys Kft.-t, amelynek tulajdonosa korábban a Köztech Kft. ügyvezetője volt.

Árajánlatot végül csak a Swarco és a Vill-Korr Kft. adott, a többi győri cég nem is próbálkozott.

Az olcsóbb árajánlattal végül a Vill-Korr lett a befutó.

A Vill-Korr – amelyik az előző, ugyanilyen tárgyú (meghívásos és gyorsított) közbeszerzésen egyedül indult és el is nyerte azt – ezúttal is a Győr területén található közvilágítási berendezések aktív elemeinek, továbbá forgalomtechnikai berendezések létesítési, felújítási, illetve átépítési munkák, valamint az ezekhez kapcsolódó feladatok ellátását végzi majd a keretszerződés keretében. A keretszerződés 3 hónapra, illetve a rendelkezésére álló keretösszeg, azaz összesen 120 millió forint kimerüléséig szól.

Vagyis úgy tűnik, Győrben tovább menetelnek a cégek, „amelyek képtelenek veszíteni”, köszönhetően többek között a versenykorlátozó kiírásoknak. Kérdés, hogy vajon ezúttal a hatóságok indítanak-e eljárást, vagy most is arra jutnak majd, hogy a bűncselekmény elkövetésének gyanúja nem áll fenn, ezért nem szükséges nyomozni.

Katus Eszter

A cikk az Átlátszó és a K-Monitor együttműködésében, a Nyílt Társadalom Kezdeményezés Európáért (OSIFE) támogatásával készült. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármester beszédet mond a győri Eötvös parkban, a Petőfi-szobornál 2022. március 15-én. MTI/Krizsán Csaba

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42